*

– Üdvözlégy nagy jó uram, szolgád vagyok.
– Álljál fel édes öcsém, hű hívem! Azért hívattalak, hogy vigyél egy kört, mutasd meg énnékem népemet, mielőtt átall veszem örökségem. Azonkívül, én vagyok az idősebb, úgyhogy igyuk meg a pertut mindjárt itten az érkezési oldalon. Hoztam egy kis hazait. Ki tudja, mit isznak errefele mostanság. Szervusz bazmeg!
– Szervusz bazmeg! Úhh, ez oszt erős.
– Eh! Csak elszoktál tőle. Na vezess.

Azzal
Dr. Ötvös és a rejtélyes idegen
kilépnek a Keleti Pályaudvar kapuján a forgatagba

– Mi ez a szemétdomb? Ez lenne a főváros? Amivel minden érkező idegen először találkozik?
– Ja. A magyaroknak így jó. Ezt szeretik. A vendég meg le van szarva. Amint látod oda is.
– Szeretnék az ürüléket? Szagát? Látványát?
– Zamatát. Annyira, hogy eszik is. Persze csak átvitt értelemben. De ha szép színes papírba lenne csomagolva, és kapnának mellé egy tanúsítványt, hogy mennyire egészséges, azt is örömmel megennék.
– Nem ilyennek ismertem őket.
– Fogsz még csodálkozni, mert nemcsak a végbelükön, a szájukon se jön ki különb. Néha alig lehet a két fertályt megkülönböztetni egymástól. A mézes mázos agyszar a kedvencük. Kinek ilyen, kinek olyan öntettel.

 Első állomás

– Ezek kik?
– Ezek a magukat szocialistának vagy baloldalinak, legújabban demokratikus oldalnak nevezők. Épp most vesztik el a hatalmat, talán mindörökre. Csak azt nem értem mér csodálkoznak rajta.
– Ki az ott, az a mór?
– A mór. Csakugyan. Már csak egy aranykarika hiányzik a füliből, he-he. Az a miniszterelnök jelöltjük. Mindjárt beszélni fog.
– Hallgassuk hát meg. Biztos okos ember lehet, ha egy ilyen fontos posztra tartják alkalmasnak.
– Nehogy azt hidd. Nem a saját szavait használja. Veszi őket. Illetve, veszik neki.
– Nincsenek saját gondolatai?
– A jó ég tudja. Ha vannak is, inkább az ebéd körül járhatnak. Na hallgassuk miket mondatnak vele!
– Hát ő is csak díszlet? Mint ez a sok szerencsétlen táblát tartó szolga? Ki hát az úr?
– A tehetetlenség, az üresség, a középszer.

„Azért vagyunk ma itt, hogy fejet hajtsunk március 15-e emléke előtt és azért, hogy visszavegyük az ünneplés jogát! Ma visszaszerezzük az utcai megemlékezés jogát, visszavesszük a nemzeti büszkeség jogát. E jogainkból az elmúlt években megpróbáltak kiszorítani bennünket. Bennünket, baloldaliakat, liberálisokat, progresszíveket, demokratákat.”

– Azt értem, hogy azér áll meg két mondatonként, hogy éreztesse szolgáival hova van betervezve a taps. Csak azt nem értem mit tapsolnak? Mik azok a jelzők?
– Címkék. Egyiknek sincs különösebb tartalma. A baloldali itt azt jelenti, hogy a szocialista párt híve. Ellentéte a jobboldali. De annak is csak felszíne van. Hívei néhány frázisnál többet képtelenek mondani nézetrendszerükről. Ezeket a címkéket jobb híján használják. Az emberek megszokták, minek összezavarni őket. A liberális viszont szitokszó. Egy magát liberálisnak nevező párt tette azzá. A progresszívet csak azért mondja, hogy eggyel több jelzőt használjon. Senki nincs az országban, aki progresszívnek vallaná magát. Még ha kerékbe törnék, akkor se. Ha megkérdeznénk a körülöttünk tapsolókat, nem tudnák megmondani mit jelent.

„A magyar nemzetnek mindannyian részei vagyunk, baloldaliak és jobboldaliak, liberálisok és konzervatívok, határon innen és határon túl élő magyarok egyaránt. Nincs két Magyarország, egy nemzet van, a magyar nemzet!”

