Idén 30 éves a The Monsters, Reverend Beat Man, Voodoo Rhythm Recordsfőnök zenekara és férfi klubja. A szép kerek évszámot megünneplendő újra kiadták az 1995-ben a német Jungle Noise Recordsnál megjelent és ma már beszerezhetetlen 10″ korongot, megtoldva még 7 számmal Lp formátumban és Cd-n. Ez volt az első olyan The Monsters album ahol nagybőgő helyett elektromos basszust használtak, és mivel a gitáros is kiszállt a bandából, Beat Man egyedül maradt ezen a poszton. Úgyhogy egyszem gitárját szarrá torzította, ráadásul a trió elhatározta, hogy nem foglalkoznak ők a stúdiózással, felveszik otthon az egészet egy AKAI 1224-es rocorderrel, oszt csá! Így szépen eltávolodtak az első két album leginkább psychobillynek mondható hangzásától a JÓ irányba, az IGAZ út felé ami nem más mint a TRASH MOCSOK BRAIN FUCKING PRIMITÍV ROCK N ROLL !!!
Ha mán ünnepi, meg jubileumi kiadvány, had mondok el egy személyes történet. Egész pontosan 10 éve 2006-ban tudomást szereztem, hogy lesz The Monsters Grazban. Mondtam is akkor még barátnőmnek, ma szeretett feleségemnek:
– Megyünk!
– Jól van de, pénzünk nem nagyon.
– Menjünk stoppal, Budapest-Graz nem nagy táv.
– Ok.
Igazság szerint egyikőnk sem gondolta, hogy valaha még külföldre fog stoppolni egy koncertért, nem voltunk már tinédzserek, huszon évesek sem, igazság szerint már a harmincon is túl voltunk. Elég fasza stopjaink voltak, az utolsó egy olasz, öltönyös cukrászda tulajdonos aki éppen Grazba tartott megnézni a megnyitás előtt álló új üzletét. Ragaszkodott hozzá, hogy nézzük meg mi is. Nem sok kedvünk volt, de mondtuk, hogy Jóvan. Már sötétedett mire odaértünk a cukrázdához, kinyitotta a faszikám, bementünk hárman, magyarázott össze-vissza de kezdtem magam egyre szarabbul érezni, minden fóliával letakarva (felújítás volt, vagy mi) aztán az az öltönyös olasz bajusszal. Olyan volt az egész mint egy kibaszott gore movieban lennénk. Mondtam is a barátnőmnek, hogy Húzzunk innen kifele! Otthagytuk a faszikámat a picsába, kiléptünk az utcára, hát kik sétálnak a túloldalon? A Monsters! Persze egyből mentünk, Mi vagyunk magyar rajongók, Budapestről, megyünk koncert! Csodálatos kép, sosem felejtem el: Mártika vigyorog, ölelgeti Beat Mant és ütögeti a vállát. És ő igazi gentlemanként felajánlja, hogy bevisz minket a koncetre. Danke schön! Így legalább tudok lemezeket is venni. A koncert extra fasza volt, frankón be voltunk vodkázva mindketten, és az egész közönség rendesen be volt indulva, tánc meg minden. Mindenki fasza volt, kivéve az egyik rendezőt aki totál felháborodott azon, hogy az egyik hangszóró mögött szendergünk koncert után és kibaszott minket a picsába. Utána mán kicsit tortúra szerű lett minden, hajnalba pályaudvaron kukázás (találtam is egy jó marék, igaz ugyan olvadt, de bontatlan csokoládét), mert a nagy táncikálásban az összes szendvicsünket elszórtam. Aztán egy öreg (magyar!) cigányember tanácsait hallgatni, hogy menjünk el valahogy Bécsig, oszt onnan mán találunk vonatot Pestre. Persze, persze. Grazból hajnalban vonat indul Budapestre jegy ugye nuku, rejtőzködés míg magyar területen nem vagyunk, aztán a jó öreg kalaúzátverős trükköm és mán otton is vagyunk. Nem mondom, hogy nem volt fárasztó, de megérte! És nem csak most mondom ez 10 év távlatából, hanem mikor hazaértünk, megbontottuk az első sört a konyhában akkor is.
Íme két rövidke videó a koncertről:
És akkor pár szó a lemezről. Milyen lehet egy lemez ami a Psych-out with me-vel kezdődik?
Állat! Brutál party R ‘n’ R! Aztán a Venom keménységű Searching, aztán ott van a füves himnusz a Pot, aztán a egyik kedvencem a It’s not my way tökéletes gyors pogó punk szám!!!! A Rock around the tombstone, akinek erre nem kezd el mozogni a lába az tényleg reménytelen. Földet rá! Aztán egy kibaszott óriási Rolling Stones feldolgozás a Play with fire és így tovább. Ja, és a bónusz számok is mind nagyon jók!
Abba azért még érdemes belegondolni, hogy ez a brutál, alap rock n roll lemez 1994/95 ben lett rögzítve és kiadva!
MEGJEGYZÉS: Ma 2016-ban érdemes bekövetned a Voodo Rhythm saját Instagram oldalát, ahova napmint nap kerülnek ki ilyen csodálatos fotók is, mint ez itt:
Szóval, sok minden menő, trendi volt a 90-es években, de az biztos, hogy egy ilyen hangzású lemez semmiképp! Egyfelől a Seattle kópiák még mentek, jött befele a techno/elektronikus tánczene és mindenki azon törte a fejét, hogy lehetne mindenféle egymástól eltérő írányzatot összeeröltetni egymással. Viszont Motörhead és Ramones pólokat azok hordtak akik tényleg ismerték és szerették őket, bár legtöbben a nevüket nem tudták kiejteni helyesen, a „Motorhíd” vagy a „Mátőrhíd” igen elterjedtek vótak és én speciál egyetlen embert sem ismertem aki „Ramónz”-nak ejtette volna a Ramóneszt. Persze akkor még a The Monsters-t hírből sem ismertem.