A következő oldal a nyugalom és a közízlés megzavarására alkalmas!
Böngészését kizárólag:
látogatóknak ajánljuk!
Ennek tudatában:
Hazudhatnánk, hogy öröm, boldogság és elégedettség járja át szívünket, hogy az év vége közeledtével, a mai napon, újabb borzalmas opusszal rukkolt elő kedvenc magyar indusztri-klerikális-doom-techno duónk, a fertelmes Ra-I-zinger. De a hazugság nem, csupán a bánat a kenyerünk: öröm és boldogság távolabb állnak tőlünk mint a Pluto holdjai, elégedettségünk talmi, a hangszórókból áradó kín által pedig, éppen úgy érezzük magunkat, ahogy az elfásult Csikatilo érezhette magát 1990. november 6-án, amikor megölte és megcsonkította harminchatodik áldozatát, a 22 éves Szvetlana Korosztyikot. Nem kívánhatunk, tehát nem is kívánunk sem kellemes szórakozást, sem boldog ünnepeket az Azután című szerzeménnyel.
Az előttünk álló hétvége nem csupán a tripla RNR666 bulifolyam miatt lesz rendhagyó, de szombat este, éppen nem ránk szervezve, lesz egy másik buli is, ahol történelmi pillanat tanúi lehetnek az erre fogékonyak: hosszú hallgatás után újra színpadra lép az Élettér-Elmélet zenekar (a továbbiakban: ÉE), hogy felidézze nekünk a reményvesztett késő 90-es éveket és azok hangulatát.
A zenekar örökös tagját Mészáros Csermanek Csabit egy múltheti Küss Mich buliban értük utol és tettünk fel neki pár kérdést az ÉE-tel kapcsolatban. Elsőként arról faggatuk a népszerű énekes-táncos-komikust, hogy valójában létezett-e egyáltalán ÉE, vagy csupán érzékicsalódás-e mindaz, amit ma 2016-ban az egykor volt ÉE-ként definiálunk?
– Az kétségtelen, hogy az ÉE egy létező zenekar volt annak idején, de már nem. Most viszont újra felserkenni látszik a kivitelezése, ellenbendeviszont arra lennék kíváncsi, hogy melyik jellegű ÉE-re vagy kíváncsi a régire vagy a most felújított verzióra?
– Szerintem aki ezt elolvassa az mindenre kíváncsi lesz, szóval kezdjük az elején! Ezerkilencszáz…?
– Kilencvennyolc, vagy kilenc. Ez úgy történt, hogy a szüleim lakásában Kovácshidán, felsejlett bennem az élmény, miután el lettünk jutva egy Genyószívódisztroj Fesztiválra, hogy valamit mindenképpen magunkból is ki kéne folyamodtatni. Olyan intenzív élményt adtak az ott látott-halott zenekarok, hogy felbuzdultam.
– Mint egy tizehat éves nyughatatlan srác?
– Tizennyolc. Azt gondoltam, hogy nekem is kell egy zenekart csinálnom, mert ilyesmi jellegű érzelmeket nekem is ki kell fejeznem, csak mondjuk máshogy ahogy ezt a megtekintett zenekarok kifejezték. Persze hasonló radikalizmussal, vagy inkább még intenzívebb kifejezésű radikalizmussal, hozzátéve még egy adag gecizmust.
– Milyen zenekar is volt végeredményben az ÉE?
– Olyan, ami a legkorábbi szakaszában semmiféle eredetiséget nem akart produkálni. A 80-as évek általam kedvelt stílusának egy más tartalmi közegbe való helyezése volt a cél. Nem zeneformai, hanem szövegtartalomban akart még radikálisabb lenni, mint ami minden addig volt.
– Amit ezen a hétvégén láthat a nagyérdemű, az miben lesz más és miben lesz azonos az ős-ÉE-tel?
– Abban lesz azonos, hogy ugyanaz lesz, hogy mindent pontosan ugyanúgy fogunk lejátszani, viszont helyenként változni fog a szöveg, vagyis cizellálva lesz.
– Ki a régi tag és ki az új tag?
– Senki! Én vagyok az egyetlen eredeti régi és az eredeti új tag.
– A zenésztársaidról nem akarsz beszélni?
– A régiekről vagy az újakról?
– Mindről!
– Jó, de akkor hozzunk még italt!
A beszélgetés hangfelvételének tanusága szerint Csabi italhozást követően már nem idézett fel se régi, se új tagokat, előkerült azonban az éjszaka sűrűjében egy egykori ÉE-rajongó, a neve elhallgatását kérő R.G., aki nagyon örült, hogy egykori kedvenc dalai újra felcsendülnek majd élőben.
