Nem rég eszembe jutott, hogy kicsit rendet teszek a g-mail fiókomban, na ezalatt  találtam pár levelet amiket még 2009 nyarán küldött Supi barátnőnk, amikben három RNR666 Buli élményeit írja le.  Az elsőt >> ITT<<  a másodikat >> ITT << találod.  És végül íme a harmadik:

Jack of Heart + Magnetix 2008, november 23. Blue River Állóhajó / Budapest

Az este idézőjelbe tett szarrá aggódással kezdődött, mert alapvetően senki nem volt sehol, 9 előtt pár perccel legalábbis a főszereplők még hiányoztak. Az RNR666 szervezőinek 9-re ígérte magát Berlinből a Jack of Heart és a Magnetix nevű francia banda a Blue River állóhajóra… 2 előző esti zúzás és minimum 10 órás utazás után nem tűnt biztosnak, hogy valóban meg is érkeznek, de 9 előtt pontosan 3 perccel mindenki – beleértve önmagukat – megelégedettségére befutottak. Igaz, kissé kómás állapotban, begyógyultan, de sebesen hordták be a cuccaikat és kezdtek el lazán szűrni (sörözni).

Kb. 40 perc alatt beálltak, és kezdett a Jack of Heart…a banda főembere civilben is extra megjelenésű legény, de ez nem volt elég, fellépő/játszóruhát is öltött: fehér lakkcipő, testszínű neccharisnya a pipaszár lábakon, szakadt, nagyon rövid farmershort, fehér kötött garbó alól kilógó kockás ingecske, fehér gitár a fürtös frizura és bajusz mellé…és nagy kedvesség. Ezzel ő kényszerűen is főszereplővé vált, mert zenésztársai nem is überelhették volna ezt a megjelenést. De ez csak a külső. Zeneileg erőteljesen és sallangmentesen csaptak bele, gyors, feltámadó energiával tolták hangulatba a jelenlévőket. Zenéjük a pszihedelikus ’60-as sal megtámogatott nois-os reszelés és rezgés, fasza gitárzene elborult énekkel támogatva. Erre az impulzusra a nép jól reagált és ez visszahatott a produkcióra: A már említett énekes-gitáros Piero – aki közben maximálisan elnyerte a közönség szimpátiáját – energiatúltengésében egy slukkra, kurvagyorsan lehúzott és alig mellécsöppentett sörökkel, (erre még visszatérünk) kápráztatta el a megjelenteket. Hö, de a harmadik számnál beleizzadt a pulcsiba és a zúzda közben lazán igyekezett lefejteni magáról a lajbit….hát, ebből helyzet lett, a laza kivetkőzésből showelem született. Belegabalyodott a cuccba, közben szembekúrta magát a gitárral, a vére is kicsordult, igazi pierrot ábrázatot adva az egyébként is kedves-bohócos, szerelmetes arcnak. De ez senkit nem zavart, pörköltek tovább, mint állat. A dob (Trux), két gitár (Piero, Benji) és basszus (most Alexet helyettesítve Aggy) felállás végig erőteljes, pszihedelikus, elborult műsort nyomott, mindenki élvezte a showt. A végére azért Piero még megfejelte a történetet: a rutinsebességgel belökött ikszedik sör és az őrjöngés felrázta őt magát is, és gyomrából, mint összerázott sörösüvegből tört ki a magához vett matéria. Orrán-száján dőlt minden…megspékelve a két orrlukáblól úgy 17 cm-re lelógó takonnyal. (Utólagos tanulság, hogy megfázva az ember legyen elővigyázatosabb) Nehéz helyzet volt, aminek Piero nem volt ura, megoldásképpen Trux kitört hangszere mögül és lazán kezére tekerte az anyagot, de azonnal be is vaxolta vele Piero séróját…a maradékot meg a korábban nem említett, pedig nem elhanyagolhatóan látványos, Piero nyakában lógó, ezüst színben csillogó fehér boába kente, sajátos arckifejezéssel kísérve mindezt. „Vidám„ jelenet volt, legalábbis a közönség bókolt a produkcióhoz. Végül aztán volt még egy ráadás, némi fetrengéses őrület, hogy senkinek ne maradhasson hiányérzete.

(az ominózus hányás és a takony meg lett örökítve, köszönhetően Fehér Csabának. Köszönjük!)

Gyors átszerelés után következett a Magnetix. A faszi énekes-gitáros és a Jack of Heartban még basszuson játszó dobos csajból álló súlyosság ebben a felállásban még tudta fokozni az előzményeket. Aggy a dob mögött lerúgta fél pár cipőjét, Looch meg úgy állította be a szerkót, hogy attól az arc behal. Totál készen vannak, arcbabasz, amit művelnek, de ez önmagukra is igaz. Beton energy-t nyomtak, pörgetve magukat és a közönséget. Amikor már fokozhatatlannak tűnt a helyzet, a gitáros „lazításképpen” gerjesztette az erősítőjét, csavargatta a gombokat, sivított az őrület, közben ezt szintén energikusan támasztotta alá a dob. A végén a Looch felakasztotta hangszerét egy transzparensre, ahonnan – mint ahogy az várható volt – le is esett…ez szinte fájt, de a jelek szerint csak minket zavart egy kicsit. A nagy követelőzésre persze itt is volt ráadás, abban sem kellett csalódni… végül Aggy ütötte le az utolsó hangot, annyira az utolsót, hogy egy következőre már nem is lett volna energiája…hiába, kemény sport a zenélés. Történelmi pillanatokat lehetett átélni: a Foetus találkozott a Cramps-szel, ritkán megélhető hangok hallatták magukat. Ó, kedves Hallgatók, azt kell, hogy mondjuk ezzel kapcsolatban, hogy fontos…. a BangBang kedvencei megjelennek ebben a zenében. Magnetix, ott voltál?! Ha nem, hát nem… Erről jut eszünkbe, hogy pl. az egyik legismertebb magyar internetes zenei hírportál szerkesztője fontosnak érezte, hogy a programra ingyenjegyekkel biztosítsa magát, aztán a szervezők szavait idézve baszott elmenni a koncertre, inkább az asszonyt mászta meg, vagy beszippantotta a tv, vagy ki tudja, de annyira már nem érdekelte a téma, hogy jelenlétével is megtisztelje a fellépőket. Ezt csak a koncertszervezés hátteréhez jegyezzük meg, nem lehet valami lelkesítő ez a fajta érdektelenség (de pl. erről hamarosan meg is kérdezzük…). Pedig a helyszín is kiváló volt, mint mondtuk a Blue Riveren zajlott a koncert, ami a 60-as évek nagy történéseinek helyszínével – a Budai Ifjúsági Parkkal szemben – helyezkedik el, a célközönséget leszámítva kb. ismeretlenül….pedig mostanában itt, a Dunán zajlanak a dolgok. De ez nem a reklám helye.

The Magnetix >> ITT <<

Jack Of Heart >> ITT <<