„(…) amikor az atomi alkotóelemek egyre nagyobb s egyre rendezettebb struktúrát alkotnak, a növekedés és rendeződés során törvényszerűen bomlasztani kezdik a tőlük idegen struktúrákat, már pusztán azáltal is, hogy bekebelezik azokat. A rend tehát kezdettől fogva magában hordozza a káoszt, vagyis a rend ellentétét, hiszen a rend alapvető vonása, hogy minden más rendet megszállottan igyekszik magába olvasztani, s ezzel végső soron felszámolni. (…) Végül, mikor már nem maradt olyan alternatív rendezett struktúra, amely ellenállna az új és minden eddiginél totálisabb rend végzetes integráló hajlamának, ez az új, immár egyedüli rend maga ellen fordul, s önmagát kezdi felszámolni. A dialektikus folyamat ezen szakaszában elkezdődik a manifeszt káosz kibontakozása. (…) a folyamat végpontján az eluralkodó káosz mint új rend lepleződik le: a túlélők erotikus izgalmat és esztétikai gyönyört érezve hordozzák végig tekintetüket a romokon, egykor szilárdnak és örökkévalónak hitt világuk fragmentumain, és e romvilágot belakva döbbennek rá, hogy eljött az új rend.”