– Ezt nem mindig gondolták ám így. Az a buta liba, akit Szili Katalinnak hívnak, a 2006-os választások előtt, amikor ugyancsak jobboldali diktatúrát vizionáltak, képes volt ezt az ostobaságot komolyan mondani: „a baloldal szövetséget, koalíciót kíván kötni a nemzettel.” Tehát, nem része annak. Egyébként, amikor köztársasági elnöknek jelölték, így érvelt mellette pártja, azér lenne jó, mer nő, meg fogyatékos.
– Mér, a második Béla is vak vót.
– Na jó, de nem szellemileg. Szerencsétlen annyira beleélte magát, hogy mint köztársasági elnök kézfej nélkül integethet majd a népnek, hogy majdnem idegösszeroppanást kapott, mikor mégsem ő lett. Szerencsére. Mert komolyan gondolkodtam rajta, hogy abban az esetben elhagyom az országot.
– Hogyan lett nyomorék?
– Partizán baleset. Játék közben felrobbant kezében egy kézigránát.

„Ne legyenek illúzióink! A jobboldal szavai mögött egy tekintélyuralmi rendszer bontakozik ki. Ahol a hatalom egy szűk és gátlástalan elit kezében összpontosulhat. Ahol a vékony középosztály díszlet csupán, és az alul levőknek nem támogatást, hanem alamizsnát osztanak.”

– Olyan unalmas. Régen ez jóval egyszerűbb volt. De mikor kezdi el végre szórni erszényéből az aranyakat?
– Már rég nem divat. Illetve divat, de nem nyilvánosan. Remekül szórakoznánk, annyi szent. Ó hányan megbánnák, hogy máshova mentek ma ünnepre.
– Éhes vagyok. Ez a mór ez untat engem. Mit tegyek vele?
– Felőlem megölheted. Akár saját kezűleg is, ha kedved van hozzá. De ne most.

„A demokratikus oldal csak ránk számíthat! Csak mi tudjuk képviselni a baloldali, liberális és demokratikus értékeket. Egyedül nekünk van esélyünk, hogy gátat szabjunk a jobboldali nyomulásnak és egy középkori Magyarország lázálma helyett, ébren tartsuk a modern és európai Magyarország vízióját.”

– Ébren akar tartani egy látomást? Milyen bódító varázsszerekkel él ez? Szerencsétlen népem kik vezetnek téged? Na vezess engem enni!
– Erre. Felmegyünk a várba nyársat nyelt Savanyú Jóskához.
– Hát az?
– A köztársaság elnöke. Ő testesíti meg a nemzet egységét. Karóba se kell húzatnod, benne van. Na de elmondok egy élcet. Brezsnyev, az oroszok cárja, meglátogatja hűbéresét, Magyarország fejedelmét, Kádárt. Sétálgatnak a pesti utcán. Brezsnyevnek feltűnik, hogy nem kíséri őket testőrség. Szóvá is teszi. – Mondd, János, te csak így minden őrizet nélkül sétálgatsz Budapesten? – Igen, Leonyid Iljics. – És nem félsz, hogy valaki megtámad? – Ugyan, Leonyid Iljics, nálunk az emberek 90 százaléka rendes, becsületes, tisztességes ember, azoknak ilyen eszébe sem jut. – Jó, jó, de mi van a maradék 10 százalékkal? – Azokat köti a pártfegyelem.

„A Magyar Szocialista Párt tisztességes és becsületes emberek értékalapú közössége.” Fújja még  utánuk ide a szél a mór egyik mondatát, csak hogy nevessünk egy jót.

Második állomás

– Ki az ott kőbe faragva?
– Dózsa György, egy parasztfelkelés vezetője. Ma azt mondanák rá, hogy szélsőbaloldali. Addig pusztította szabadcsapataival az országot, míg megégették.
– És ezek itt? Kicsodák ezek? Népemnek mely része. Tán parasztok?
– Ezek a magukat jobboldalinak, kereszténynek, konzervatívnak vagy csak szimplán fideszesnek nevező magyarok.
– Olyan furcsa a tekintetük. Mi lelte őket?
– Különös kór. Ezek egészen egyszerűen valamennyien szerelmesek Orbán Viktorba.
– Hát az? Az a peckes füstös képű törpe kicsoda ott a porondon? Valami csepűrágó? Na végre.
– Ő lesz itt nemsokára a főnök, az Orbán. Sokan azt tartják róla, igazából vlah cigány, na de attól még lehet belőle nagy magyar államférfi. Attól függ lesz e bátorsága az elkerülhetetlenhez.
– A mészárláshoz?
– Ahhoz. De csak képletesen. Ha leépíti az államot, ha könyörtelenül átalakítja intézményeinket, ha megtizedeli a hivatalnok nemességet fejet hajthatunk. Ha nem, ő is csak egy gyáva senkiházi, akinek zsákmányt jelent az ország.

