A Dope Calypso az egyik legkeményebben dolgozó honi underground zenekarok egyike. 2013 októberében alakultak, legelső koncertjüket a következő év májusában adták (büszkén mondhatjuk RNR666 bulin), kiadtak egy EP-t, és egy CD-t, készítettek egy videóklipet, és nemsokára rögzítik második albumuk 12 vadonatúj dalát. A zenekar tagjai a Kollaps illetve a Haunebu zenekarokból lehetnek ismerősek. A Dope Calypso zenéje mindkettőnél nyersebb, lényegre törőbb, miközben egész kellemes énektémákkal operálnak. Élőben ütnek igazán, főleg amióta egyik gitárosuk Fenderjét egy Gibson Flying V-re cserélte.

– Hogy szuperál az új gitár?

– Kurva jó, imádom. Van egy üzenete vizuálisan, hogy mindenki kapja be.

– Mint a hosszú hajnak, nem?

– Ja, bár azzal több a gond, ha már őszül, meg kopaszodik az ember, és hozzá nem mezőőr.

– Hát igen. Amúgy nem tervezitek, hogy Lacinak is vesztek egyet? Akkor aztán durva lenne a színpadkép.

– Jó lenne, csak vannak megszólalásbeli kérdések is. Nem szólhat a két gitár ugyanúgy, ugyanolyan frekiken, ezért neki tök más hangú gitárja van, jelen esetben egy Epiphone Sheraton. Ráadásul így neki a mélye is sokkal több, az meg szintén jól jön basszgitár nélkül. Meg nem akarok Jay Reatardos kérdésekre válaszolni állandóan. Nem vagyok akkora fan.

– Nekem eszembe se jutott J.R. Durva, hogy erre asszociálnak az emberek. Amúgy ő meg egyre poposodott, de ti azt hiszem nem arrafelé akartok haladni. Azért gondolom, mert a Kollapshoz képest a DC sokkal direktebb valami.

– Jaja. A Kollapsban több kompromisszumot kellett kötnöm, bár személyesen nagyon kötődik hozzám, azért terelgetve volt a zene egy olyan irányba, amiben én már nem érzem annyira jól magam. A DC tiszta lap, és csak a sötét filceket vettük hozzá elő, meg vastagokat.

– Kábé mint a logótoknál, amit személy szerint nagyon kedvelek. Tényleg, ki csinálta?

– A Jazzékieles Fürge, aki a kislemezborítónkat is, neki nem tetszett elsőre, nekünk meg igen. Azt mondta, ez még félkész, én meg mondtam neki, hogy annál jobb.

– Amikor először láttam a gitárodon, azt hittem, hogy szigszalagból van oda ragasztva. Apropó dizájn! A lemezborítótok is fasza, egyáltalán nem az a szokásos rock n roll/garázs rock borító. Arról lehet valamit tudni?

– Elekes Áron barátunk készítette, aki ha jól tudom képregényeket rajzol. Egyszer jól bebasztunk, hogy majd ötletelünk, és ez lett belőle. Egész szép koncepció húzódott mögötte, egy teljes képregény: egy halódó marsi bányászkolónián sorozatgyilkosság után nyomozó verőlegény sztorija. Amolyan hard boiled sci-fi lett volna kurvákkal, meg 7 hónapra született albínó néger törpével, de aztán kijózanodva rájöttünk, hogy nincs rá időnk. Mint mindig. Amúgy véleményem szerint nincs túl sok közünk a garázs szcénához, vagy bármi egyéb szcénához. Nem szeretem mikor a kötelező külsőségek eluralkodnak, meg nem is fér fel a hegyesorrú cipő a parasztlábamra.

– Tejesen igazad van. A múltkor említetted, hogy lesz új lemez, nem is sokára, és a FEAR nevét említetted, mint esetleges hangzás. Ami először kicsit meglepett.

– Az jó, ha meglepett. Szeretném, ha az új album még amerikaiabban szólna, ha van egyáltalán ilyen kifejezés. Elvileg a lehetőségeink adottak, mivel terveink szerint klasszikus recept szerint 16 sávos studer magnóra megy majd a rögzítés, a zenekar egyben játszik mindent, a hangmérnök is képben van, szóval az esély megvan rá, hogy valami feszes, és klasszikusan 80-as évek eleji hangzást összehozzunk. Egyébiránt Bresciába megyünk ki a TUP stúdióba. Bruno keverte az előző lemezt, és nagyon jól megértettük egymást, ráadásul iszonyat gyors tempóban dolgozott, így hát nála vesszük fel az új anyagot. Szóval elvileg május elején itt is az új album, ha minden jól megy.

