Annak a kornak a gyermekei számára Dosztojevszkij és Jeszenyin nem is létezett, nem létezett ikonfestészet és az egész világ festészete, Paszternak és Mandelstam, Cvetajeva és Bulgakov, Platonov és Babel. Ahmatovát csak a zsdanovi beszéd alapján ismertük, mint félig apácát félig szajhát, ugyanitt Zoscsenkó valamilyen félmajom mellé került. Akkori úttörő eszemmel nem volt egészen világos, miért maradtak mindketten életben (az ellenségeknek főbe lövés járna).
Egyszer elmentem a Képzőművészeti Múzeumba a Sztálinnak készült ajándékok kiállítására, egy gyöngy pénztárcára emlékszem, egy kar nélküli nő a lábujjaival varrta ki, meg egy rizsszemecskére vésett Sztálin portréra, mikroszkópon át kellett nézni… Istenem, Istenem! És a dalok a hangszóróból, és a „Krokodil” folyóirat karikatúrái!
Tényleg, most jött el az idő, hogy elcsodálkozzunk, hogy lehet az, hogy mégis sikerült úgy felnőnünk, hogy nem lettünk komplett idióták.

Petya Bojcsenko harmadikról rézpénzt gyűjtött. Tizedikes korára már fél mázsa aprója volt. Mire ötödéves lett – két mázsa.
Akkor lecsukták váltópénz visszatartásáért.
Vászja Vlaszov a nyári szünetben talált egy szuronyt a folyónál. Készített hozzá egy hüvelyt és a fiókjában őrizte egészen az esküvőjéig.
Lecsukták tiltott fegyvertartásért.
Padtársam, Kolka Szanyin elmesélt nekem egy viccet, aztán beismerte, hogy meghallgattam.
Filka Smarinov viszont a mai napig szabadon kószál.