Kilenc számos válogatás egy srác hálószoba-zenekarától, valahonnan Chicago külsőből. A felvételek 2018 és 2022 között készültek és elég változatos képet mutatnak, a közös mindegyikben a kissé borongós hangulat és a lo-fi megszólalás. De, a srácnak van érzéke a dalszerzéshez, mert ez nem igazán túlbonyolított és tényleg lo-fi zene sokszor szinte slágeres. Kedvencem egyértelműen a ‘ They ‘című, Jay Retard-ot és a 2000-es évek new garage zenekarait idéző rövidke szám. De nagyon jók a szintis, post punk-os/dark wave-es dolgok is és persze a ‘ Psychical Man ‘ feldolgotása a Digital Leather-től!

A Painters Tapes Records másik két kiadványáról  >> ITT << és >> ITT << írtunk korábban.

teljes album  >> ITT <<

bandcamp     >> ITT <<

facebook       >> ITT <<

Totál No-Fi RnR-Punk zajongás gitáron és dobon, egyikőjük pajtájában vették fel az anyagot valahol Floridában. A kazetta ‘A’ oldalán négy dal szerepel 2023-ból, a ‘B’ oldalon viszont idei felvételek vannak. A kezdő oldal első száma a Dead Moon-t idézi, még az énekhang is hasonló mint Fred-é (RIP), de eszembe jut később a korai Demon’s Claws is, jó kis káosz.

A ‘B’ oldal egy olyan jó kis lo-fi trash punk számmal indul amit szerintem ezer örömmel adna ki a Kryptonien Records, ha még aktív lenne. Ezt követi szerintem az egész kazetta legjobb dala, nekem Eric Burdon és a The Animals ugrik be. Gyönyörű! Mondjuk a következő pszichedelikusabb és az utolsó pörgősebb darab is kibaszott jó. Új kedvencre találtam, az tuti!

Az énekes/gitáros Waylon Thornton korábbi zenéi között is érdemes kutakodni, érdekes dolgok vannak ott, pl. korai Industrial szerű noise cuccok is. >> KLIKK <<

Side ‘A’  >> ITT <<

Side ‘B’  >> ITT <<

Bemutatkozó kislemez az Archie and the Bunkers garage punk duó dobosától és annak barátnőjétől. Két dal énekes és instrumentális változatban található a kislemezen, ami King Khan kiadójánál jelent meg és a producer is ő volt.

Ötvenes évek és Lynch hanguat, simán megszólalhatna mindkét dal a Twin Peaks egyik kocsmajelenetében, de a dobgép és a sötét tónusú elektromos orgona miatt van egy kis Suicide vibe-ja az egésznek.

Kacie Marie-nek pedig tényleg gyönyörű hangja van, tőle más jellegű zenéket is találtam, az egyik ’90-es éveket idéző trip-hop, a másik egy Connie Francis feldolgozás.

bandcamp  >> ITT <<

facebook    >> ITT <<

instagram   >> ITT <<

youtube      >> ITT <<

Hogy rohan az idő, basszameg! A The Cavemen nekem úgy volt a fejemben a mai napig, hogy: – Az az új, fiatal zenekar Új-Zélandról. Aztán konstatáltam, hogy már több mint tíz éve nyomják a srácok, és valószínű, olyan harminc egynéhány évesek lehetnek manapság.

Bevallom, nekem az előző lemez egy kicsit lagymatagnak tűnt, mármint az előzőekhez képest, amik szétpörgetett, részeg garage punk őrjöngések voltak és ellenállhatatlanul jók!

Ez az új lemez, viszont NAGYON tetszik, rá is fogok menni arra az előzőre megint, hátha, csak rossz passzban talált meg.

Most minden szám kurvára betalált nekem, a kezdő death rock-os albumkezdéstől, a záró riff ‘n’ roll-os zakatolásig. És a közöttük lévő összes szám király, a  Beasts Of Bourbon-t idéző ‘ Drug Man ‘ vagy a pörgősebb ‘Booze, Ciggies ‘N Drugs ‘ , de a lazább, balladisztikus ‘Flowers On My Grave‘ is kurvajó szám, nem beszélve a ‘Can’t Remember Your Name‘ -ről ami az örök King Louie-t (RIP & RESPECT) juttatja az eszembe.

