2. rész.
Tartotta itt mindenki a vagyonkáját, házát, földbirtokát, akár keresztény volt, akár zsidó.
A nyíregyházi tirpák, aki holdankint (köblösföldenkint) terjeszkedik, nem élhetett meg egymástól a nagy nyíregyházi határban sem. Igaz, hogy a tirpákbirtok: törpebirtok, alig lépi túl a tíz-húsz holdat, de azt is meg kellett szerezni valahol. Elmentek a nyíregyházi tirpákok Apagyig, Vencsellőig, Kemecséig, legszívesebben a szomszédos Orosig, ha eladó földről hallottak ezen a tájon, ahol minden talpalatnyi föld az egri káptalané vagy a máramarosszigeti főiskoláé volt. A Dessewffy grófok tizenegyezer holdja mellett a Kállayak is tartogatták honfoglalás korából származott földjeiket. A tirpáknak messzi vidékre kellett kutyagolni, amíg lábát megvethette a szabolcsi homokon, amelyben csak a közhiedelem szerint szeretne a krumpli tenyészni; megterem ott a búza és a rozs is. De nagyon szereti ezt a földet a kukorica (mint itt mondják: tengeri), a szőlősgazdáknak se kell túlságosan szégyenkezni a boruk minőségei miatt. Régen volt az, amikor a bicska kinyílott a mellényzsebben a nyíri vinkótól.
Felkerekedik egyszer valahol Zemplén vármegyében, mégpedig annak Gesztely nevű községében egy Burger Jeremiás nevű tagbaszakadt zsidóember, és talyigájával elindul Szabolcs vármegye felé.
A múlt század első évtizedeit írták azok, akik értenek az írás tudományához, de nem írta Burger, aki nem tudott többet a betűvetésből, mint annyit, hogy héber betűkkel hogyan kell a nevét aláírni. Ez a nevezetes Burger – akit rövidesen Jéri bácsinak kezdenek ismerni Nyíregyházán, és szerte Szabolcs vármegyében – eleinte azzal tüntette ki magát, hogy nagyerejű ember létére nem egyszer szembeszállott faluzásai közben a betyárgyerekekkel, akik bőven heverésztek még akkoriban a nyírségi nádasok szélén, erdőcskék mentén, és kidörzsölték az álmot szemükből, ha kocsi robogását, talyiga nyikorgását hallották a messziségből.
Jéri bácsi kereskedett mindennel. Gyűrűvel, lóbőrrel, nyúlbőrrel, volt Zemplénben marhahajcsár is, amíg valahol, valamerre, valamely kis árendához jutott, ahol megvethette a lábát. Ekkor már könnyebben ment a sora, de erre szüksége is volt, mert már nyolc gyerek sírt odahaza. Az árenda évről évre növekedett. Kis bérlet keletkezett Tiszadobon, Tiszadadán, Pazonyban. Sőt már olykor ügyvédre is volt szüksége Jéri bácsinak, akit hamarosan megtalált a nagyeszű, furfangos Somogyi Gyulában, Nyíregyházán.
– Jéri bácsi – kérdezi egyszer tőle az ügyvéd -, nem mondaná meg nekem, hogyan szerzi évről évre a vagyonát, hogy azt mindig megtetézi?
– Nagyon egyszerűen, ügyvéd úr – felelt Burger Jeremiás. – Amikor csak száz forint évi jövedelmem volt évenkint, annak is mindig félretettem a felét, így teszek most is. Akárki utánam csinálhatja.
– Nagyon egyszerűen, ügyvéd úr – felelt Burger Jeremiás. – Amikor csak száz forint évi jövedelmem volt évenkint, annak is mindig félretettem a felét, így teszek most is. Akárki utánam csinálhatja.
Dehogyis jutott volna eszébe valakinek Szabolcsban Burger Jéri módszerét követni! Sőt, amint híre futamodott Jéri takarékosságának, egyre-másra keresték fel a kölcsönt kérő urak. Hová menne a pénzzavarban levő, könnyelmű ember pénzt kérni, ha nem fösvény embertársához?
Így például Pazonyban a nevezetes Elek família férfisoron levő tagjai nemegyszer jöttek pénzzavarba különös passziók miatt. A Jéri bácsi idejéből való Elek úr éppen Borsováról házasodott, és a világszép Lánczy Ilkát vette feleségül. Volt Pazonyban kis kastély meg nagy kastély is. Egyikben lakott az úrnő, másikban az uraság, mégis hét gyerek származott a házasságukból. Elek Guszti, az egykori huszárezred és nevezetes párbaj hős (aki éppen Reviczky Szevért terítette le párviadalban), Elek Mihály alezredes, a régi nevezetes pesti primadonnák állandó hódolója, László, Emil, Dezső, Karácsonyi Aladárné született Elek Valéria különös passzióik miatt nem fértek meg a pazonyi kastélyokban, mentek ki a nagyvilágba, haza csak pénzért jövögettek.
De akik otthon maradtak a família tagjai közül, azok se voltak mentesek a különös szenvedélyektől.