„Nem engedünk a 48-ból! Eleink, a mi szépapáink és ükapáink 1848-ban ezen a napon fölállították a polgári szabadság és a nemzeti függetlenség mércéjét. Azóta úgy mondjuk, nem enged a 48-ból. Azóta nem adjuk alább. Ideje, hogy Magyarország a saját lábára álljon, saját útját járja, a saját tengelye körül forogjon. Így döntöttek a 48-as magyarok.”

– Te doktor? Biztos vagy benne, hogy nem elmebeteg?
– Hé halkabban! Ezek itt körülöttünk szinte szentként tisztelik. Abban biztos vagyok, hogy nem elmebeteg, persze nincs kizárva, hogy tébolydában végzi. De miből gondolod?
– A saját tengely körül forgás. Tudod mik annak a stádiumai, mi annak a vége? Előbb szépen fokozatosan megszűnik a külvilág, semmit nem fogsz belőle érzékelni, csak befele figyelsz, aztán magadból is egyre kevesebbet fogsz fel, nem marad, de nem is fontos más, csak a forgás, a forgás, az önmagáért való forgás, jön a tiszta öntudatlan bódulat, amíg végleg szét nem vet a centrifugális erő. Szép kép. És ezek itt tapsolják. Éljeneznek neki.
– Na igen. Ekkora hülyeséget már rég nem hallottam. Talán mikor pár éve az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc egyik beszédében kollektív öngyilkosságra szólította fel nemzetét, az fogható hozzá.
– Remélem nem a tudat alattira akarnak hatni. Ráadásul, ha mint mondtad, jó pénzért vásárolják beszédeiket, így végeredményben a szövegírók, illetve gazdáik kezében országom. A népem pedig szavaik foglya. Hm. Sokat fognak szenvedni ezek az írók, s íratók.
– Ne! Kérlek légy velük könyörületes. Könnyű, gyors halál légyen osztályrészük. Mint a fuvallat olyan. És a családjuknak kegyelmezz!

„Egy nemzet akkor és csak akkor kerül végveszélybe, ha már hátrafelé sem tud tájékozódni, amikor a lába nyomát is befújta a hó, betakarja a felejtés. Mi azonban ma itt állunk, és arra emlékezünk, amit százhatvankét éve képesek voltunk véghezvinni. Nézzünk bele Batthyány, Széchenyi, Petőfi vagy Damjanich iskoláskönyveinkből jól ismert tekintetébe.”

– Kivégezték; főbe lőtte magát; 26 évesen köddé vált, azóta rejtőzködik; felakasztották. Na ők a példaképeink. Ha kibírjuk a végéig, akkor meghallhatod a Szózatot. A világ legfájdalmasabb dala. Hallgatása fizikai fájdalommal jár. Kínozni lehet vele. Fegyvernek sem lenne utolsó. Nincs olyan ellenség ki elviselné hangjait. Sőt javaslom, ha majd visszaveszed végre az országot, cseréld le a Himnuszt a Szózatra. Had rettegjen a világ.
– És azt a parasztot is megégették. A sikeres embereket nem kedvelik errefelé? Mindenhol szomorúság, fájdalom, halál, pislákoló remény. Nem láttam még igazi örömöt, mióta itt vagyok. Dögvész pusztíthatott nemrég.
– A fejekben. Szeretnek szenvedni. Megszokták. Megtanulták. Mazochisták, és ebből eredően hajlamosak a szadizmusra. A történelemszemléletük sem más, mint egy passzív szenvedő szerkezet. Ők azok, akikkel csak megtörténtek a dolgok, soha semmiről nem tehettek, csak kapkodták fejüket itt a Kárpát-Medencében és elviselték az úgynevezett történelem gonosz csapásait. Nem mintha ismernék történelmüket, legfeljebb közhelyek és ragadós mítoszok szintjén van képük róla. Miközben tele vannak soha ki nem elégíthető vágyakkal, ami természetszerűleg frusztrálja őket. Kudarcaikról persze nem irreális vágyaik tehetnek, hanem valami rajtuk kívül álló ellenséges erő.
–  De a mocskos utca nem zavarja őket. Ahogy elnézem az nem cél.
–  Miért zavarná? Megszokták, hogy eltakarítják mocskukat. Csak az a baj, hogy mindenki követel magának valamit úgy, hogy szemmel láthatóan itt senkinek semmi köze semmihez. Na de hát ez Szűz Mária országa, nem kell rajta csodálkozni, itt minden szeplőtlen fogant. A kutyaszar is, amibe most léptem bele.

