De mielőtt rázendítene, Kínával kapcsolatban néhány apróságot tisztáznunk kell.
A birodalom a XIX. század végére a szétesés szélére került, köszönhetően a modernizációra képtelen múltba révedésnek. Saját tükrében a világ legősibb kultúrájának szerepében tetszelegve lenézett maga körül minden mást, és mozdulatlanságában megfeledkezett arról, hogy maga is fejlődés terméke.
A következő században tovább folyt a szétforgácsolódás, és a tartományurak vetélkedésének köszönhetően lényegében polgárháború zajlott, aminek intenzitását a köztársaság 1911-es kikiáltása csak növelte. A 20-as évek végén kezdődött, és 20 éven át tartott a nemzeti és kommunista erők küzdelme az ország feletti teljes ellenőrzés megszerzéséért, miközben 1931-ben Japán leválasztotta az észak-kínai Mandzsúria tartományt, majd 1937-től általános támadást indított, aminek az atombombák vetettek véget. De nem a polgárháborúnak, ami vidáman folyt tovább1949-ig, a Kínai Népköztársaság kikiáltásáig. Amit a Tajvanra menekült Kínai Köztársasággal szemben a haladó szocialista béketáboron kívül senki nem volt hajlandó elismerni. Annyira, hogy a 1971-ig Tajvan képviselte Kínát az ENSZ-ben.
A szakadár tartományokkal diplomáciai kapcsolatra lépők köre fokozatosan bővült, nagy áttörést az Egyesült Államok 1979-es elismerése jelentette. Tudni kell, hogy az egykína elv értelmében választani kell közöttük, egyszerre a kettővel nem lehet diplomáciai kapcsolatot fent tartani, már csak azért sem, mert Tajvan elismerőivel a népi Kína nem hajlandó. Még 23 ország választja a kisebbet. A két legnagyobb közülük Burkina Faso és Paraguay. Európából meg kizárólag a Szent Szék.
A kínai-amerikai közeledés egyik első állomása 1971 tavaszán az amerikai pingpong csapat kínai vendégszereplése volt. A sportolókat a miniszterelnök is fogadta. Őket az elnök személyes megbízottja és nemzetbiztonsági tanácsadója, (a Nobel béke-díjas külügyminiszter) Henry Kissinger követte, hogy előkészítse Nixon elnök 1972-es egy hetes kínai útját. Aminek eredménye egy közös nyilatkozat lett, amelyben leszögezték, hogy félreteszik a pillanatnyilag megoldhatatlannak tűnő vitás kérdéseket, ezek helyett azokra fognak koncentrálni, amik közelebb hozzák őket egymáshoz.
Ez a prózai történet ihlette meg az Egyesült Államok második elnökének nevét viselő John Adams zeneszerzőt, hogy operát írjon belőle. És ha most nem is Mao, de a felesége, az 1981-ben összeesküvésért halálra (kegyelemből életfogytra) ítélt Csiang-Csing fog énekelni:
De ha tényleg kíváncsi vagy, milyen az, ha Mao tenor hangján dalban mondja el, akkor ma este (magyar idő szerint) 7-kor a BBC 3 élőben közvetíti a Nixon in China-t a new yorki Metropolitan Operából.
A minimalista iskolához sorolt szerzőnek snassz bibliai meg indiános történetek mellett sikerült operát írnia
– az Achille Lauro utasszállító hajó 1985-ös eltérítéséről, melynek során palesztin terroristák megöltek egy 69 éves tolókocsis embert (egy amerikai zsidót), majd a személyzettel székestől a tengerbe dobatták. (Death of Klinghoffer);
– az 1994–es los angelesi földrengésből (I Was Looking at the Ceiling and Then I Saw the Sky);
– Doctor Atomic címmel az első atombomba elkészítéséről, melyben Teller Ede drámai baritonján szintén dalban mondja el. Sajnos a mű közvetlen az első atombomba teszt előtt véget ér, úgyhogy az első kísérleti színpadi atomrobbantásra még várni kell.
