Laci példás családi életet élt. Mintaképei mind katonák. Olyan katonák, akik a családból valók.
Minden felmenője kivette a részét a haza megmentéséért vívott küzdelemben.
Mindig is vonzódott az uniformisokhoz, illetve az első világháborús alsógatyákhoz.
Édesanyja ezt békeidőben mindig kihasználta.
Akkoriban nem fenyegette az országot semmi veszély, Laci így nem harcolhatott,
édesanyja pedig semmiképpen sem tehette rá így olcsóbban a kezét az általa olyannyira vágyott péksüteményekre.
Velük szemben, az utca túloldalán áll ez a pékség, ami anyu célpontja volt.
Nőként úgy vélte, a férfi dolga a harc, és az élelem előteremtése.
Fiának ásatott egy húszméter hosszú lövészárkot. Rá a császári és királyi hadsereg egyenruháját adta, és úgy kellett a sípszóig hason fekve várnia a parancsot, a sáros, direkt ebből a célból patkányokkal és döghússal teleszórt árokban.
Felette slaggból és tésztaszűrőből sűrű záport teremtett anya.
Laci így végképp átélhette a katona életet.
Kíméletlen izgalommal várta hát a sípszót, azt a bűvöset, mely végre rohamra vezényli őt, át,bele a pékségbe, hogy végrehajthassa feladatát!
-PÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!
HANGZOTT A JELZÉS!
Laci teljes erejéből szökellt ki az árokból és futott ahogy csak bírta, a lehető legnagyobb elszántsággal, amit egy olyan katona érezhet, aki a szomszéd pékséget rohamozza!
De akkor elbaszta egy autó…