„Mi, magyarok nem azok vagyunk, akiknek látszunk. Mi nem olyanok vagyunk, amilyennek ma mutatjuk magunkat. Ez csak egy csúf fertőzés, a kommunizmussal és a megszállással behurcolt váltóláz, idegen nyavalya, ami eltorzította az igazi életünket, s amelynek szövődményéből húsz évvel szabadságunk és függetlenségünk visszaszerzése után sem tudtunk még kilábalni. Ettől látjuk meggyötörtnek, becstelennek és javíthatatlannak a világot, ami körülvesz, ezért éljük az életünket magányban és bizalmatlanságban, ezért hálózza be milliók szívét a reménytelenség és a kétségbeesés. Ezért érezzük bőrünkön a beletörődést, ezért terjed a tiszteletlen és méltatlan beszéd, a durvaság, a nyegleség és a cinizmus. De én tudom, hogy mindez nem mi vagyunk.”

– Te, ha tudta mi a baj, hogy honnan fúj a szél, akkor mér nem szólt hamarább? Ellensége tán ez a kutyafajzat hazájának?
– Itt sok mindent tudnak úgy, hogy majd 20 év múlva fog kiderülni. Itt van ez a korrupció, nem évek, évtizedek óta nagyon jól tudja mindenki mi folyik, és hogy. Történt valami? Semmi. Erre most, hogy elkezdődtek a leleplezések, érdekes módon közvetlen a választások előtt, mindenki oltárira fel van háborodva, hogy mik történtek.
– Mindenki tudta, de senki nem tett semmit. Gyávák. Sőt képmutatók és hazugok is, ahogy ez a csepűrágó az előbb oly finoman utalt rá. Megérdemlik sorsukat. Volt ez már fejedelem?
– 1998 és 2002 között egyszer már kormányzott, de nem választották újra. Lehet azért nem nyerte meg a választásokat 2006-ban, hogy korrupciós ügyeik szépen elévüljenek, és nekik is csak a történelem ítélőszéke elé kelljen állniuk.
– Nálam nincs elévülési idő. A megtorlatlan bűn felszólítás a lopásra. Majd én elszámolok a lelkiismeretükkel. Attól ne féljenek. Na menjünk innen, mielőtt levágok valakit!
– Jobb is, mert rosszul bírja a gyomrom a pátoszt. Ha nem figyelek oda végighányom az ünnepeket.

 Harmadik állomás

„Mi lennénk új pogányok? Ugyan mitől? A „Ne ölj!” parancsolat társadalmi szintű érvényesítésének igényétől? Attól, mert a legnagyobb lélekszámú stigmatizált kisebbség szubkultúra alatti tenyészetének bűnözői rétegéhez tartozó devolúciós egyedek magyarságra történő uszításakor kiállunk az új magyar gárdával is karöltve híveinkért?”

– Ki ez? És miről hadovál? Minden szavát értem, de ez zagyvaság.
– Ez egy pap.
– Egy tébolyodott táltos. Szép hagyománya van nálunk tiszteletüknek.
– Követői, azt gondolván, ők a tanulatlanok, a tudatlanok, inkább csillogó szemmel hisznek neki, mint hogy bevallják, nem értik.
– És ezek itt körülöttünk, ha jól sejtem a… az a maskarás csapat! Vándorcirkusz!
– Talált, süllyed. Ők a nemzeti munkásőrség. Ha vezetőik szavának nem lenne elég meggyőző ereje, akkor majd jönnek ők
– Kik ezek, lázadók? S mi végre? Mit akarnak egyáltalán?
– Szerintem svájci állampolgárságot.

– Csak vicceltem. Itt háborog a becsapottak tengere, akik azt mondják nincs szabadság. Mikor ennél nagyobb szabadság még soha nem volt az országban. Nézz körül itt a téren! Mi ez, ha nem a szabadság? Hisz minden széllel bélelt idióta indulhat a választásokon, amit az nyer, aki jobb vicceket tud mondani. Ergo, az ő szabadságuk a börtönőr szabadsága. Mert az igazság az, hogy irtóznak a szabadságtól. Zavarja őket, mert nem tudnak vele mit kezdeni. Miután megkapták, és nem kiharcolták jogaikat, jöttek rá sokan, hogy nem lehet vele jóllakni. Semmi gond nem lenne, ha meg lehetne enni az alkotmányt vagy a PTK-t.
– Ja, hát tényleg nem lehet azt mondani a gyereknek, hogy ott vannak a kamrában a jogaid, vigyél belőle tízóraira, de vigyázz nehogy elcsapd vele a hasad, mint a múltkor, amikor végighánytad az udvart az egyesületi törvénnyel. Ezek a szegény emberek ugye?
– Nem azok. Legalábbis anyagi értelemben nem. Képzeld, állítják, nincs sajtószabadság. Az előbb is erről beszélt az a Juliska, emlékszel, a vörös bocskaiban. Miközben saját újságaik, weblapjaik vannak, és a kurucinfo az egyik leglátogatottabb oldal.
– És lapjaikban arról irkálnak, hogy nincs szabad sajtó, ugye?
– Aha. De követőiknek nem tűnik fel az üvöltő ellentmondás. Azért nem, mert kizárólagosságra törnek. Azt szeretnék, hogy vagy ők lehessenek a cenzorok, vagy csak nekik lehessenek lapjaik, mert hitüket zavarja az, ami nem fér bele szűk látókörükbe, amin változtatniuk kellene, de ők nem akarnak változni, meg se próbálják. Azt követelik, hogy a világ alkalmazkodjon elképzeléseikhez.
– Ez gyermeteg.
– És félelmetes. Annyira hisznek benne, hogy akár ölni is képesek, mert kívánják mások halálát. Ártatlanokét is. Semmi közük Krisztushoz. Annak a kótyagos táltosnak se.
– Vajon miért mondanak ellent a valóságnak?
– Változó. Némelyek ostobaságból, mások cinizmusból, vannak, akik egyszerűen gyerekes dacból.
– Na de mégis mit akarnak cenzúrán és börtönökön kívül?
– Magyar igazságot.
– Az mi fán terem?
– A fasizmus fáján. Magyar változatát így lehetne hívni: nemzeti ezoterikus szocializmus.
– Mi lenne annak gyakorlata?
– A felvett és eltapsolt hiteleket ne fizessük vissza. Össznépi és személyes szinten se. Adjon nekem az állam hivatalt, hozzá jövedelmet, néhány előjogot és még ajándékokat is kérünk. Mindez kizárólag a magyarokra vonatkozik, és mi döntjük el ki az. A többiek másodrendű állampolgárok. A cigányokat zárják munkatáborba, a zsidóktól vegyük el mindenüket, és mi döntjük el ki az. A magyarok a Nap fiai, ahogy ifjabb Hegedűs az előbb oly szépen eszünkbe juttatta. Kár, hogy református. Szenté kéne avatni. Persze már életében. És ha esetleg nagyon radikálisra sikerülne a változás, és megint az lenne, hogy ki azér a felelős, akkor természetesen én ártatlan vagyok, engem kérem megtévesztettek, a körülmények áldozata, az események sodra és a többi. Mutogatnának vezérükre, Vajna Gáborra. Őt akasszák fel!
– Szörnyű, amit látok. Mi a baj országommal, doktor?
– Hát figyelj! Ebben az országban pár éve már egy olyan embert is megválasztottak fejedelemnek, aki nem tud beszélni. Abba bukott bele, hogy kiderült róla besúgásból épült a karrierje. A nép, akinek nevében fellépnek, elképesztő szellemi színvonalon áll. A diplomával rendelkezők sem kivételek. Mit várhatnánk ezektől? És hogy mi ennek az oka? Szép sorban elővezetem néked. De majd nálam, otthon Ötvöspusztán, a kertben fröccsözgetve.