Egy menetirányba csúszó sötét metróalagutban állok.Parancs szavak dörmögnek a fülembe a gyorsan sikló árnyak között.
– Öltözzön katonához méltóan! Szedje össze magát!
Próbálok körbe nézni.A barettet a fejemen megigazítom, és hozzá a tölténytáskát is szorosra húzom.
– Mi van magával katona?Úgy néz ki mint aki szórakozni indul!Szedje össze magát!
A tölténytáskát még szorosabbra húzom. A fejemen található fehér,ám lyukas símaszktól nem látok, csak alig.
Ennek a furcsa szögnek a sarkában a parancsnok ül egy pultnál, a menetiránynak háttal.
Előtte egy felespohár, benne valami sötétszínű ital.
– Tudja, katona,harc előtt nem jó inni! Ez csak arra jó,hogy tompuljon az ember tudata.
– Tudom. Egyszer én is így akartam verekedni… – bátorkodtam az előljárónak megjegyezni –
– Öltözzön katonához méltóan! Szedje össze magát!
Próbálok körbe nézni.A barettet a fejemen megigazítom, és hozzá a tölténytáskát is szorosra húzom.
– Mi van magával katona?Úgy néz ki mint aki szórakozni indul!Szedje össze magát!
A tölténytáskát még szorosabbra húzom. A fejemen található fehér,ám lyukas símaszktól nem látok, csak alig.
Ennek a furcsa szögnek a sarkában a parancsnok ül egy pultnál, a menetiránynak háttal.
Előtte egy felespohár, benne valami sötétszínű ital.
– Tudja, katona,harc előtt nem jó inni! Ez csak arra jó,hogy tompuljon az ember tudata.
– Tudom. Egyszer én is így akartam verekedni… – bátorkodtam az előljárónak megjegyezni –
Az alagút végén spirál alakban szállok fölfelé ,érzem és látom kívűlről ahogy öregszem.
Kékes, aszalt testem a Halál előtti utolsó pillanatban egy gyógyító emberméretű tű elé kerül.
Kiválaszt belőlem egy számítógépet. Az azonnal elkezd egy hatalmas szalámis szendvicset enni.
Oda nyúlok és elkapok egy csomó szalámit. Vadul elkezdem magamba tömni,mikor a tű rám üvölt:
– Nem azért gyógyítottalak meg,hogy újra tönkre tegyedet magadat!Azonnal add vissza a gépnek a szalámikat!
Elkezdem dobálni neki őket vissza,sértődötten dobálom, egyre csak dobálom, de sosem akar elfogyni az a kurva szalámi…