Hülyefaszbácsi.A neve így egybeírandó, mert neki ez a három fő tulajdonsága nem csak amolyan név, hanem létösszegző jelző is.
Hülyefaszbácsi ontikus értelmét és célját a következő kalandja is jól egyértelműsíti.
Pont a HÉV-en utaztunk.Szűkre szabott guruló ketrecünkben,leheletek gőze és szájszagok kipárolgásai ültek az októbervégi arcokra.
Éppen előadást tartottam arról, hogy nem tudjuk hol vagyunk.
Zöld cellánk szélén álltunk az ajtó előtt, pontosítva helyzetünket.
Hülyefaszbácsi kocsonyás szemeivel bosszúsan nézett maga elé.
Mikor megálltunk, gyorsan leugrottam a járatól, hogy helyet tudjak neki adni.
Tanultam ebből, mikor egyszer Berhidára mentem haza az iskolából, és annyi cigány volt a buszon, hogy alig fértem fel.
Az ajtóhoz préselve Pétig egészen kellemesen éreztem magam, de onnan aztán kirobbant a lakat utcai irtózat és magával, egészen a betonig sodort.
Bevertem a valagam.
Szóval gyorsan leugrottam, hogy a keletkező űrön át hagyhassa el a tömegközlekedés netovábbját!
De Hülyefaszbácsit nem olyan fából faragták! De nem ám!
Ő ott akart leszállni ahol Bucó barátom állt.
– LEENGEDNE? HÁT NEM SZÁLL LE, AZTÁN ITT ÁLL AZ AJTÓBAN? -üvöltötte a vörösesre dagadó szétpiált fej-
Udvariasságom hiábavalónak tűnt. Kicsit fájlaltam a dolgot, hiszen egy kozmosznyi rést hagytam neki szabadulása és ketrece között, erre ő mit csinál?
Átfúrja magát, más betömött feketlyuknyi menésgócán.
Utána még sokáig nevettem rajta.
2012.10.25.