Hová tűnt a mezőny? – kérdezte a versenyló.

Pontosan így érzem magam 2015-ben. Nincs egy nyomorult év végi lista, ami akár csak annyira is lelkesítene, hogy meghallgassak róla pár elmulasztott albumot. Kendrick Lamar nem hoz lázba. Saját zenét sem írtam. Hallgattam egy csomó új zenét, vártam egy csomó új lemezt, aztán unatkoztam látványosakat. És amikor listát írok december végén, csak a legszebbre emlékezem.

Így most mindenki örül, hogy egy rövid és személyes megközelítésű sikerlista következik!

6. La Luz – Weirdo Shrine (Hardly Art)

Nem feltétlenül következik a Warpaint unalomba fulladásából bármiféle űr, amit be kéne tölteni. És az sem egyértelmű, hogy az ilyen finomra hangolt női vokálos gitárzenéket a férfiak, vagy a nők hallgatják inkább.  Én nő vagyok és se nem feszélyez a La Luz éterisége, se nem lelkesít különösebben – a hangulat viszont az ilyen zenénél perdöntő. Ez a kicsit flegma, szörfös romanticizmus egyszerűen király! Rajongani nem tudnék a lányokért, hisz egy számcímet se tudok felidézni az idei lemezről, de mit lehet tenni, az album egyszerűen egyben van (ráadásul Shana Cleveland idén egy szólólemezt is kiadott). Itt pedig egy remekül sikerült KEXP fellépés:

5. The Zoltars – The Zoltars (Happenin Records)

Tessék, Weezer a garázsban. Iszonyat szomorú és még annál is fülbemászóbb az egész. Akadnak zenekarok kétségkívül zenebuzi tagokkal, hát a Zoltars egész biztosan ilyen. Lúzerinvázió, avagy a társasági periféria szellemesen visszavág és győz. Balfasz indie. Ragozhatnám még egy ideig a tőmondatokat, de inkább érdemes megnézni az alábbi videót és melléképzelni  még egy lemeznyi hasonló telitalálatot gonoszságról, meg nem értettségről, magunkban beszélésről:

4. Algiers – Algiers (Matador Records)

Szeretem az egyedi megoldásokat. Akár azt is, ha valaki tüzet akar vízzel elegyíteni és történetesen az Algiers pont ebben jeleskedik. Még nagylemezük sem jelent meg, máris leigazolta le őket a Matador Records, szóval el lehet képzelni, hogy azért van bennük valami. Ez a valami pedig nem mellesleg nagyon fülbemászó és nagyon intenzív: igazi mellkast öklöző gospel témák rideg poszt-punk témákra igazítva. Csinált már valaki ilyet? Na ugye. Első lemezük idén jött ki és meg vagyok róla győződve, hogy ezek a számok még sok (jó ízlésű) videóriporter munkáját fogják megkönnyíteni különösen tömegdemonstráció, társadalmi feszültség és rasszizmus témában. A KEXP stúdióban az Algiers is nagyot megy, de miért ne emeljük ki az egyik legerősebb számot:

3. Dope Calypso – Banzai! Banzai! Banzai! (szerzői)

Lehet mindig ezzel jönni, hogy ahhoz képest, hogy magyar, de ennek a kategóriának egész egyszerűen nem lenne szabad léteznie. De tényleg, van értelme külön nemzeti és világ szintű listákat írni (ha szigorúan vesszük, akkor objektív listát se lenne szabad, mivel afféle élvezeti dolgokról van szó)? Szerintem a Dope Calypso kurvajó zenekar és erről az idei lemezzel sikerült végképp meggyőzniük. Valószínűleg őket sem izgatja, hogy ahhoz képest legyenek jók, hogy magyarok. Ráadásul az MKA-tól kaptak pénzt arra, hogy forgassanak videót egy ördögi pap kalandjairól, szóval néha jó helyen kötnek ki az áldozatos munka után befizetett adóforintjaink!

2. FFS – FFS (Domino)

Franz Ferdinand és Sparks. Azaz Sparks és Franz Ferdinand. A Franz Ferdinand zenekar egyszerűen annyira szereti a Sparksot, hogy a létező legnagyobb alázattal, önazonossággal és szeretettel csináltak velük egy lemezt, ami végeredményét tekintve azért mégis inkább egy Sparks lemez. Így tehát azt nem lehetne mondani, hogy a Franz Ferdinand magára találásának lehetünk szemtanúi, de hogy a Sparks rég volt ilyen jó, az is biztos. Ja és turnéztak is együtt, szóval full komolyan gondolják a dolgot, hálaég! Ideszúrhatnék végtelen mennyiségű zseniális Sparks videót öntörvényűen, de nézzük meg inkább ezt:

és az első helyezett:

The Coneheads – L​.​P​.​1. Aka 14 Year Old High School PC​-​Fascist Hype Lords Rip Off Devo For The Sake Of Extorting $​$​$ From Helpless Impressionable Midwestern Internet Peoplepunks L​.​P​. (Erste Theke Tonträger)

Kicsit öcsizene, elég durván minimalista, a Devo már csinált hasonlót, sőt, a Ramones is – mégis nagyon meggyőző, tudjátok mit? Idei kedvenc zenekarom. Fura, primitív és az agyába ég az embernek az összes hülye basszustéma, ugrálna rá egyet, mert még élőben is jók. Az idei lemezük lényegében egy válogatás, de csak szűk 18 perc – plusz ahányszor újraindítja az ember…