Színes erdő szögletében,
Napsütötte rét szélében
Ült Lajos bácsi.
Munkáját már befejezte,
Egy tuskóra telepedve
Pihent egy kicsit!
Ám, hirtelen talpra ugrott,
Mert közelből sírást hallott:
Megdobbant szíve!
Megtudni a sírás okát,
Meglátni a sírót magát:
Indult iziben!
Szívét elfogta a részvét;
Kis nyuszik sírtak!
Azok egymásra borulva,
A sírástól alig látva:
Folyton zokogtak!
„Siess haza Édesanyánk,
Mielőtt mi elpusztulnánk:
Ne késlekedj már!”
Mindig csak ezt ismételték,
Szívükben pedig remélték,
Hogy viszontlátják!
Árva nyuszik nem tudhatták;
Anyjukat többé nem látják,
Mert ő már nem él!
Hogy mi történt tegnap délben,
Ordas farkas széjjeltépte,
S megette szegényt!
Hogyan történt: most elmondom!
Figyeljetek ide nagyon,
A tanulságért!
Milyen hős a legtöbb anya:
Ha kell, életét is adja
Gyermekeiért!
Tegnap délelőtt még játszott,
Két nyuszija ugrándozott
semmit sem sejtve!
Majd rémülten vette észre,
Hogy egy farkas közeledve,
Kúszik előbbre!
Gyermekeit hogy megmentse,
Saját életét nem féltve,
Oldalt kifutott!
Magára csalva az ordast,
Néha-néha meglapulva,
Jó messze futott!
Ám, á végén elfáradva,
Izgalomtól elalélva:
Már összeesett!
Így, az üldöző rút vadra,
Az éhes ordas farkasnak,
Zsákmányul esett!
Lajos bácsi, hogy megtudta,
Miért sir most a két árva:
Szíve elszorult!
Őket folyton vigasztalva,
Egy kosárba belerakva,
Haza elindult!
Megörült a két unoka:
Zsuzsika és a Sanyika
A nyuszikáknak!
Adtak nekik füvet; tejet,
Hoztak friss répa levelet
A kis árváknak!