Nagyon kevés zenekar képes megérinteni. Kiváltani belőlem az üdvözültek mosolyát, és ezt a három szót: igen, ez AZ. Nem kell, hogy mestereik legyenek hangszereiknek, a lényeg, hogy legyen bennük az a kis plusz, ami nélkül legfeljebb közepes lehet bármi.

A JACKSON POLLOCK-kal véletlenül találkoztam. Unalmamban elmentem valami kis egy napos fesztiválra unatkozni, egészen addig a percig, míg színpadra nem léptek. Zenéjük első, sőt sokadik hallásra is, valami elbaszott nyers noise rock-szerűség. Viszont rengeteg mindent lehet felfedezni benne, és közben szemed le nem tudod venni Emilyről, a dobosról, és fogod mondani: Úristen, mit művel ez a nő!!!

És nem érted, miért pont egy absztrakt expresszionista festőről nevezték el magukat. Hát azért, mert Pollock pontosan úgy festett, ahogy Emily dobol, testének teljes erejével. És Pollock gyakran táncolt is festés közben, és ecset helyett pálcákat is használt. Képei első ránézésre olyanok, hogy naponta két ilyet festesz, miközben semmi gondod nem lenne az életben, ha egy eredeti lógna faladon. Ahogy a festő, úgy a róla elnevezett duó is megosztja a közönséget. A szigorú műítészek biztos borzadnának hallatán, de azért például az Obliviansnak megfeleltek bemelegítőnek olasz turnéjuk során. MÁRCIUS 11-ÉN BUDAPESTEN lépnek fel. Minek kapcsán feltettem pár kérdést, ami eszembe jutott:

RNR666 – Annyi hangszer közül, miért pont a dobot választottad?

Emily The Drunkard – Hát az úgy volt, hogy a dobos, aki megígérte, hogy próbál velünk, nem jött el. Ahogy várakoztunk, megpillantottam a szemetesben egy pár dobverőt. Kivettem, leültem a dobok mögé, játszani kezdtem és nagyon élveztem.

– Rengeteg dobost láttam már, de olyat, mint te, még soha. Amit dobolás címen művelsz, az rendkívüli. Milyen hatások formálták játékstílusod és kik a kedvenc dobosaid?
– Bruce Lee. Remek dobos válhatott volna belőle. Egyébként sosem tanultam dobolni, ez csak úgy jön belőlem. Szeretem elkapni a hullámot és ütni egy hatalmasat.

– Olyan erővel ütsz oda, hogy meg kell kérdeznem, mennyi bőrt és dobverőt használsz el évente?
– Bőrt nem sokat, dobverőt viszont rengeteget, azért is, mert általában a legolcsóbbat vásárlom.

– Hogyan születnek dalaitok?
– Gitár riffekből. Ezek általában a kanapén heverve születnek. Aztán lemegyünk a garázsba és a többit kitomboljuk magunkból.

– Sok mindent vélek felfedezni zenétekben, például kraut rockot vagy a hatvanas évek garázs rockját. Mi az igazság? Milyen zenék hatottak rátok, mi az, ami inspirál?
– A legjobb, amikor véletlen meghallunk egy dalt, ami elkap és magával ragad, ami száz százalékig személyes és kendőzetlenül őszinte. Akiket a legjobban szeretünk:  Sonic Youth, No Age, CAN, Janis Joplin, Lighting Bolt, The Horrors (the garage band from US, not the emo guys!), Ramones, Le Belve, Zeus! A kedvenc dalom, amit a végtelenségig bírok hallgatni, az Abba Zaba Captain Beefhearttól. Na az mindent visz.

– Teljesen egyértelmű volt, hogy a zenekar neve nem lehet más, mint The Jackson Pollock?
– Kedves kérdés. Talán.

Ha valakinek lenne még kérdése, március 11-én este felteheti.

A koncert – ahol fellép még PIRESIAN BEACH – felejthetetlen élmény lesz: sötét, hipnotikus kezdés után, könnyed agyszétverés. Másnap frissen és vidáman ébredsz. Kivéve, ha nagyon berúgtál. De mindenképp hálát fogsz adni magadnak, hogy milyen jó, hogy ott voltál.