1974. 2. 9. Francia–iráni szerződés 3 milliárd dollár értékű gazdasági együttműködésről. Franciaország atomerőművet építene, Irán cserébe jelentős mennyiségű földgáz szállítását ígéri.
1975. 3. 4. Amerikai–iráni technikai együttműködési szerződés. A 15 milliárd dollár értékű egyezmény 8 atomerőmű amerikai berendezését irányozza elő.
1978–1979: Iszlám Forradalom.
IRÁNY IRÁN!
Ahhoz képest, hogy 72 milliós ország nem sok repülőjárat van. Európai társaság kevés repül ide. Napi 4–10 járat, ami pár száz embert jelent. A legtöbb külföldi üzletember vagy posztszovjet csencselő. Kevés a turista. A statisztika szerint 100 ezren fordulnak meg évente, ami napi 300 embert jelent. Pedig Teherán felett 3500–4800 méteres hegyek emelkednek, ahol a síterepek még április végén is üzemelnek. A reptéren 10 perc alatt megvan a vízum. Persze nem mindenki nek adott ez a lehetőség. Van egy lista, ezen olyan államok találhatók, amelyek nem fogadnak bizonyos arab országokból menekülteket. Meg van egy másik, azokról, akik fogadnak. Nekik macerásabb bejutni. Például a cseheknek. Azért lehet így, mert az ország jó kapcsolatokat ápol az arab világgal, és nem szeretné, ha egy politikai menekült európai vagy egyéb útlevél birtokában ellenőrzés nélkül – mert erre a reptéri vízumnál nincs mód – betegye a lábát.
Iránban a perzsák mellett nagy a kisebbségek száma: tízmilliónyi azeri török; több, egy-két milliós, az ókori időkből fennmaradt nép, asszírok és médek utódai; százezer számra örmények, tízezerszámra zsidók, továbbá milliószámra törzsekbe szervezett nomádok. Az ország valamennyi szomszédjánál európaiasabb. Az infrastruktúra fejlettsége dél-európai, az életszínvonal is magasabb a környező országokénál. Az útikönyvek és a helyiek szerint például mindenhol iható a csapvíz, ami egy keleti országra nem jellem ző. Valószínűleg itt is minden az olajból van, e nélkül szegények lennének. Rengeteg a jóléti intézmény, iskola és óvoda is jut mindenkinek. Önellátásra vannak berendezkedve, mindenből van saját. Gépkocsiból is. Az iráni karosszéria tervezők az európai és a japán tervezőirodák stílusának totális keverékét valósították meg. Az egyik hazai márka a Paykan, egy lekicsinyített 1968-as kocka Volga beoltva egy hetvenes évek eleji Ford Mustangba.
A légkör keletiesen barátságos és kultúrált. A boltok, közrend, az utcák, a tisztaság egy romániai, szerbiai szintet simán elér. Az emberek kimondottan érdeklődőek, minden további nélkül udvariasan megszólítják az embert, kérdezik, ki vagy, honnan jössz? Akad olyan taxis – persze ott is majdnem minden autós egyben taxis – aki egy jó beszélgetés örömére ingyen fuvarozza a külföldit, igaz, erre azért nem lehet rendszeresen számítani. A perzsák nemcsak az idegennel, hanem egymással is nagyon, szinte japánosan udvariasak, a figyelmesség tisztelettel és távolságtartással párosul. A milánói reptéren átszálláskor egy óra alatt több veszekedést lehet látni az olaszok között, mint Iránban egy hét alatt. Ami nehézség a turistának, az a közlekedés. Mindenki úgy hajt, akár a sakál. A lámpát, ha nincs ott egy rendőr, nem veszik figyelembe, ami máshol is előfordul. De ilyen közlekedés filozófia talán sehol nincs. Téged, a gyalogost, az úttesten 2km/h sebességgel haladó csigának tekintenek. Ha így teszel, mindenki kikerül és átérsz. De ha meg mersz állni, vagy felgyorsítasz… Más ez, mint Törökországban