Volt olyan férfi tagja a családnak, aki egy béres nejével szűrte össze a levet, akitől származó gyermekét adoptálta is, de a gyereknek volt annyi esze, hogy idejében meghaljon a szégyen elől, amit a méltóságos famíliára hozott volna. Ám a vándorszínésznők és a nevelőnők is sok zavart okoztak az Elek család férfi tagjainak a szívében: egyik-másik ott maradt Pazonyban asszonynak.
No hát az lett volna a legnagyobb csoda, ha a szerelemmel túlonnan elfoglalt Elekek ráértek volna vigyázni az erszényükre! Bizony meglaposodott az, mielőtt észrevették volna. Pénz pedig olykor Pazonyban is kellett. Ifjabb Elek Gábor szarvasi földbirtokos volt a legelső, aki egy kis kölcsön miatt felkereste az árendás zsidót.
– Adok – mondta Jéri bácsi -, be sem tábláztatom sem házra, sem földre. Nagyobb kamatot sem számítok érte, mint a törvényes kamatnak a duplája. Csak az a kikötésem, hogy idejében megkapjam a pénzemet, habár én akkor sem fogok pörösködni.
A pazonyi földesúr persze hírét vitte Jéri feltételeinek. Már a következő héten ott volt az árendásnál ugyancsak kölcsönkérési szempontból Dégenfeld Gusztáv gróf, téglási nagybirtokos, sőt rövid idő múlva nem restellt kikocsizni a furcsa "bolond Jérihez" maga a főispán, tolcsvai Bónis Barnabás sem – akinek arcképe ott függ manapság is Szabolcs vármegye közgyűlési termében.
– Jéri, megbolondult? – kiáltozta Somogyi Gyula ügyvéd úr, és a drótszögszerű haját tépte dühében. – Betáblázás nélkül ad kölcsönöket?
– Tessék csak rám bízni, tekintetes úr – felelt Burger Jeremiás, aki halála napjáig nem ismert más címzést, mint a tekintetes címet.
– Tessék csak rám bízni, tekintetes úr – felelt Burger Jeremiás, aki halála napjáig nem ismert más címzést, mint a tekintetes címet.
De hát a kölcsönadó is megszorult néha pénz dolgában. Jéri bácsinak is kifogyott olykor a pénzesfiókja. Ilyenkor rendszerint a szomszédjától, egy gazdag Szabolcs megyei zsidótól szokott kölcsönkérni. Egyszer is kérne valamely tízezer pengőcskét – amelyet azonban igen nagy kamatra adott csak a szomszéd. Jéri bosszút fogadott. Elmenne a szomszéd egyszer a debreceni vásárra, de még alig nézett körül, amikor lóhalálában jön utána egy szabolcsi zsidó:
– Hallotta? Jéri csődbe ment!
A kamatos embert csaknem a guta ütötte meg ijedtében. Otthagyta a vásárt, otthagyott mindent, ment haza, mintha eszét vesztette volna. Burger Jéri nevetve várta a kapujában:
– Valamit visszavettem a kamatokból! – szólt.
De ha már benne vagyunk ennek a nevezetes Jérinek a tárgyalásában, ne feledkezzünk meg ama körülményről, amely országszerte ismertté tette őkelmét és a csizmáját. Burger Jériről mindenki tudta, hogy a csizmaszárában hordja azt a teméntelen bankót, amelyre üzleteihez szüksége volt. De nem tudta ezt a körülményt egy Sáros megyei uraság, aki látogatóban volt Krasznay Péter kemecsei főbírónál, és nagyban hánykódott a maga hazájának a tüneményeivel. A Szabolcs megyei főbíró csak hallgatja egy darab ideig a sárosi hencegését:
– Fogadjunk – mondja végül -, hogy olyan ember nincs nálatok, mint a mi Burger Jérink, aki a fél csizmaszárából kifizethetné egész Sáros megyét!
A sárosiak szeretnek fogadni.
A főbíró magához kéreti a huszárjával Burger Jeremiást. Ámde hiába magyarázza az öregnek, hogy a szabolcsi becsület megmentéséről van szó, váltig megmarad Jéri amellett, hogy az ő csizmaszárában a lábán kívül nincs egyéb.
– Nohát ide azzal a száz pengővel, amiben fogadtunk – kiált fel diadalmasan a sárosi úr.
A kemecsei főbíró nyújtja a pénzt, Jéri bácsi nagyot néz, megérti, hogy miről van szó, gyorsan így szóla vala:
– Tekintetes úr, tessék csak várni azzal a pénzzel! Az a kérdés, hogy melyik lábamról húzzam le a csizmát? A jobbról vagy a balról?
– Hát húzza le a bal lábáról – felelt türelmetlenül a sárosi gavallér.
– János – kiált a huszárnak a kemecsei főbíró -, húzd le a Jéri bácsi csizmáját.
– Hát húzza le a bal lábáról – felelt türelmetlenül a sárosi gavallér.
– János – kiált a huszárnak a kemecsei főbíró -, húzd le a Jéri bácsi csizmáját.
Hát az igaz, hogy a bal csizma volt a kisebbik takarékpénztár. Nem is sok volt benne. Alig százezer pengő forint.
