A XIX. század vége felé, egy a későbbiekben a művésztársadalmat jelentős mértékben megosztó alkotói közösség bontogatta szárnyait a mai Szváziföld és Mozambik határán, az Emlembe fennsík lábánál. Holland képzőművészek egy csoportja, élükön Mileda Sollukhüm leszbikus festőnővel megalapítja az ˝orfikus feministák nagy testvéri közösségét˝, amely nyíltan felvállalva új frontvonalat nyitott meg a ˝művészet nagy háborújában˝. A Dzsakartában megjelenő, de Vilniusban nyomott Popular Reduktor, 1892-es számában egy részletes elemzést közöl a mozgalomról, megállapítva, hogy létrejötte törvényszerű volt és nagyszerű válaszlépés a destruktív deterministák 1881-es párizsi kommünikéjére, amely a fejlődés és a visszafejlődés közé egyenlőségjelet helyez a művészet vonatkozásában. ˝
A kapun nem kopogtatni kell, hanem be kell törni. Ha nincs kapu, akkor pedig állítani kell egyet, hogy betörhessünk rajta!˝ – tudósít radikális nézeteiről Mileda odessai kiállításának megnyitóján. Egy ízben a burundi király toalett-mesterét kérte fel, hogy üljön neki modellt. Az alkotás a Gyalázz angyallá címet kapta. A képen az ülő alak mögött a sötétben felfegyverzett katonák állnak egy állati ürülékből emelt totemoszlop körül. Az alkotásnak óriási sikere volt világszerte, kivéve a burundi királyságot, ahol fejpénzt tűztek ki a festőnő fejére, modelljét pedig egy árnyékszékbe fojtották, miután hazatért. ˝ Minden ami új, ami még érdekes lehet megjelenik Mileda képein. Ő a művészet messiása!˝ Talán kissé túlzó ez a megállapítás, mindenesetre nem kisebb személyiség szájából hangzottak el, mint Aldo Ttasne, akire sohasem volt jellemző a sekélyes ömlengés, még ellenfelei szerint sem. Ttasne szerint Sollukhüm ˝véres szentimentalizmusa˝ kivezető utat jelent a numenális művészet mítoszából, melynek beláthatatlan következményei lehetnek. Nyíltan kiállt a festőnő mellett Ewald de Utto spanyol értékmegőrző és cenzor is, aki egy kiáltvány megírását helyezte kilátásba A zebra nem él meg a silóban címmel, arra az esetre, ha a művésztársadalom nem vállal közösséget Miledával. Sollukhüm 1894-ben Európába látogatott, de pár nap után megundorodva a nyugati világ tébolyától hazatért és bosszút esküdött. Szezonális forradalom címmel lázító erejű, brutálisan őszinte képet fest. Marta Degyvll, Mileda szeretője a kép megtekintése után öngyilkos lesz. Ez további megerősítést jelent a művésznő számára, hogy jó úton halad.
1896-ban két szváziföldi őslakos szobrász kereste fel az orfikus feministák nagy testvéri közösségét. Tapuka Offen és Szukurum Platzmüllmann egy közös alkotás elkészítésére kérték fel a csoportot. Egy év megfeszített munka után el is készült a nagy mű. ˝Nyílt és gátlástalan, szent és érthetetlen!˝- állapítja meg később Ewald de Utto az alkotásról. És valóban. A torony ámokfutása címre keresztelt térélmény megdöbbentő erejű manifesztum, amely mindmáig beszédtémát szolgáltat a képzőművészeknek, művészetkritikusoknak. A 20-as években a kompozíció Tapuka és Szukurum kíséretében világ körüli útra indult. A denveri bemutatás alkalmával egy lappföldi szekalista pozőr, bizonyos Üppos Slajmerissa rénszarvasmintákat karcolt az alkotás felületére ezzel örökre elértéktelenítve a remekművet.
Mileda Sollukhüm 1907-ben feloszlatta a nagy testvéri közösséget, mert úgy érezte a csoport küldetése végére ért, amit vállalt teljesítette, tovább működni felesleges és szégyenletes lenne. A festőnő titokban Libériába menekült saját népszerűsége elől. A Cavally folyó partján kis házat vásárolt magának és itt alkotta meg élete utolsó képeit. A végső alkotás elkészítésére 1912-ben került sor. Hátborzongató munkamódszert választ. Mileda megvágja magát és vérével festeni kezd. A vérzést később sem állítja el. Sőt! Egészen addig fest, amíg teljesen el nem vérez és meghal. ˝ A vászon, mint bölcső és koporsó. Mileda átfestette magát a halálba. Lehet e művész távozása fenségesebb? ˝- teszi fel a költői kérdést Vatta y Xcerte, Sollukhüm életrajzírója. Ilyen életpálya után minden más megoldás kisstílűnek hatott volna.
Dórai Buczy
(meredek)
OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags: burundi, deterministák