– Nagyon szerettem, nagyon szeretem! Mészáros Csermanek Csaba régi kedvencem, követem a munkásságát a kezdetektől!
– Vagyis az ÉE egyfajta kezdete annak a jelenségnek amit csermanekcsabiságnak nevezünk ma 2016-ban?
– Provokatív kérdés, de a válaszom: nem! Ugyanakkor én azt mondom, hogy: igen! Ki kell mondanom, hogy számomra többet jelent az ÉE, mint a Csermanek Lakótelep! Viszont, úgyérzem, hogy te nem veszel engem komolyan!
– De! Szóval?
– Én ismertem Csabi első zenekarát is, de az ÉE-t nagyon-nagyon szerettem!
– Ez az interjú viszont az ÉE-ről szól.
– Szóljon is arról, mert az a legcsodálatosabb dolog a világon!
– Mi a kedvenc ÉE számod?
– Kánaán!
– Kedvenc sorok?
– „Kedvelem a mai modern életet, a klónozással manipulált géneket!
Ezektõl vagyok életképes és vidám. Ez egy XX. század végi kánaán.”
Riportunk végén azonban nem a Kánaán, hanem a szerkesztő személyes kedvence következik, íme:
Szeptember 23-án, 25-én és 26-án az RNR666 és barátiköre újra odabasz! A péntektől, kis megszakítással, hétfő estig tartó pankrokkenroll buliban ott lesznek az ország pankrakkenroll-szcénájának legifjabb és a világ pankrakennrol-szcénájának leghírhedtebb képviselői egyaránt.
E L S Ő K É N T egy újkeletű együttműködés jegyében, a csodálatos GÓLYA klubbal karöltve rendezzük meg az RNR666 meets GÓLYA-sorozat első részét.
Az estét a THE BEANS pimasz kölykei nyitják, akiket a RAKÉTA fesztiválon volt szerencsém látni, hallani és egyből megkedvelni. A KINKS korai évei épp úgy eszembe jutnak, mint a JON SPENCER BLUES EXPLOISON vad pillanatai – mármint a koncertjükről és nem a még kissé túl sterilre kevert hangzóanyagjukról. No, de sebaj, színpadra állva rögtön kinövik ezt a gyerekbetegséget, vagyis: élőben kell őket megnézni, de azért biztos ami biztos, nyomjatok rá az alábbi lejátszóra is párszor!
Ezután lépnek fel örök kedvenceink, az RNR666 színpadán már jó párszor megfordult GUSTAVE TIGER zenekar. Sajnos és szerencsére ők már híresebbek, mint az Alsószentmártoni Krisztus, ez a teher azonban nem befolyásolja Gusztávékat: koncertjeik épp olyan durván agybaszóak, mint mikor először láttam őket a RETEK KLUB nemlétező színpadán 1763-ban.
Péntek lévén, a bulinak persze nem lesz vége a koncertek után: a zajos hangulat fenntartása érdekében a CYST records párosa, Lili és Bence áll az mp3 lejátszó mögé, kiegészülve egy hülye kopasszal.
M Á S O D I K bulink vasárnap KORAeste kezdődik, a Gólyától néhány kilométerrel nyugatabbra, a Mikszáth téri TRAFIK klubban, ahol hosszú hallgatás után újra színpadra lép majd a SZENTCSALÁD ORAL ORCHESTRA.
Majd a világ egyik legfaszább one-man-band-je, a szörnyűséges JOE BUCK YOURSELF következik, aki egyenesen a south gyomrából érkezik közénk, hogy megmutassa, hogy hogyan is mulat(tat) egy valódi, skizofrén vadállat redneck.
V É G Ü L de kibaszottul nem utolsó sorban, Csühes Pali kedvenc VOODOO RHYTHM recordos zenekara, a ROY AND THE DEVIL’S MOTORCYCLE lép a színre – szintén a TRAFIKban, de ez már nem vasárnap, hanem HÉTFŐ!
Ez a banda olyan kibaszott jófej, hogy megelégszenek a kapuból befolyó pénzzel, szóval, hiába a három napos szétbaszódás, gyertek, fizessetek nekik és élvezkedjetek rajtuk: kifulladásig!
A bulikról és a fellépő zenekarokról részletesen az eventekben olvashattok!
Burai Árpád az idén 25 éves debreceni Lyuhász Lyácint BT. zenekar frontembere. A hazai industrial műfajban tevékenykedő BT mellett, korábban a jódli-metálban maradandót alkotó Spatzen Jodler Sextettnek is tagja volt. Ezúttal szólóprojektet indított, melynek első produktuma a „korog a világ” c. szerzemény. A produceri munkálatokat Csatlós Pál végezte, a klipet pedig Varga Tamás (Brownhandfilm) rendezte. A videót Debrecenben ill. Vámospércsen forgatták.
