A bordély közepén kurválkodó verset dicsérem
-
Radio 'n' Magazine 'n' Gigs 'n' Records 'n' T-shirts
RNR666 Rádió
– magasztalta e szavakkal Janus Pannonius tanítómestere, Veronai Guarino a palermói születésű Antonio Beccadelli (1394 – 1471) Hermafroditus címmel 1425-ben közreadott versgyűjteményét. Ám később az elfogadott-elvárthoz igazította véleményét. (Ahogy számosan addig, akkor & azóta is teszik). A mű megosztotta a művelt közvéleményt.
Egyesek a költői szabadságot ünnepelték benne, mások a nyilvános elégetésig menően tiltakoztak a nagyon szellemes és mulatságos versek ellen. A mű nyomán külön kis irodalmi irányzat bontakozott ki, (ahová a későbbi II. Pius pápa is tartozott), de a mű keltette felháborodásnak is saját irodalma van:
Antonio Raudense ferences szerzetes – A páviai utcanők Milánóhoz Beccadelli dicséretéről
Itt van nagyfarkú Hermaphroditusotok! (…)
Rohadt hulláját méltó temetőbe vigyétek,
élve temessétek sírba tagjait el.
Kurva válla cipelje koporsóját, s elől álljon
Néhány fartúró, hordva a fáklya tüzét.
Ursa, Nichina, Helene sirassa, Mathildis, az édes,
s persze a szép mellű Clodia épp ugyanúgy. (…)
Megzengett puncit, faszt, és megzengte a segget,
pompás fartúró és ragyogó bika volt.
Városból a csatorna fogadja be, mely utolsó
erkölcséhez e hely éppen megfelelő.
Tömjén is van, mert gőzölgőt szarnak a kurvák,
itt havivérzésük meg nem apadva bugyog.
Más toldott-foldott műből ide árad az ondó,
és bugyogó-szennyár bűzleni mind ide gyűl.
Van még itt fingás, böfögés meg a mocskos okádás,
mindig is itt marad az, mit szuka szart, kipisált. (…)
Részletek a könyvből, „amelyhez képest Boccaccio „malac” novellái novíciáknak való ájtatos olvasmányok”
Hogyha az államügyek s a szenátusi gond hagy időt rá,
Olvasd el kegyesen, Cosmus, akármi is ez.
Mert nevetésre fakasztja a búsakat és fapofákat,
S légy bár Hippolytus, megkanosít ez a mű.
Ezzel is én a korábbi, tudós költőket utánzom,
Írtak játékos műveket: ez bizonyos.
És az tudvalevő, hogy erényteli életet éltek,
S obszcén tréfákkal volt tele verseskötetük.
Mit sem sejt erről a tunyult tömeg: azt nem az ősök
Érdeklik, csak hogy jól teletömje hasát.
Pajzánságaimért ócsárol az alja tömeg majd,
Hát legyen úgy, de tudós meg sose feddhet ezért!
Olvass, Cosmus, hányj csak fittyet az ostoba népre,
Tarts velem annyi örök férfiu nyomdokai!
Távozz, tisztes nő, intlek, ha jelen vagy, e helyről!
És te is épp ugyanúgy, tiszta-erény szüzike!
Vetkőzöm: kinyitom sliccemből farkam előtör,
Múzsám holtrészeg, rengeteget benyakalt.
Itt olvassa, dicsérje Nichina parázna kötetkém,
S Ursa, kinek sosem új, hogyha a férfi pucér.
Alda dicsérete
Alda szemében laknak a Charisok és Venus úrnő
És Cupido mosolyog mennyei ajkairól.
Nem pisil, ám ha pisil, csupa balzsamot ontva pisil csak,
Nem szarik, ám ha szarik, csak violát szarik ő!
Hogyha eszedben sincs kamatyolni, a fütykösöd éber,
Hogyha a vágy heve hív, kókadozik kukacod.
Itt a segítség: dugd föl az ujjad a segged üregébe,
Paris is így izgult fel, s Helénába hatolt.
Crispushoz arról, hogy hagyta abba erényeinek megéneklését
Itt patakocska zubog, s ott berek illatozik.
Erre madárka röpül, s a csodás fa alatt dalolászik:
Hangjától lecsitult menten a rét, a patak.
S mert szokásom volt, idejöttem verseket írni,
S persze, Clio is jött, mert megidézte a toll.
Crispusom, épp kezdtem megzengeni tisztes erényed,
Próza is éltet majd, s éltet a vers szava is:
Első polgárrá leszel egykor városod élén,
És az erényekhez társul igaz jutalom.
Közben jött a paraszt ki a szomszéd gyepre kakálni,
Mert bezabált; a kabát menten a földre terült,
Nadrágját aztán lecibálta, a farka, heréje
Látszott, s gyengéd szél verte pucér fenekét,
Guggolt, és gömbbé zsugorodva feszült meg a teste,
Lábszárán a könyök, s arcra tapasztva tenyér.
Úgy látszott, hogy a lábszárát érték a bokái,
Préselt, gyomra ürült, s annak utána szarott.
S akkor a zengő segg széldús dörgéseket ontott,
És az egész térség dörgedezőn ropogott.
Borzadtam, tollam leesett, Múzsám levegő lett,
Trottyantásoktól félve röpült a madár.
Esdeklek, plántáld szőlődet, durva parasztja,
S marjon a szomjad bár, mégse ihasd borodat!
Vess magokat, te paraszt, a barázdált földbe temetve,
Mégse legyen kenyered, s enni ne tudj, nyomorult!
Crispus az ég áldjon! Majd hogyha dalos madaracskám
Visszajön, elzengem sorra erényeidet!