Koncerten kéne már elcsípni őket valahogy, állítólag nagyon bombák élőben!

teljes lemez  >> ITT <<

spotify           >> ITT <<

bandcamp     >> ITT <<

facebook       >> ITT <<

instagram      >> ITT <<

Na, erre a lemezre tavaly nyár óta várok, akkor jelent meg egy 7″ kislemez két dallal amiről >> ITT << írtam. Már akkor megígérték, hogy  hamarosan lesz nagylemez. Ahogy már a kislemez kapcsán említettem, az ír származású énekes/gitáros, név szerint Stefan Murphy teljesen ismeretlen volt addig számomra, a zenésztársairól viszont már hallottam előtte, olyan, általam kedvelt zenekarokban játszottak, mint a Cheap Time, a Thing vagy a Sweet Knives. Az a két szám nagyon magasra tette a lécet, én úgy éltem meg, hogy kisebb vihart keltett az undergound RnR/punk alvilágában. Mindenki lelkesedett.

Itt a bemutatkozó album, amin az első szám egyből a tavalyi sláger, a ‘Give My Regards To The Dancing Girls‘ lerövidített, begyorsított változata, ezután egy rövid punk szám következik, ami a Cheap Time-ot juttatja eszembe. A következő dal témája elég érdekes. Címe ‘Metallica Font‘ és arról szól, hogy ha a fiatal Stefan Murphy a Metallica betűtípusával ráírta a neved az iskolatáskájára, azzal azt akarta kifejezni, hogy igazán kedvel és vagánynak tart. Hát nem szép? Stefan hozzáteszi: – Nem utáltam soha a Metallicát, de szerintem a logójuk jobb mint a zenéjük.

Na, második napja írogatom ezt az ismertetőt és nem haladok vele, össze – vissza elkalandozok, kitörlök, hozzáírok. Legyen elég annyi, hogy szerintem 5-10 évente termel ki a RnR/punk közeg ilyen szintű albumot. Dalszerzői készség a maximumon, tényleg csak kapkodja az ember a fejét, hogy egy számon belül hogy jutottunk el az alap ’77-es punkból a korai glam rockba, onnan a Buzzcocks szerű power popba, vissza pub rock-ba, street punk-ba stb.. Ráadásul még a feleségem is benyit miközben hallgatom valamelyik számot azzal, hogy – Mit hallgatsz, Digital Leather-t?

Szóval tömény ez a fél óra, az biztos. Már most azt tudom mondani, hogy 2024 TOP albuma. Mármint nekem.

teljes album  >> ITT <<

spotify           >> ITT <<

instagram      >> ITT <<

Új album az olasz brutál duótól (Erika dob/ének, Gianni gitár/ének) és már a negyedik! Ezen meglepődtem, mert nekem a harmadik totál kimaradt. Az első két lemezt (mindkettő a Voodoo Rhythm Recordsnál jött ki) a Sin, You Sinner! -t (>> ITT << írtunk róla) és az Iron Butt -ot nagyon szeretem, de azt a végletekig hajszolt, primitív RnR őrületet már egyszerűen nem lett volna értelme, sőt nem is lehetett volna tovább fokozni. Úgy néz ki, ezt a Devilsék is hasonlóan látták és mertek váltani, szerintem nagyon jó irányba. A dalok hosszabbak lettek, a szövegek sem azok a néhány szavas kántálások mint az első két lemezen és a lényeg, hogy zeneileg is színesebb lett az egész. Bejött a képbe a Blue Cheer, Black Sabbath féle ős-rock, vannak blues-os témák, sőt, van egy Twin Peaks jellegű ballada is a lemezen. Akad azért beindult, gyors dal is, megijedni nem kell! És komolyan mondom, sokszor eszembe jutnak finn testvéreink, a Black Magic Six -ék is egy-egy részén a lemeznek. Nagyon-nagyon jó cucc!