vagy Szíriában. Ott ha megállsz az út közepén, az a te helyed, kikerülnek. Itt csak azt veszik figyelembe, ha araszolsz. Ezt kell belőni. Persze az összes kocsi meg van törve. A másik probléma a „pénzezés.” A gazdag idegent át kell vágni! Viszont az árucikkek többségén rajta az ára, csak meg kell tanulni a számokat! A csalók itt kisebbségben vannak, talán 30–40%. Ez jobb arány az arabokénál, ahol legalább 50% az árdrágítók aránya. A szubjektív indok az, ha gazdag vagy, fizess többet. Ez szociálisan helyesnek lehetne mondani, ha nem csak az idegenekre vonatkozna. A helyiek tudják mi az ár, és nem adnak érte többet. Iránban bevett szokás adakozás, ami a Korán szerint az igaz hívő kötelessége. Az adománygyűjtő perselyek úgy állnak sorban az utcán, mint nálunk a szemetesek. Rengetegen adnak a koldusoknak egy keveset, amiből összejön az egy napra elég. Különben az árak rémisztően olcsóak, a töröknél jóval kedvezőbbek bármiben. Egy 2 ágyas, önálló fürdőszobás (mondjuk pottyantós WC-s) szoba 800- 2000 közötti forintnak megfelelő rialba kerül, egységesen helyieknek és külföldieknek. Itt van egy ugrás, mert a következő szint a 7-8000 forintos szállodák, amiért a helyiek 5-6 ezret fizetnek. Itt már angol a WC, a szállodák az itthoni háromcsillagosaknak felelnek meg, mindig szépen berendezve.
Iránra nem jellemző, hogy a nők tetőtől talpig beburkolózva, arcot is elfedve járjanak, viszont az ország területén tartózkodó valamennyi nőnek kötelező a fejkendő viselete. Előírás az is, hogy a boka és a csukló takarva legyen. A nők nagy része szemmel láthatóan nem bírja ezt, festett hajuk kilóg kendőjük alól, ékszerezettek, sminkeltek. 1992-ben még vallási rendőrség járta az utcákat, és felhívta az előírásokat be nem tartó, vagy azt félreértelmezőket, hogy a „kurvás” színes kendő helyett inkább válasszák a fekete vagy fehér színeket. Az 1998 körüli könnyítési hullám után minden tiritarka. A nők körülbelül ötöde továbbra is a szigorú fekete kendő híve, a többség közép irányt vett, szolid formák és színek, semmi extra, 30% pedig „nagyvilági”. Ruhatáruk része még egy térdig vagy tovább érő köpenyszerű kabátka, mely a csuklót is takarja. Ez is mindenféle színben, testhez simuló változatban is. Farmert hordanak és bármikor szóba állnak veled. Nem kötelező a fejkendő a másfél milliónyi nomádnak, illetve természeti akadályoztatás esetén, mint nyári mezei munka vagy síelés. A szigor, az elűzött sah, Mohamed Reza Pahlavi Amerika-barát, világi rendszerének ellenhatása, miután az ő idejében tiltották a hagyományos viseleteket. A férfiaknál nagyon ritka a tradicionális hosszú köpeny, még falun is. Inkább európai módra öltözködnek. A vállak, bokák elfedése a férfiakra is vonatkozik, azaz trikót és térdnadrágot az utcán nem hordanak. De azért koptatott farmeres, tarka pólós suhancok Iránban is fürtökben lézengnek.
A mindennapokban a hivatalos amerikaellenesség nem észlelhető. Van, aki diszkréten nyöszörög a rendszerre, hogy „jaj nem normálisak ezek, minek kell ez az atom is, amikor egy autót sem tudunk tisztességesen összarakni”, van, aki panaszkodik, hogy nincsenek diszkók, meg milyen jó lehet nyugaton. Az utazó benyomása az, hogy indoeurópai nép lévén, bizonyos rokonszenvvel tekintenek Európára, mint amolyan szerencsét csinált nyugati rokonságra.
Az írás 2006-ban készült. Fotók: Kovács László
Egy film a perzsa zenei életről ITT.