– Hogy kell elképzelni, kimentek mindhárman olaszba, hány napra? Hol pecóztok?

– Kimegyünk 4 napra, és a stúdió felett fogunk lakni, gondolom egy kisebb zsebkendőnyi szobában, és kurvára mindenkit agyon fogok dolgoztatni. Szóval nem az lesz az elsődleges szempont, hogy gyertyákat gyújtsunk a Sátánnak, TV-ket hajigáljunk, az utcán vizeljünk, meg jó minőségű kokaint hajkurásszunk. Sajnos. Majd, ha nem a mi zsebünkre megy, akkor.

– Sztahanovba nyomjátok, mi?

– Hát basszameg, csak Kelet-Európából jövünk! Nem egy hónapig baszkódunk anyánk pénzéből, meg a király segélyből valami Bordeaux melletti faházban. Egy építőiparban halálra strapált kisteherautót szereztem, azzal kimegyünk, és mivel 4 nap alatt 12-14 számot kéne bemikrofonozni, feljátszani, felénekelni, még egyszer felgitározni, felcsörgőzni, felmarimbázni, felorgonálni, hát nem lesz ideje faszverésre senkinek. Olyan mániákus lesz az egész, mint egy ultramarathon, csak itt a végén az lesz a sovány győzelem, hogy plusz 20 ember eljön a kurva lemezbemutató koncertedre.

– Hát, igen. Nem kellet vóna iszogatni, meg hülye zenéket hallgatni a 80-as, 90-es években, hanem rendesen figyelni a iskolára… meg egyáltalán, kinőni ezt az egészet. De 12 szám! Nem szaroztok baszki. Akkor ment a számszerzés meg a próba rendesen az utóbbi időben.

– Nem panaszképpen mondom, jó ez. A 90-es éveket nem adnám oda semmiért. Főleg az első felét, amikor kamasz voltam. Kinyílt az ország, beáramlott a gyönyörű szenny, és az embert elsodorta. A számszerzés per pillanat flottul megy. Hétköznap reggeltől estig dolgozunk. Mire lemegyek  próbálni hullafáradt vagyok, végletesen frusztrált, és iszonyat dühös a világra. Bedugjuk a gitárt, felhangosítunk mindent addig, hogy fájjon, és 10 perc múlva kész az új dal. Gyorsak vagyunk, kíméletlenek magunkkal, és nem vagyunk hajlandóak semmit újragondolni. Az egész magától szépen összeáll valamilyen kaotikus romhalmazzá, amit valami trutyi mégis egyben tart.

– Akkor ez a hármas most faszán összejött ezek szerint?

– Szerintem igen. Mindenki teszi a dolgát magától, senkinek nincsenek allűrjei, mindenki realista, mindenki büszke.

– Régóta ismeritek egymást?

– Nem voltunk előtte barátok, látásból ismertük egymást, meg néha dumáltunk. Aztán a Kollapsban a Bali volt az utolsó dobos, és nekem tetszett, ahogy a dobhoz nyúl. A Lacival is próbálkoztunk ott, mint basszusgitárossal, de azon a hangszeren szarul érezte magát. Amikor úgy döntöttem, hogy egy ideig vége lesz a Kollapsnak, lementünk hárman próbálni, és egyből működött minden. Mi vagyunk Balival a picit idősebbek, Laci némileg fiatalabb, ő tud még mindenféléért rajongani, mi meg már rutinos rókaként örülünk mindennek, ami épp szembe jön. Laci és én vidékiek vagyunk eredendően. Ő nyírségi, én meg Mezőtúron születtem, Bali asszem aszfaltpatkány 100%-ban. Szerintem életében nem volt olyan helyen, ahová nem hallatszik oda autóút.

– Mezőtúr! Voltál Sepulturán a mezőtúri fesztiválon?

– 6 éves koromban jöttem el, azóta egyszer sem jártam ott. Apám katonatiszt volt, szóval a gyökereim nem ott vannak, hanem Békésben, meg Szabolcsban. Csak a Dózsa György szoborra emlékszem, meg a Berettyó partra, valami strandra, arra, hogy hányok egy kórházban, és hogy kiszúrják a fülem.

– Akkor végül is síkvidéki magyar vagy! Jól van.

– Papíron igen, bár végül Budakeszin nőttem fel a domboldalon, ami azért nem a vidékiség kvintesszenciája, pláne manapság. De a nyarakat az Alföldön töltöttem javarészt. Kijutott minden jóból. Mindig vidékiekkel tudom megérteni magam, sokkal nyíltabbak, és őszinte az örömük, ha látnak. Azért is örültem Lacinak. Ha baja van, kimondja, és bírja a terhelést. Bár újabban bevárosiasodott: megtanult nyafogni.