2016 decemberében jártak nálunk RNR666 buliban, a koncert nagyon jó volt, de szerintem én egy faszfejként maradhattam meg számukra, már, ha emlékeznek rám. Hát, igen. Sikerült túltolnom a koncertet megelőző napokban a bulizást, így egy agyatlan barom formáját hoztam a koncertre, sőt másnap a Tilos rádiós stúdió live-ra is. Bocsánat utólag is!  (csühes pali)

teljes lemez >> ITT <<

spotify          >> ITT <<

facebook      >> ITT <<

instagram     >> ITT <<

blog              >> ITT <<

youtube        >> ITT <<

Elég régen nem hallottam semmit erről a római csapatról, az előző albumuk az teljesen elment a radarom alatt, a legutóbbi lemez amit hallottam tőlük az is tíz éve jelent meg. Pedig a korai dolgaik megvannak, köszönhetően Luca Tanzini barátomnak aki ajándékba adta ezeket, amikor még ő is a zenekar tagja volt. A felállás is megváltozott ment közben, a zene nem annyira, csak letisztultabb lett és kevésbé zajos és kaotikus mint a korai időkben volt.

Jelenlegi felállás: Leo Non (Wow) , Simone Donadini (Rainbow Island) Bob Junior (Holiday Inn) / szinti-ének,dob, basszus. Úgy egyben van az egész zene, hogy képtelen vagyok például csak a dobra figyelni, mert egyből behúz a másik két hangszer. Azért mondtam éppen a dobot, mert valami hihetetlenül jó témákat hoz végig a lemezen, mondjuk a szinti és a basszus szintén.

A zene végül is pszichedelikus rock – post punk amibe vegyül egy kis jazz, dub és filmzene. A PIL vagy Jah Wobble dolgai ugyanúgy eszembe jutnak mint a Suicide vagy a Korai Öröm. Nagyon örülök, hogy újra felfedeztem magamnak ez a bandát és koncerten nagyon szívesen megnézném őket.

Ja, és imádom a lemezborítót, >> ITT << egy kis műhelytitok, hogy hogyan is készült.

teljes album  >> ITT <<

bandcamp     >> ITT <<

facebook       >> ITT <<

Ilyen az amikor kipróbált garage punk arcok hip-hop-ot játszanak és reppelnek. Azért mondom, hogy kipróbált, mert egyikük a The Horrors (In The Red Records) tagja volt a ’90-es évek végén, 2000-es évek elején. Na, nem az angol indi rock The Horrors-é, hanem az amerikai ultrazajos garage borzalomé! Később a blues punk Autodramatics-ben (Goodbey Boozy Records) zenélt

Megmondom kicsit féltem ettől az új cucctól, mert valamiért azt hittem el fognak menni a srácok totál hip-hop irányba, de szerencsére nem ez történt. Illetve részben igen, de azért nem annyira mint gondoltam.

A kezdés mondjuk színtiszta hip-hop és rap, a rockról egy Metallica  (Seak & Destroy) szempling gondoskodik. Elég jó szám.

A második már egy jó kis instrumentális garage – blues punker. A harmadik tetszik leginkább, ez emlékeztet legjobban az előző lemez hangzásához: varacskos disznó gitár és nem rap, inkább beszédének van benne. A negyedik megint egy bólogatós hip-hop, az utolsó meg egy tíz perces instrumentális (Slayer?) súlyosság.

Kevésbé kísérletező, mint az előző lemezük és a szaxofon nekem nagyon hiányzik, de azért jó cucc ez így is.

teljes ep      >> ITT <<

bandcamp   >> ITT <<

spotify         >> ITT <<

facebook     >> ITT <<

instagram    >> ITT <<

 

Electro-punk a texasi Dentonból. Az első szám tizedik másodpercétől, már tudtam, hogy jó lesz a teljes lemez. Ahogy bejön a dobgép ütemére az az elképesztően mocskos szinti hang, hát az csodálatos! Ez a dal, úgy összességében a Digital Leather-t juttatja eszembe.

A következő szám a jó öreg Chrome / Helios Creed vonalat követi, de az ugyancsak texasi Drain is használta ezt a fajta nyomulós repetitív/mechanikus/mániákus gitározást az első időszakában. A Trashy Ways olyan mint a svájci Sam Snitchy lemezéről valamelyik szám lenne bedurvítva, kiborg punkosítva.

Az egész lemez úgy szól, hogy nem tudom mit sajnáljak jobban, a fejhallgatóm membránját, vagy szegény dobhártyámat. Kegyetlen egy cucc elejétől a végéig.

Szerintem simán megpróbálkozhat a lemezzel akár egy EBM/Industrial arc, de Digital Leather, Static Static, Lost Sounds, Tit Wrench kedvelőknek szinte kötelező!

