Kuczka Péter
(1923-1999)
(1923-1999)
Nyírségi napló (1953)
3 A harag hangján kéne szólnom rólad,
fonván szavak csördítő ostorát,
mert hibáid bozóttá bokrosodtak.
És én nem tudok lesújtani rád.
Így beszélsz: "Semmi baj sem volt odáig…
és akkor az a Nagy Imre-beszéd…
táncoltunk régen hajnalhasadtáig…
s ez elvette a parasztok eszét…
Szerettek engem – mondod – s most leköptek,
karót ragadtak, vasvillát, botot…
Hát ezt érdemeltem, elvtárs, te mondd meg… –
és ráncokba fut össze homlokod.
Hallgatva nézlek és ahogy neked fáj,
fáj nékem is a túlgyors ébredés.
Tánc és szeretet után szinte mindjárt
reccsenő karók s arcul köpködés.
Fáj nékem is négy évi szorgos munkád,
virrasztás éjjel, tízezernyi gond,
s hogy nem tudod ma, mi volt az igazság,
s hogy van, aki becsületedbe ront.
Hisz veled együtt voltam mindig én is
munkában s osztályharcok sűrűjén,
vidám napokban s gondok éjjelén is,
te is tetted, amit tettem én.
Együtt hibáztunk, elvtárs, te a járás
gazdájaként, én mint a nép szava,
és nálad nem megy most az őszi szántás,
s én alig tudok verset írni ma.
De azt mondom, hogy ha nem is felejted,
arcodról azért töröld le a nyált.
Emberek vagyunk, akik tévedhettek,
kijavítjuk és úgy megyünk tovább.
Csak akkor, ha hibáidat nem érted,
nem tudod, mit tégy s nem látsz túl a mán,
és most a tennivalókról beszélek,
nézz csak körül, micsoda munka vár.
A te hibádból és az én hibámból
a rossz a jóval együvé vegyült.
Hát ki hozza ezt rendbe igazából?
Kinek kell jóvátenni ezt? Nekünk!
Lássunk dologhoz, úgy ahogy a többi,
vad télben, vagy rekkenő melegen.
Elvtárs, én téged nem tudlak megütni,
de hibáinkat nem feledhetem.
virrasztás éjjel, tízezernyi gond,
s hogy nem tudod ma, mi volt az igazság,
s hogy van, aki becsületedbe ront.
Hisz veled együtt voltam mindig én is
munkában s osztályharcok sűrűjén,
vidám napokban s gondok éjjelén is,
te is tetted, amit tettem én.
Együtt hibáztunk, elvtárs, te a járás
gazdájaként, én mint a nép szava,
és nálad nem megy most az őszi szántás,
s én alig tudok verset írni ma.
De azt mondom, hogy ha nem is felejted,
arcodról azért töröld le a nyált.
Emberek vagyunk, akik tévedhettek,
kijavítjuk és úgy megyünk tovább.
Csak akkor, ha hibáidat nem érted,
nem tudod, mit tégy s nem látsz túl a mán,
és most a tennivalókról beszélek,
nézz csak körül, micsoda munka vár.
A te hibádból és az én hibámból
a rossz a jóval együvé vegyült.
Hát ki hozza ezt rendbe igazából?
Kinek kell jóvátenni ezt? Nekünk!
Lássunk dologhoz, úgy ahogy a többi,
vad télben, vagy rekkenő melegen.
Elvtárs, én téged nem tudlak megütni,
de hibáinkat nem feledhetem.