„A szólóprojektet tulajdonképpen a „korog a világ” szövege hívta életre. Eredetileg Lyuhász Lyácint BT. szövegnek íródott, de aztán úgy gondoltam egy önálló szerzeményként is megállná a helyét. A terv az, hogy a jövőben a nevem alatt futó projektbe meghívok egy-egy dal erejéig hazai underground zenészeket, főként a zajos szcénából és ezekhez a dalokhoz lehetőség szerint klipeket is készítenénk.” – fogalmazott Burai.
Ő itt Barbó. Tudod. A fura csaj a nyíregyi kisképzőből, a barcelona-i kukák mellől, a magyarkirályiképzőművészetiegyetem aulájából, ős-acid partikból, azokból a ritka RNR666 bulikból ahol rapzene szólt, vagy épp szabó és Kondorosi fanzinjából, a Búvárok Reménykednek negyedik számából.
Barbóhoz fűződő személyes érintettségem egyenesen tagadhatatlan, sőt, némi költői túlzással élve: kezdet és vég nélküli. Tizennégy éves korom óta hallom hírét, tizennyolc éves koromban láttam először, igaz akkor még csak hátulról, huszonkettő voltam, amikor a huszonkettessel jártam ki hozzá hétszer egy héten. Szóval, igen: részben saját örömömre és főleg a Barbó iránti mély tiszteletből születik ez a poszt, de a megteremtődés lényege ennél sokkal összetetteb, mint az a hajtás után ki fog derülni minden nyitott elme számára. Kortársművészet-tematikájú pofázás rég volt ennyi itt az RNR666-on, de most, hogy Barbónak hosszú idő után újra kiállítása nyílik, amelyen nyolcvan darab kréta portét fog bemutatni, úgyéreztem, hogy érdemes feltenni neki pár hülye kérdést.
Tovább / Read more »
A képet András nevű olvasónk küldte, aki -elmondása szerint- csupán csak a 666-os szám kedvéért ment el a Candy Crush Saga 666. pályájáig, hogy aztán leszkrínsatolhassa és elküldhesse nekünk ezt a képet. Köszönjük és gratulálunk! Sátán!
Our sweatheart PAULA H. SATÁN (the frontwoman of JC SATÁN) appear again with her lost-and-found musicproject, the ALFA SUSPIRIA on SIMPLE MUSIC EXPERIENCE VOL.2 what is an experimental compilation from France.
Nem is annyira a „ki”, hanem inkább a „kik” a megfelelő kérdés, a képen látható három pofából áll ugyanis a Jessica93 nevű zenekar. Jobb szélen, barátunk, a már sajnos feloszlott Catholic Spray egykori tagja, Antoine és másik két társa alkotja a triót. Antoine-t kértem meg, hogy válaszoljon pár kérdésre a Jessicával kapcsolatban!
– Tudom, hogy undorító kérdés, de lődd már be, hogy saját megítélésetek szerint, milyen stílust képviseltek? Ha úgy könnyebbnek érzed a válaszadást, akkor hasonlítsd a zenéteket mondjuk egy droghoz!
– A Jessica93 egy újtípusú post-wave-punk-grunge, egyenesen Párizsból, ha pedig kábítószerhez kéne hasonlítanom, mondjuk a krokodil és az mdma fincsi kis koktélját mondanám rá!
– Kikből áll a banda?
– Geoff Laporte szólóprojektjeként indult 2010-ben, aztán három album után „kibérelte” Maxot, mint basszusgitárost, a Dame Blencheből, aztán jöttem én másodgitárosnak, így lett teljes a felállás. A dobgép megmaradt: Jessica egyemberként utasítja el a humanoid dobosokat!
– Oké, de ki az a Jessica?!
– Geoffot hívnák Jessicának, ha lánynak születik – és ezt biztos forrásból, egyenesen az anyjától tudjuk!
Avagy: Nem van takarékon a Kotorék SZeretet (A Jancsika trilológia 1.rész)
És akiknek a legújabb 10″ kislemezükön a Melvins-szes Dale Crover is szerepel! Ők a Qui, akik április 18-án hétfőn Szegeden a Jazz Kocsmában, április 19-én kedden pedig Budapesten az Aurórában lépnek fel!
Köszönjük a videót Hami barátunknak!
Esküszöm, hogy fasza ez az új Jourgensen-projekt, a SURGICAL METH MACHINE, ami április 15-én fog kijönni a Nuclear Blast-nál.