A duó egyik tagja a The Marked Men hagyományosabb punkzenekarból illetve a szintis power pop-ot (nagyon jól) játszó Mind Spiders-ből lehet ismerős.

teljes album >> ITT <<

instagram    >> ITT <<

Ez a két szám az első megjelenése az alaposan megváltozott felállású torinói Movie Star Junkies-nak. A régi csapatból Stefano (ének) és Boto (gitár) maradt, két srác jött a Dadar-ból (első nagylemezük borítóját Fefi, a budapesti punk élet egyik oszlopa, Szégyen Kazetták stb. rajzolta!) és egy srác a Ga-Rage!-bőll ill. a Bam!Box  Orchestra-ból.

Szerencsére stílusváltás nem történt, maradt az elmélyült, de szenvedélyes, mindig robbanásra kész hangulat ami mindig is jellemző volt rájuk. Legtöbbször a Gun Club / Birthday Party párhuzamot emlegetik velük kapcsolatban, amiben persze van némi igazság, de maradjunk annyiban, hogy a M.S.J. az M.S.J. oszt kész. Az egész diszkográfiájuk egy kincsesbánya, maradjunk ennyiben.

Amúgy nekem ők ilyen külön helyen vannak a szívemben, már csak azért is, mert az elő budapesti koncertjüket tizenhat évvel ezelőtt szerveztük le és emlékszem a találkozás után öt perccel mondtam Mártinak -Bazmeg, ezek ugyanolyanok mint mi! Szerencsére arról a buliról fennmaradt pár videó >> 1#   2#   3#

Olyan hét éve pedig Stefano a másik zenekarával a Lame-el adott nekünk  meglepetés koncertet az udvarunkon, rendesen erősítőkkel, dobszerkóval hahaha!

mindkét dal  >> ITT <<

bandcamp    >> ITT <<

spotify          >> ITT <<

facebook      >> ITT <<

instagram     >> ITT <<

Erre a lemezre már eléggé vártam. Tavaly lett belebegtetve, hogy lesz új nagylemez 2024-ben. És lett. Ismerve a csapat munkatempóját ennek tényleg örülni kell, a 2004-es debütálást követően tizenöt évet kellet várni a második albumra (mindkettő a Slovenly-nél) , na jó, közben fel is oszlottak, gondolom nem lehetett könnyű egy herkással a soraik között, de a rosszaság 2016 óta tiszta, úgyhogy minden OK!

Ugyan ott folytatták ahol húsz éve elkezdték, sőt ha az előzménynek számító The Trouble Makers -t vesszük, van az már harminc is.

Jófajta ’60-as évekbeli garage rock / garage punk, Who, Yardbirds, Link Wray, The Sonics stb.. Állat riffek, fogós dallamok, nagyon-nagyon jól megírt számok. Ja, és fuzz-fuzz-fuzz!!!

teljes nagylemez  >> ITT <<

spotify                  >> ITT <<

facebook              >> ITT <<

instagram             >> ITT <<

A srácok nem bonyolítják túl a dolgokat. Az első két szám egyből akkora Ramones mint egy ház, a harmadik kicsit más, a negyedik megint Ramones alapú kis variálással. Egyszer már leírtam a 2021-es Matt Ellis lemez kapcsán, hogy a Ramones koppintás engem soha, egy pillanatig nem zavart, amíg jól csinálják. És a francia trió JÓL csinálja.

Egyébként ez nem is egy az egyben koppintás, mert van itt ’76 / ’77-es brit punk is bőven. Jó cucc.

Tavaly kiadták a harmadik nagylemezüket plusz egy megosztott kislemezt az indonéziai The Battlebeats -el közösen (róluk egyszer >> ITT << írtunk.) és még egy kazettát is korábban itt-ott már megjelent felvételeikből.

Az énekes / gitáros Bart De Vraantijk különben rengeteg zenekarban játszott már és ő igazgatja saját kiadója a Frantic City Records dolgait, ahol nagyon jó punk és garage punk lemezek jönnek ki lassan húsz éve. Érdemes ránézni, akit érdekel az ilyesmi.

kislemez  >> ITT <<

bandcamp         >> ITT <<

spotify                >> ITT <<

facebook            >> ITT <<