Arra már nem emlékszem, hogy honnan tanultam a középső ujjat felmutató klasszikus figurát, arra viszont igen, hogy mikor használtam először. 6-7 éves voltam és alig vártam, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor kipróbálhatom élesben is, szóval amikor becsöngetett hozzánk a szomszéd lány, hogy van-e kedvem átmenni hozzájuk, akkor épp nem igazán volt kedvem és ekkor történt meg az a bizonyos első. Aztán persze átparancsoltak szüleim, hogy kérjek bocsánatot és mitagadás, ez jogos is volt, de azt hiszem ezt a napot már sose felejtem el. Béna kis sztori, de ki tudja, talán a szomszéd lány pont tőlem tanulta el.
Hogy honnan jutnak eszembe ilyenek? Hát ez az, amikor a rugós zengető elkezd időgépként működni és ilyen fátyolos, nosztalgikus zenéket sajtol ki magából, szerintem például a hatvanas évek ezért nem is fognak soha véget érni. Van is egy remek ajánlatom időutazóknak, a már több EP-t prezentáló, amcsi stílusban zajos, szétzengetett garázst játszó brit The Black Tambourines – a nemrég megjelent Chica egyszerűen óriási! Ne zavarjon meg senkit a fantáziátlan név, ami úgy hangzik, mintha nem csak időgépük lenne a srácoknak, hanem egy random garázs zenekarnév-generátoruk is…