– Na de vissza a D.C.-hoz. Honnan a név?

– Hát névadásban mindig atomszarok voltunk. Van egy Allen Ginsberg vers, a CIA Dope Calypso. Arra gondoltam, hogy punk zenekarnak ma itthon a legjobb keresztapa egy homokos hippi zsidó költő. Amúgy egy haverunk adta a tippet, csak ő nem a versre gondolt, hanem egy Violent Soho számra. Legalább a nevünk nem a kötelező The Mocsokokádóks’ vonalról van. Ezzel is finoman jelezzük a partvonalon kívüliséget.

– És a pap öltözék mit fejez ki?

– A lelki tisztaságomat.

– Haahahhaahah

– Mindenki kurvára szakállas favágó máma, gondoltam egy simára beretvált nyalka egyházi személy nem árthat szembe szélnek.

– És Balin az állandó fejfedő viselet?

– Balinak olyan a feje, mint Fantomasnak, de ragaszkodik azokhoz a béna sapkákhoz, meg a kis sálacskájához. Mondjuk passzol hozzá, mer úgy dobol, mintha vacsorálna valami úri helyen. Legközelebb damasztszalvétát dugok a nyakába.

– Lacinak meg egy ilyen fodros trubadúr jelmez, oszt mán kész a teljes imídzsrombolás!

– Amúgy igen, én imádom, ha valami annyira szarul néz ki, hogy mán jó, de ezek pipogya alakok, és hiúk is, csak tudnám mire fel.

– Jól be kell őket ketaminozni, oszt azt csinálsz velük, amit akarsz!

– Amúgy tényleg nem akarom eljátszani, hogy mekkora geci nagy pernahajder arcok vagyunk, mert hát nem.

– Jó jó, tudom én, hogy normális srácok vagytok.

– Igen, szóval mindenki garázs Kiss-t csinál, rakétákat dug a seggébe, meg mindent elkövet, hogy megmutassa, micsoda színpadi performer. Mert a nép ugye segghülye a zenéhez, de szeme van. Ez is jó móka, csak mikor több jut a szemnek, mint a fülnek, hát az nekem visszás.

– Mondjuk ahhoz is kell némi ész, hogy amit lát, arról el tudja dönteni, hogy kamu, vagy nem.

– Na igen. Meg hát az egész vihar a biliben, ahogy te is tudod a rnr666 nézőszámok alapján:)

– Ti is játszottatok a Kollapsal.a Jack of Hearttal, ahol ugye Piero elég frankón néz ki például, de az ilyen IGAZI szerintem.

– Jaja, azok jól is tolták bőven. Vagy ott a Cramps, remek az egész, de úgy is bejönne, ha olyan randa öreg faszkalapok játszanák, mint a NoMeansNo.

– Vagy a Jesus Lizard például. Farmer, póló, oszt őrület.

– David Yownak nem kellett lamékesztyű, meg férfitanga. De hát az a zenekar is mögötte, hát az is valami őrület volt.

– Az első lemezetek megjelent CD formátumban, szép papírtokos kivitelben. Hol lehet beszerezni?

– A március 11.-i koncerten tuti lesz nálunk. Egyébként lehet e-mailt írni nekünk: contact AT @dopecalypso.com, és azt hiszem a Musiclandben is meg lehet venni.

– Egyszer interjút készítettem Cilával a ? zenekar gitárosával. Ő hívta fel a figyelmem erre: „Egy valamit azért megjegyeznék. Egy kérdés jól esett volna. Egy gitárostól meg kell kérdezni a gitárját is.” Tehát a gitárodról bővebben légy szíves!

– Valami kisvárdai arctól vettem nem régen, aki azt mondta, hogy egy általam már elfelejtett, nemzetközileg elismert glam rock banda énekesével játszott évekig, de szerintem nem igaz. Mindenesetre jó arcnak tűnt. Nem vagyok nagy gyűjtő, meg nem is rajongok a gitárokért különösebben. Szóval nekem új móka, hogy van egy Flying V-m. Legtöbbször Telecasterem volt, mert az olyan magától értetődőnek tűnő hangszer, mint mondjuk egy csomag százas papírzsebkendő.

A Dope Calypso legközelebb Budapesten március 11.-én
a belga Experimental Tropic Blues Banddel lép fel
RNR666 buliban > Facebook event