1956. október 23.
A szabadság? Az egy szobor.
T.M.: „Mostmár elmondhatom, hisz annyi idő telt már el azóta. Szóval nem így volt ez megbeszélve. Addig rendben ment minden, amíg kivágtuk a címert, de eredetileg arról volt szó, hogy a zászlót dobjuk el.”
Ha visszagondol az elmúlt évtizedekre, véleménye szerint Magyarországon mikor voltak az emberek a legboldogabbak?
A rendszerváltás előtti időszakban, válaszolja a lakosság többsége.
50en felül: 80%
40-49 éves: 72%
30-39: 55%
15-29: 24%
szerint volt az jobb
egy tavalyi felmérés szerint.
10 felnőttből 6. Már 7.
Egy idei vizsgálat szerint minden második magyar a rendszerváltás vesztesének érzi magát. 20 év telt el azóta.
…avagy hol basszuk el?
A politikai és bürokratikus osztály kizárólag saját egzisztenciális érdekeit tartja szem előtt és túlélésre játszik. „Aki nem fogad el pénzt, az a családját lopja meg” mondta egy hivatali megbeszélésen egy főközhivatalnok. A kiöregedett szeretőiket is az adófizetők tartják el. És mennyit szeretne keresni – kérdezte a minisztériumi háttérintézményt vezető főigazgató a nyakába sózott nőtől. A válasz hallatán a sokat látott ember meghökkent – Na de hölgyem, még én sem keresek ennyit. Aztán megegyeztek, és bár nem szívesen, de besuvasztották a kommunikációs osztályra. Nem ért semmihez, nem csinál semmit. Ott van. Állítólag Demszky Gábor ex-feleségei is sokba kerülnek nekünk. Az állami intézmények oly nagyon beharangozott karcsúsításai során a vezetők, a több diplomás, nyelveket beszélő fiatalokat küldik el, mert nem kell a nálam képzettebb és tehetségesebb munkatárs. Főleg, ha nem korrumpálható. Az állam a teljes szétzüllés szélén az utolsókat rúgja belénk.
A magyarok többsége nem a szabadságra vágyik, nem tud, nem mer vele mit kezdeni. Nem minta. Otthon nem ezt látta, nem ezt látja. Nem kell a szabadság, éljen az egyformán egyenlőség! Az örökletes terheltség jelei mutatkoznak társadalmunkon. Nem igaz, hogy az emberek boldogabbak voltak abban az időben. Érdekesek ezek a múltba vetített vágyak. Csak szerettél volna boldogabb lenni akkor, ami akkor sem ment. Csak szerettél volna. Emlékezz csak vissza!
– Most mér’ hazudsz? Az a sok-sok kis egymást erősítő hazugság előbb-utóbb önálló életre kel, szörnyeteggé válik, és meglásd, felfal téged is. Bár az isten se tudja, mi fogja egyben tartani a társadalmat, ha megszűnnek a nagy népi hazugságok. Úgyhogy inkább mindennapi hazugságainkat add meg nekünk Uram, és hát persze, hogy vigyél minket a kísértésbe! Engem feltétlenül.
– Nem hazudok, nekem az volt a boldogság.
– Hát nagyon kevéssel beérted, és bár látszólag haladsz a korral, igénytelenséged ugyanaz maradt.
Kádár temetésén
Nem kérted a szabadságot, nem harcoltál érte. Megkaptad. Egyébként sokat fizettél érte, sokat fizetsz érte. És te legszívesebben visszamennél a börtönbe? A vörösbe vagy inkább a feketébe? Ja, a bármelyikbe. Igaz, a szabadság nem olcsó kurva, ahogy szeretnéd. Drágán adja magát, de vele aztán tényleg fantasztikus. Istenem, milyen jó lenne, ha együtt tudnánk élni vele. Élni vele.
Egy jó tanács: senki ne merje elfelejteni, itt nincsenek demokratikus hagyományok!