Az Ébredő Magyarok Egyesületének lapja a
A perzsabundás utcalány
Lesz e már végre határa a zsidó arcátlanságnak és piszkos zsidó üzleteknek? Hol van az erős ököl, amely keményen odavágja: Elég volt, ne tovább! Ne rontsd, ne bontsd a magyart!
A keresztény kiadók a papírdrágaság és a nagy munkabérek miatt a legértékesebb könyvek kiadásáról is kénytelenek sokszor lemondani, ugyanekkor a felhizlalt zsidó könyvkiadók békebeli papíron dobják piacra azokat az irodalmi (?) termékeket, amelyek egyenes arculcsapásai, levigyorgásai a keresztény gondolatnak. Egy ilyen újdonságra hívom föl a becsületes magyarság, a rendőrség és a magyar bíróság figyelmét. (…)
Ez a piszkos, de a legfinomabb parfőmmel kiszagosított zsidó vállalat a közelmúltban kiadta Goethe „Tagenbuch”- jának fordítását: Goethe: A napló címmel. A fordítás munkáját a magyargyalázásáról hírhedt Babits Mihály főgimnáziumi tanár végezte. (…)
A remekbe készült fordításhoz Babics (így) előszót is írt. Mintha csak érezte volna, hogy aljasságra vállalkozott a fordítással, mikor magyar ember létére kövér zsidó bankókért eladta tollát, mint ahogy az utcák lánya eladja fiatalságát. Mintha lelkiismeretének jobbik szavát igyekeznék csitítgatni, mikor ezt a farizeuskodást írja: „Aki azt a nálunk-ugynevezett „erotikát” keresi, azt a piszkos erotikát: annak éppoly kevésbé fognak tetszeni, mint a prűdnek és álszentnek.”
Nem így és ezerszer sem így, mélyen tisztelt elcsapott tanár elvtárs úr! (…) Nem így, mert tiszteltséged is magyarnak született, sőt keresztény kátét tanult. Mert hát erotika, a legpiszkosabb erotika dögletes levegője csap ki tiszteltséged cifrán felöltöztetett magyarító soraiból, csak úgy, mint a perzsabundás demimondból, aki a Rákóczi-úti álldogálás helyett a Ritzbe kacsingat. Ugy-e szíveskedik engem érteni?
Befejezésül még pár pici kérdést, igénytelent, szerényet.
Van valahol és hol van a cenzúra? (…)
Van és hol van a rendőrség, aki az erkölcsökre ügyel?
Van és hol van a tisztes magyar bíróság, aki pörbe fogja a kiadót és szigorú kérlelhetetlen ítélettel teszi emlékezetessé neki a lélekrontást? (…)
Végül – szabad nekünk keresztény magyaroknak még a szépet, nemeset megbecsülni, az aljasságot, a piszkos üzletet kiseprűzni?
Lesz e már végre határa a zsidó arcátlanságnak és piszkos zsidó üzleteknek? Hol van az erős ököl, amely keményen odavágja: Elég volt, ne tovább! Ne rontsd, ne bontsd a magyart!
A keresztény kiadók a papírdrágaság és a nagy munkabérek miatt a legértékesebb könyvek kiadásáról is kénytelenek sokszor lemondani, ugyanekkor a felhizlalt zsidó könyvkiadók békebeli papíron dobják piacra azokat az irodalmi (?) termékeket, amelyek egyenes arculcsapásai, levigyorgásai a keresztény gondolatnak. Egy ilyen újdonságra hívom föl a becsületes magyarság, a rendőrség és a magyar bíróság figyelmét. (…)
Ez a piszkos, de a legfinomabb parfőmmel kiszagosított zsidó vállalat a közelmúltban kiadta Goethe „Tagenbuch”- jának fordítását: Goethe: A napló címmel. A fordítás munkáját a magyargyalázásáról hírhedt Babits Mihály főgimnáziumi tanár végezte. (…)
A remekbe készült fordításhoz Babics (így) előszót is írt. Mintha csak érezte volna, hogy aljasságra vállalkozott a fordítással, mikor magyar ember létére kövér zsidó bankókért eladta tollát, mint ahogy az utcák lánya eladja fiatalságát. Mintha lelkiismeretének jobbik szavát igyekeznék csitítgatni, mikor ezt a farizeuskodást írja: „Aki azt a nálunk-ugynevezett „erotikát” keresi, azt a piszkos erotikát: annak éppoly kevésbé fognak tetszeni, mint a prűdnek és álszentnek.”
Nem így és ezerszer sem így, mélyen tisztelt elcsapott tanár elvtárs úr! (…) Nem így, mert tiszteltséged is magyarnak született, sőt keresztény kátét tanult. Mert hát erotika, a legpiszkosabb erotika dögletes levegője csap ki tiszteltséged cifrán felöltöztetett magyarító soraiból, csak úgy, mint a perzsabundás demimondból, aki a Rákóczi-úti álldogálás helyett a Ritzbe kacsingat. Ugy-e szíveskedik engem érteni?
Befejezésül még pár pici kérdést, igénytelent, szerényet.
Van valahol és hol van a cenzúra? (…)
Van és hol van a rendőrség, aki az erkölcsökre ügyel?
Van és hol van a tisztes magyar bíróság, aki pörbe fogja a kiadót és szigorú kérlelhetetlen ítélettel teszi emlékezetessé neki a lélekrontást? (…)
Végül – szabad nekünk keresztény magyaroknak még a szépet, nemeset megbecsülni, az aljasságot, a piszkos üzletet kiseprűzni?
Cséplő István