Hihetetlen milyen egy élhetetlen hely ez. teljesen hazavágták.gyorsan tömöm magamba mint a kardhal a paprikás krumplit, két még a lábosból bekapott kolbász között bámulom az órát ahogy peregnek a buszig a percek. öreganyám már készülődik, levetem szocreál szekuriti pulóverem, és vörös ingemet veszem magamra.

Mocsoktól csillogó bakancsom újra a lábam fogja körül. még befújom magam gyorsan ami hiúságomból fakad. a buszmegállóban újra az élhetetlenség szele csapja az arcomat, és arra az alkalmankinti bűzre gondolok ami az itt áradó alkoholista alkólistákból árad. azt mondják ez remek hely, sőt!kiváló hely hogy valaki alkoholista legyen. ezt látom is, mert előttem rohangál mindegyik.

Van egy például aki csikket gyűjt egésznap.egyik nap az egyik sávban, utána a másikban.a dolga elég könnyű, hiszen az egész város a régiós központ egy hosszú utca. a hozzánk csapott faluval kb 6 km.

A busznál már pogóznak a bejáratban. kihagyom a lökdösődést.az utolsók között is jut nekem hely.

Egy ráérős öregasszony az utamat állja, a buszsofőr elküldi a picsába,amolyan úriasan.az összes növényével együtt ott szórakozik előttem kertészeti blokádot állva, miközben a mögöttem álló járókeretet cipelő újgazdag cigánygyerek láthatóan érthetetlenül áll a kialakult helyzet előtt.

A szomszéd faluban leszállunk, előttem rögtön egy Trianon emlékmű tornyosul, az alja már ki van kezdve, félő hogy ledől mint az egykori emléke, csupán egyetlen mécses díszíti az egyik betonfokon.

A temetőnél már várnak ránk. bemegyünk,behatolunk, de nem megyek be cigarettával, puszta önelvből. ahogy dédapámék sírját bámulom, kiráz a hideg, nem ismertem őket, de mégis mintha valami sokkal ősibb mint az olvasott emlékek ülnék meg a borbély által borotvált tarkómat. a vendégsében legurítok egy kávét, jószerivel csak ilyen alkalmakkor fogyasztom ezt a barna bombát. utána megeszek két körtét, azóta is kitöltik a beleim minden szegletét. kimegyek füstölni egyet, és nézem a sáros hátsóudvart. az egyik fán galambok nagy tömegben egymást csípik, verekszenek a jobb helyekért, a szántóföldre tekintve eszembe jut, hogy amíg ellátok, az mind ezt a környéket takarja, amíg ellátok az mind a miénk. miénk az összes nyomora, az összes alkólista, az összes vályogházban ténfergő Lehetetlen úr, és Élhetetlen hölgy. Alattam a lógócsöcsü kutya véres szemmel remeg a bejáratban. fekete szőre úgy idomul testéhez mintha valami fóka lenne. – dobjatok neki egy halat baszd meg! -gondolom magamban, ahogy azt is,hogy miért kell csúnya szavakat használnom írás közben? miért nem írok nagybetűt a mondatok elején? lustaságból? ráhatások miatt? pedig van tanúm, mennyire ódzkodom magam is a tartalmatlan, és formátlan dolgoktól.

A taknyos időben két száknyi dióra gondolva magamba szívom ennek a halott vidéknek azt a kellemes szagát, ami megnyugtatja az agyam, kitisztítja a tudatom, megpucolja, és rendezi bennem a gondolatokat, mintha csak egy biológia óráról a raktárba menekített műanyag csontváz volnék.

Az egész olyan mint egy doboz,ránk csukták a fedelet, rájuk csukták, rád csukták,l ecsukták, rám csukták, alma csutkák, körte csutkák, megkéselem a magjait, aztán a buszra szállok, és egy megerőszakolt tetem megnyugató illatát tüdőzöm le. akármi is ez, de kellemes.