Boriel Mattyees művészi karrierje nem mindennapi módon indult. A 20-as évei elején járó norvég acélgyári munkás egy munkanap alkalmával a déli ebédszünet ideje alatt gépénél, a 455-ös számú sarokpadkázó szerkezetnél maradt és a táskájában becsempészett vörös és kék festékekkel valamint egy újonnan vásárolt Tamil ecsettel groteszk, négyértelmű figurákat festett a gép oldalára. Pár perc múlva az éppen arra haladó műszakvezető figyelt fel az acélgyárban különösnek és meghökkentőnek számító tevékenységre, majd a hirtelen megdöbbenést követően felszólította Borielt, hogy azonnal hagyja abba a gép rongálását.

A fiatal alkotó bárgyú tekintettel meredt főnökére, ezt követően pedig megvető pillantások közepette szignózta művét, összepakolta holmiját és bejelentette, hogy azonnali hatállyal felmond. Boriel belépője tehát a művészet világába munkahelyének elvesztésével indult, de ez őt cseppet sem zavarta. Élete új értelmet nyert és ezután mindent egy lapra feltéve festeni kezdett, nem érdekelve, hogy képei tetszést vagy nemtetszést váltanak ki az emberekből és az sem zavarta, hogy meg tud e élni újonnan választott hivatásából. Aztán egy napon Peterskija Ol, a Ret4tla képgaléria tulajdonosa egy kávéház teraszán találkozott Boriel Mattyess-vel és a művész karrierjét eme találkozás egy csapásra beindította. Ol miután megtudta, hogy a fiatalember otthonában festeget, kíváncsi lett a művekre és megkérte pár perce megismert asztalszomszédját, hogy mutassa meg neki képeit. A galériás Boriel lakásán a döbbenettől alig jutott szóhoz. Az alkotások teljes mértékben lenyűgözték és a legenda szerint csak annyit tudott mondani kezeit az ég felé emelve, hogy ˝Óh, Boriel! Óh, ez káprázatos!˝ Mattyes otthonából a képeket átszállíttatta galériájába és két nap leforgása alatt valamennyit értékesítette is. Ünnepelt művésszé vált az egykori acélgyári munkásból, szalonok, kiállítótermek versengtek kegyeiért, de Borielt nem ez foglalkoztatta. Megszállottan festett. Képei témája megfoghatatlan, stílusa sehova be nem sorolható volt és éppen ez tette egyedivé a munkákat. Absztrakt csendéletek voltak ezek, amelyeken hol egy szöggel emberi agyban túrkáló, matricákkal teleragasztott csirke nevetgélt, hol egy szilvafa árnyékában szemérmesen szurkot vizelő, öltönyös tűzcsap kérte ki magának az indiszkréciót. Boriel kezében az ecset, mint tű a hanglemezen lágyan, körkörös mozgásokkal haladt a középpont irányába és sohasem akadt meg. Egyetlen alkalommal sem állt le alkotás közben, mert úgy gondolta ha ez bekövetkezne, a megszakítás által értelmét vesztené a koncepció és a festmény nem csak befejezetlenné, de értékelhetetlenné is válna. Legismertebb sorozata a Kinek van erre ideje? című háromszor 55 festményből álló monumentális képhalmaz. Ennél a képcsoportnál visszatért első munkájánál használt két kedvenc színéhez a vöröshöz és a kékhez, majd miután végzett a hatalmas ciklussal visszavonult és 28 évesen vörös és kék festékekkel átitatott vajaskenyerek elfogyasztását követő mérgezés következtében elhunyt.

Dórai Buczy