Az előttünk álló hétvége nem csupán a tripla RNR666 bulifolyam miatt lesz rendhagyó, de szombat este, éppen nem ránk szervezve, lesz egy másik buli is, ahol történelmi pillanat tanúi lehetnek az erre fogékonyak: hosszú hallgatás után újra színpadra lép az Élettér-Elmélet zenekar (a továbbiakban: ÉE), hogy felidézze nekünk a reményvesztett késő 90-es éveket és azok hangulatát.

A zenekar örökös tagját Mészáros Csermanek Csabit egy múltheti Küss Mich buliban értük utol és tettünk fel neki pár kérdést az ÉE-tel kapcsolatban. Elsőként arról faggatuk a népszerű énekes-táncos-komikust, hogy valójában létezett-e egyáltalán ÉE, vagy csupán érzékicsalódás-e mindaz, amit ma 2016-ban az egykor volt ÉE-ként definiálunk?

– Az kétségtelen, hogy az ÉE egy létező zenekar volt annak idején, de már nem. Most viszont újra felserkenni látszik a kivitelezése, ellenbendeviszont arra lennék kíváncsi, hogy melyik jellegű ÉE-re vagy kíváncsi a régire vagy a most felújított verzióra?

– Szerintem aki ezt elolvassa az mindenre kíváncsi lesz, szóval kezdjük az elején! Ezerkilencszáz…?

– Kilencvennyolc, vagy kilenc. Ez úgy történt, hogy a szüleim lakásában Kovácshidán, felsejlett bennem az élmény, miután el lettünk jutva egy Genyószívódisztroj Fesztiválra, hogy valamit mindenképpen magunkból is ki kéne folyamodtatni. Olyan intenzív élményt adtak az ott látott-halott zenekarok, hogy felbuzdultam.

– Mint egy tizehat éves nyughatatlan srác?

– Tizennyolc. Azt gondoltam, hogy nekem is kell egy zenekart csinálnom, mert ilyesmi jellegű érzelmeket nekem is ki kell fejeznem, csak mondjuk máshogy ahogy ezt a megtekintett zenekarok kifejezték. Persze hasonló radikalizmussal, vagy inkább még intenzívebb kifejezésű radikalizmussal, hozzátéve még egy adag gecizmust.

– Milyen zenekar is volt végeredményben az ÉE?

– Olyan, ami a legkorábbi szakaszában semmiféle eredetiséget nem akart produkálni. A 80-as évek általam kedvelt stílusának egy más tartalmi közegbe való helyezése volt a cél. Nem zeneformai, hanem szövegtartalomban akart még radikálisabb lenni, mint ami minden addig volt.

– Amit ezen a hétvégén láthat a nagyérdemű, az miben lesz más és miben lesz azonos az ős-ÉE-tel?

– Abban lesz azonos, hogy ugyanaz lesz, hogy mindent pontosan ugyanúgy fogunk lejátszani, viszont helyenként változni fog a szöveg, vagyis cizellálva lesz.

– Ki a régi tag és ki az új tag?

– Senki! Én vagyok az egyetlen eredeti régi és az eredeti új tag.

– A zenésztársaidról nem akarsz beszélni?

– A régiekről vagy az újakról?

– Mindről!

– Jó, de akkor hozzunk még italt!

A beszélgetés hangfelvételének tanusága szerint Csabi italhozást követően már nem idézett fel se régi, se új tagokat, előkerült azonban az éjszaka sűrűjében egy egykori ÉE-rajongó, a neve elhallgatását kérő R.G., aki nagyon örült, hogy egykori kedvenc dalai újra felcsendülnek majd élőben.

– Nagyon szerettem, nagyon szeretem! Mészáros Csermanek Csaba régi kedvencem, követem a munkásságát a kezdetektől!

– Vagyis az ÉE egyfajta kezdete annak a jelenségnek amit csermanekcsabiságnak nevezünk ma 2016-ban?

– Provokatív kérdés, de a válaszom: nem! Ugyanakkor én azt mondom, hogy: igen! Ki kell mondanom, hogy számomra többet jelent az ÉE, mint a Csermanek Lakótelep! Viszont, úgyérzem, hogy te nem veszel engem komolyan!

– De! Szóval?

– Én ismertem Csabi első zenekarát is, de az ÉE-t nagyon-nagyon szerettem!

– Ez az interjú viszont az ÉE-ről szól.

– Szóljon is arról, mert az a legcsodálatosabb dolog a világon!

– Mi a kedvenc ÉE számod?

– Kánaán!

– Kedvenc sorok?

– „Kedvelem a mai modern életet, a klónozással manipulált géneket!
Ezektõl vagyok életképes és vidám. Ez egy XX. század végi kánaán.”

Riportunk végén azonban nem a Kánaán, hanem a szerkesztő személyes kedvence következik, íme: