3.
EZUTÁN AZONNAL MEGNYÍLT A BÖRTÖNCELLA VASKAPUJA ÉS igen udvariasan és igen nagy szeretettel kiengedtek az utcára, és a kocsimhoz mehettem, stb. Utána szabadon dolgozhattam a világ egyik legcsodálatosabb városában, a tengerparton, SEATTLEBEN. Indián rezervátumokban is kerestem állást, de az INDIÁN FŐNÖK LÓHÁTRÓL AZT MONDTA: NO SIR WE REALLY DO NOT NEED YOUR HELP HERE. (Uram, mi nem kérjük meg, hogy nekünk itt segítsen. Uram mi valóban nem kérjük, hogy segítsen nekünk, stb. Különböző képen hat, amikor az amerikai indiánok –LAMI INDIÁN REZERVÁTUM- szintén elérzékenyült hangon mondják, hogy: „RELAX” – PIHENJEK.
Miután visszamentem Northridge californiai városba, és dolgoztam, ENSZ menekülteknek adtam segítséget. Az igaz, hogy mindkettőnket lelövéssel fenyegettek meg, az ottani törvények szerint jogosan. Magyar szökevényt segítettem, mert disszidált feleségével élő kislányához sem engedték ki a magyar hatóságok az illetőt. Jugoszlávián keresztül, kétszeri börtön után ENSZ útlevéllel és menekült státusszal jutott el az albérletemig menedékként. Elvittem kocsival tizenhét államon keresztül New Yorkba Los Angelesből. Nem tudott vezetni, sivatagban aludtunk, több száz dollár volt COLORADOBAN a kocsiszervíz. Ott egyetlen amerikai magyar kettős állampolgár sem engedett be, még a templomi WC-t sem használhattuk, mert HOLLAND TÚRISTÁKNAK adták ki fejenként öt dollárért a tornatermet a templomban. Nekünk kettőnknek összesen nem volt öt dollárunk. Társam elment a DÉL AMERIKAI UNIOBA, én pedig SZOMBATHELYRE. Ott rám elmeosztály várt és súlyosabbnál súlyosabb faggatásokkal zavartak össze az idegorvosok, amit gondolom szakemberek állítottak össze a személyiségem elleni bűntettre, és ANYÁM ÉLETÉNEK megrövidítésére, és az én BŰNTETÉSEMRE.
Mindenhogyan megaláztak, majd Pestre jöttem dolgozni, és itt élek most már APA és ANYA nélkül, testvér és rokon nélkül, amiért ezt a témát a világon senkivel nem lehet megbeszélni, csak a JÓ ISTENNEL, de az NEKEM A ZSIDÓ VALLÁS SZERINTI ÖRÖKKÉVALÓ, amiről végképp nem akarok még olyan emberekkel sem beszélni, akik a PARLAMENTBEN AUSCHWITZOT és a GÁZHIÁNYT együtt emlegetik, miközben a képviselőtársak itt is, ott is JÓKAT KACAGNAK. Én még akkor sem fogok ezekről a dolgokról beszélni, ha netalán kérdeznének. De megszoktam ezt, és már így élek, hogy a világon senkit nem is érdekelnek ezek a tények. Rajtam kívül. Mert engem még érdekel, megmondom őszintén. Így nem lehet referenciát kapni és nem lehet sehol munkát kapni, pláne nem azoktól, akik engem az átélt szenvedéseim és közben a VILÁG BÉKÉJÉÉRT MEGTETT SZOLGÁLATAIMÉRT ELMEOSZTÁLYRA, BÖRTÖNBE, BÍRÓSÁGOKRA és PÉNZTELENSÉGRE JUTATTAK.
EZÉRT HIC ET NUNC – ITT ÉS MOST
Kérem, hogy az ÓKORI GÖRÖG DRÁMÁKKAL VETEKDŐ CSALÁDTÖRTÉNETI KUTATÁST MINDENKI FEJEZZE BE SZEMÉLYEMET ILLETŐEN, lett légyen az MORMON VAGY KATOLIKUS, REFORMÁTUS VAGY BUDDHISTA, HARE KRISNÁS vagy kis egyházhoz tartotó.
MERT ÉN MINT ZSIDÓ NEM KÉRDEZEM MEG, HOGY MILYEN VOLT MAUTHAUSEN, BERGEN BELSEN vagy AUSTRIA vagy NÉMETORSZÁG vagy LENGYELORSZÁG vagy 1941 szovjet zsidótábora, vagy KŐSZEG GÁZKAMRÁJA. DE ENGEM SE KÉRDEZZENEK SE HIVATALOSAN SE „HIVATALOSTALANÚL”, hogy mit éltem át zsidóként születésem óta MAGYARORSZÁGON, AUSZTRIÁBAN, AMERIKÁBAN (USA), és hol jártam, és mit láttam, és mit éreztem.
EZEK A KÉRDÉSEK A RENDŐRSÉG RÉSZÉRŐL ÉS A KÜLÖNBÖZŐ ÁLRUHÁBA BÚJATTOTT PSZICHOLÓGUSOKTÓL ÉS PSZICHIÁTEREKTŐL, ÁLLAMÜGYÉSZEKTŐL és JOGSEGÉLYSZOLGÁLTATÓKTÓL, GYEREKEKTŐL, SZÜLŐKTŐL és TANÁROKTÓL, GYÓGYSZERÉSZEKTŐL és RÁKKUTATÓKTÓL, számlabeszedőktől és költségvégrehajtóktól legalább olyan „KACAGÁSKÉNT” hangzanak számomra, mint az FBI Newport Beach-i lépcsőn lelökése, vagy a téli hóban NEW YORKBAN az éjszakai háromnegyedhármas öt- hét főből álló golyószórós igazoltatásom.
Érdemeimet, hogy mit dolgoztam, kérdezzék meg azoktól, akik ezt nyilvántartották. Én tudom, és nyilvántartom. Hacsak meg nem ölnek, vagy agyszöveteimet elektromos izgatásokkal tönkre nem teszik valahol, váratlanul.
A MINDENHATÓ ÉS AKINEK A MINDENHATÓ EL AKARJA MONDANI,
AZ TUDJA, HOGY „WHAT I MEAN” – MIT MONDOK, MI EZ.
Kérem, hogy miután ezt leírtam, TEGYE MEG NEKEM VALAKI, HOGY NYUGDÍJAT AD, mert sem a havi villanyszámlámat, sem a havi közös költségemet, havi 4200 Ft, havi önkormányzati támogatásból pillanatnyilag nem fogom tudni kifizetni. Tökéletesen egészséges vagyok, elfoglaltságot keresek, de pénzt senki sem tud adni, mert nem bíznak rám EZEK UTÁN olyan feladatot, amelynek ellenértékéből meg tudnék élni. A LAKÁS ÉS A BÚTOR NEM ELADÓ. Az enyém ugyan, de most már MINDENNEK VAN HATÁRA. Nyugdíjszámom:————-. Kérem, fizessenek érdemeim és körülményei, megtett szolgálataim után is nyugdíjat, ne csak 1982 előtti és 1987 utáni gyógyszerkutatói munkám után, hanem valamit még számoljanak el a felsoroltak miatt. EZA KÉRÉSEM és ez a HELYZETEM MEGOLDÁASÁRA TETT ÉPELMÉJŰ, SZABAD MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRI JAVASLATOM, és ez az egyetlen megoldás a TÚLÉLÉSRE, szerény nézetem szerint. EZ AZ ÉN JAVASLATOM A HELYZET ISMERETÉBEN. Ha erre nekem nem adnak nyugdíjat, akkor adjanak kegydíjat, vagy olyan állami kasszából havi, vagy egybeni nagyobb összeget, amiből önállóan, prostitúció – politikai- társadalmi- gondolati prostitúció- nélkül meg tudok élni Ugyanis, én is elveszthetem a türelmemet, és ismét meglepő változtatással oldom meg életem problémáját. Kérem, ezért és/ így NYUGDÍJJAL segítsenek. AMEN.
Budapest. 2004. Október 20. déli 12 óra.
Vége.