Barcelona.

hogy egy ilyen városban mi szükség van magyar beach popra (Summer Schatzies), azt ne kérdezze senki, de amikor megkaptuk a repjegyeket a Los 4 Cocos stábjától, már minket sem igazán zavart meg a dolog – amúgy az tök klassz, hogy fapadossal és egy kis szervezéssel elég olcsón lehet zenekarokat hozni-vinni a kontinensen, csak szólok

a szieszta szülőföldjén több független kiadó, jó klubok, tökös zenekarok (erről majd bővebben is) gyönyörteljes egysége fogad és ez jócskán kárpótol a pocsék sörért cserébe (a srácok mondjuk így is beleszerettek a Xibecába). ja, a lényeg – tengerpart, dírezés, spanyol (vagy bocsánat, katalán) húsok-sajtok, jófej házigazdák, pálmafák.

apropó, a házigazdáink közül a legnagyobb arcnak, Xavinak két hatalmas szenvedélye van – a horrorfilmek és a melodramatikus, csilingelő őscsajpop, egészen elképedtünk, amikor megmutatta a felkarjára varrt 25 centis Ronnie Spectort

bevallom, beach pop, meg Piresian beach ide, vagy oda, én eddig még nem láttam soha a tengert, ezt bele is írtam azelőtt az egyik Schatzies számba, mármint hogy hulahopp karikázok otthon a szobámban és ahogy pörgetem, elrepít a tengerpartra – komolyan mondom, a könnyeimmel küzdök, ha belegondolok, hogy tényleg elröpített

Barcelonában nem kicsit drága az élet, szóval amikor egy lemezbolti matiné koncerten jártunk és ingyensöröket osztottak, akkor ettől úgy meghatódtunk, hogy azonnal vettünk pár szép lemezt – jó tanács hazai kereskedőknek: a vevőt tessék itatni! (persze visszabeszélni is ér a katalánoknak, szóval azt mondom, a francba a siesta alapú nyitvatartással, meg a fűtetlen lakásokkal)

nem mellesleg azért mentünk, hogy koncertezzünk egyet nekik és igazán nem szeretnék kérkedni, de elég jól csinálhattuk a zajpoppot, eljöttek vagy százan és be is indultak tőlünk, majdnem úgy, mint a helyi Las Ruinastól – azóta se bírok lejönni az élményről!