Részlet, a magyarul még meg nem jelent könyvből.
A gyönyörű sebes emberek végigjárták a földet, épületeket gyújtottak föl & órákat törtek szét. Minden szerkezet veszélyeztetett faj lett. Az idő tönkrement. A valós élet hatalomra tört. Ők igaz istenek lettek abban a pillanatban. Nincs szabad idő. Nincs vesztegetni való idő. Egyáltalán nincs idő. Nem kell beszélni, érintéssel, & az ösztönök kimutatásával fogunk kommunikálni. Nincs szükségünk szavakra. Rég túl vagyunk már azokon. Az a végzeted, hogy gyönyörűnek szüless egy ronda korban. Életet lehelünk a Halál fő parancsának arcába. A te állati kecsességed tart engem életben. A te vad szemed & feszes bőröd a felszínre hozzák az ereimet. Szép vagy, mint a rombolás. Ha csak rád gondolok, a bütykeim elfehérednek. Nincs szükségem istenre. Vagy nekem te, és a gyönyörű szád, a kezeid, ahogy fognak, a körmök, ahogy nem érzett sebeket hagynak, meleg leheleted a nyakamon. A nyálad íze. A sötétség a miénk. Az éjszaka hozzánk tartozik. Minden, amit teszünk, titok. Amit teszünk, abból semmit sem fognak soha megérteni; félni fognak & távol maradnak tőlünk. Legenda-anyag lesz ez, folyamatos párbeszéd és véghetetlen ihlet a bátor szívűeknek. Ez vagyunk te meg én ebben a szobában, ezen a padlón. Túl életen, túl erkölcsön. Csillogó állatok vagyunk, holdsütötte édes ragyogással festve. A szemeink ékszerekké változnak és minden, amit teszünk, a spontán tökéletesség példája. Egész életemben arra vártam, hogy veled legyek. A szívem a bordáimnak csapódik, ha az érintésedre várva szerte a világon lemészárolt éjszakákra gondolok. Az időre, amit megsemmisítettem, míg úgy vártam, mint az életfogytot töltő férfi. Most itt vagy, & minden, amihez hozzáérünk, felrobban, virágba borul vagy porrá ég. A történelem porrá töri & semlegesíti magát minden egyes közös lélegzetünkkel. Úgy van rád szükségem, mint az életnek az életre. Olyan nagyon akarlak, mint egy természeti csapás. Csak téged látlak. Te vagy az egyetlen, akit ismerni akarok.