Az első maradandó a svéd-finn kompút volt. Tíz órás, ha jól emlékszem, egy éjszaka.

– Ki kér Dédalont? – hangzott az első ülés felől a kérdés.

– Minek?

– Tengeribetegségre.

– Ugyan már.

Akkor már láttam a legalább nyolcszintes járművet. Ezen tengeribetegség, na persze.

Remek kis szórakozóhelyet rittyentettek a tengerre az északi srácok azt kell, mondjam. Az van ugyanis, hogy kurva drága az alkohol ezen országokban, viszont a tengeren vámmentes, vagyis jóval olcsóbb, a szerencsejátékkal együtt.

Két szint csak alkoholbolt, kocsma, diszkó, és a folyosókon játék automaták, amibe én a fele pénzem beledobáltam, rögtön.

Nem ittam még akkor.

Rajtam kívül mindenki más, és nem akárhogy.

Családapák feküdtek itt-ott, a kiürült, nagyon májer játszóház műanyag labdás részében is, és jellemző volt a lépcsőházakban, szinteken eltévedt, meg-megpihenő skandinávok csoportja.

Négy óra utazás után, mikor már az átlag utazóközönségnek nem valószínű, hogy feltűnt, csak esetleg az, hogy a fedélzetre nem lehet kimenni, érkezett valami vihar, amitől olyan kész lettem, hogy le kellett feküdnöm a padlóra, imígyen beilleszkedve.

Ekkoriban, ezt már később a Népszabadságból tudtam meg, tevékenykedett ezen az útvonalon egy sorozatgyilkos, aki a fedélzeten nézelődő magányos embereket, hopp, átlökte a korláton, majd ment tovább.

Aztán valakinek meghallotta egy halászhajó a kiáltozását.

Kikötött a hajó, Finnország.

Először Turku mellett valami ifjúsági táborba vittek, természetesen sziget-félsziget félére, ismertem a típust, mint Szigliget, csak itt jobb kaja volt, lehetett választani a salátából, hat féle kenyérből, több féle főételből, háromféle desszertből. Marikának a matektanárnak annyira ízlett a végtelen mennyiségű epertejszínhabbal, hogy nem győzte utána kifelé hányni.

Öröm volt nézni.

Csónakázással töltöttük az időt, és megtapasztaltuk, hogy nem minden szigeten lehet kikötni, ami megtetszik, mivel magánterület. A táborban uralkodott a nemzetköziség, sokfelől sokféle, ennek keretében, meg talán a béke szó is elhangzott, az utolsó nap, úszó mécseseket raktak a vízre, állítólag nagyon szép volt, én el voltam foglalva azzal, hogy ugyan pulóverben és kabátban vagyok a parton, némelyek hogy mernek fürdeni.

Mondták aztán, hogy most kimondottan jó idő van, 20 fok.

Aztán ettem fóka levest, és lett egy máig meglévő svájci bicskám, amit a fókafőző, részegen adott nekem.

Tudatosult bennem, hogy a finnek is ügyet csinálnak a házbalépéskor cipőt levenni témából, a közösségi helyiség előtt általában volt kétszáz cipő, mi ez ha nem rokonság.

A táborban még jó pár szauna is talált helyet, amit megszerettem, meg is fogadtam, hogy majd Magyarországon is fogok, persze a Júlia fürdőben hamar elment a kedvem a hazai szaunázástól.

Finnországban viszont a társas, és kevés panelházak alagsorában nem a tárolót találod gyerekbiciklikkel, rothadó krumplival, hanem szaunák sorát.

Csúnya angol lányok a medencében, mögöttük befagyott tó:

Hangulatos kis tábor volt, többször meglepődtem, hogy hova tűntek az emberek, aztán szóltak a szúnyogok, hogy aludni, mert már aludni kell, mivel éjszaka van, csak nem látszik.

  A képen július van, és hajnal egy.

 Egy hét után irány észak, Oulu.

Már vártak. Mindenki kap egy családot, én is.

Anyu politikus, szociáldemokrata, ez a nagy párt erre felé, apa mérnök, és bajuszos. A nők a politikában, később megtudom, nem ritka, manapság a köztársasági elnök is nőnemű.

Tarja Halonen:

Külvárosi kedves házhoz érkezünk, elénk szalad egy új-funlandi kutya, Juppe, és hörög. Megtudom, szeret, csak asztmás. Innentől minden nap Juppe hörgésére, és nyelvére kelek, ahogy az arcomhoz ér. A kutya tévénézős foteljébe senki sem ül, én nem tudom, így helyet foglalok, addig néz, míg fel nem állok.

Megjön Jukka, a fiú, valami fesztiválról, kopasz, de középen meghagyva egy csík, ami válláig ér, de a cérnák, és egyéb textilek, kiegészítők, amik bele vannak fonva, jó pár centivel meghosszabbítják.

Mi ez?

Két napot alszik, addig ellátogatunk a Tietomaa nevű múzeum jellegűbe, amit a Csodák Palotájához tudnék hasonlítani, de még annál is sokkal interaktívabb. Illetve csak az. Kedvencem a rész, ahol nyolcvan féle zeneszerszám van, és mindet.

Aztán valami művelődési ház, ahol elmondják, hogy sokat van sötét, és a fiataloknak kell valami nap-pótlék, ezért van egy alagsornyi berendezett próbaterem, fent pedig havonta fesztivál a színház teremben, aminek a lejtős nézőterét gombnyomásra el lehet tüntetni.

Belemegy a falba.

Otthon kurva jókat eszem, tökéletes vendéglátók, mindenhez esznek vajas kenyeret, ezt megfigyelem, de lehet, hogy ez csak ennél a családnál jellemző.

Németül beszélünk, ami egy vicc.

Reggel, este szauna, ami természetes kellék a házban.

Aztán apu elvisz egy pesapallo, finn baseball meccsre, ami annyira hasonlít a  baseballhoz, mint a szabolcsi gyros, amit kifliben adnak, a göröghöz. Viszont nemzeti sport. Fogalmam sem volt mi történik a pályán, annyira nem is volt mozgalmas, apu mondja is a végén, hogy ez egy szar meccs volt, ráadásul nem is nyert a fogadáson, viszont ettem, ittam, nézelődtem, apu meg berúgott azért.

Már otthon innom kell a sör felest, aminek erőltetése máig végigkísér, na, igyál egy felest, hogyhogy nem?

Megérkezünk a helyre, ahol természetesen én vagyok a bohóc, ki ez?, és folytatódik a kálvária, hogy igyál egy vodkát, kisvártatva cigizésen kapom magam, és örülök, hogy kezdődnek a koncertek, mert nem kínál senki itallal, végre le tudok ülni, és nem ájulok el.

A stage-diving, amit eddig még sosem láttam, megtetszik, nincs időm elaludni, nézek mindent. Jönnek, kérdeznek finnül, én meg vigyorgok, és nem tudok megszólalni.

Aztán  Jukka kelt, megyünk haza.

Másnap az egri viadalról tartok a családnak németül előadást, még részegen, majd átmegyünk egy másik családhoz, ahol ott vannak honfitársaim, és a kertben sütögetnek, és a sofőr már mólés.

Reggel indulás, többen könnyeznek, én hazafelé végig azt vizsgálom, hogy vajon természete-e, hogy ha bele túrok a hajamba ennyi hajszál hullik ki.

Herceg!

Ha 13 évesen jót akarsz a gyerekednek egy életre, ne Szigligetre küld nyári táborba, hanem spórolj, oszt menjen külföldre, de inkább északra.

( a képek jelentős részét Papszi készítette. )