ARománia zenekarmúlt heti, egri hangversenyén Johnny Dacia nem csak közönségét, de saját zenésztársait is sikeresen megfélemlítette.
„ATRÚ-listásRománia László (* Johnny Dacia) – enyhe túlzással – egy személyben testesít meg egy Barcs Miki-utánpótlást és egy magyar GG Allint, higiénikus kiadásban persze; semmi kaka és egyéb gusztustalankodás; Istennek hála, s hozsanna a magasságba! Végtelenül szimpatikus volt az is, ahogy némi provokálás eredményeképp (“Valaki basszon pofán, bazmeg!”) a dobos leütötte az egyébként tündéri frontembert.”(ma-ugly)
Nagyon vidám dolog, hogy Ausztrália végre megcsillant valamit az Ősatyákszellemiségéből is, itt van, jön a napfényes tróger zene. Ízre valami olyasmi, mint amikor csatak büdös részegen hazaesel és egy-két tutti fruttis rágóval próbálod elfedni részegséged öt érzékét letaglózó tüneteit. Egy hét szobafogság, aztán nyomás zenekart alapítani!
Ha ez a hangulatos kis ízelítő nem volt elég, akkor sorolom is az előnyöket – attitűdben a Fighting league sarokba keni a Wavvest, arról ne is beszéljünk, hogy ők azért valamennyire tudnak is zenélni és fele annyira érdekli őket, milyen ruha van rajtuk. Aztán mutassatok akár csak egy kicsit is hasonló zenekart – na ugye.
(Mellesleg nagyon nem vagyok meglepve, hogy a legnagyobb rajongójuk a kontinensen nem más, mint Zolika)
A chicagoi death rock / post punk Cemetery első demójától én ma éjjel nem fogok aludni, csak torzszülött bébiként vonyítani az ablakból. Már csak azért is jár nekik a nagy pacsi, mert a gót elborultságot gyönyörűen belesimították ebbe az ocsmány, de atmoszférikus punkba.
Jó, engem ma már nem érdekel, hogy csípősen hideg a levegő, ha valaki Sheffieldből ilyen napos zenét csinál, akkor az mi, ha nem hiteles? Óh és természetesen elég hangos is ahhoz, hogy jó legyen.
De ezek is vajon hol hagyták az eszüket, amikor ezt a nevet kitalálták, hogy Best Friends? Komolyan, nagyon kíváncsi lennék arra a pillanatra, amikor egyszerre mindegyik tag rábólint, hogy ‘Ez az!’…
Új EP-jük jelent meg, de nekem a régi is új, szóval én ma egy nagyon boldog ember vagyok!
Néha eszembe jut, hogy képzeletbeli doktor után felfogadok egy képzeletbeli ítéletvégrehajtót is, aki óhajaimat lesve reggelente táskákat kocogtatna a buszon az emberek hátsójához, krampuszi vicsorral furakodna a buszon fel és alá, majd töltényhüvelyeket dobálna a büdösszájú emberek arcába – Faddon már száz éve tudták, hogy jópofa cukkolódás terén nem érdemes kicsiben játszani.
‘A Románia zenekar megpróbálja a pofádba verni az életérzést, amikor műbőrkabátodban egy 1300-as Daciaval végighágsz Románia kietlen útjain. Kóbor kutyákat és őrült nőket viszel el omladozó falvakba, hogy utad végén lehugyozd Ceausescu sírját.’hát ilyen felvezetés után ki ne lenne kíváncsi aRománia zenekarelső lemezére?
így hát íme a lemez, ami egyszerre nagyon paraszt és rém szellemes. oláh és magyar.készült román, magyar és angol nyelven, korhatáros, naturalista és primitív szövegekkel. Salgótarján. érintőlegesen.
ha rövidnek érzed az életet, akkor kevés idődből megbánás nélkül fogod élvezni a Ne haragudj, a Ne bántsd, a pszichotikus Paudits Béla Apocalypse és a zseniális Sunshine TLX című ópuszokatigen, cuki majmok ölelkeznek a borítón; kis szerencsével nemzetközi botrány, ember embernek farkasa, ennyi.
Egyre az az érzésem, hogy ma már nem kifejezetten jól, hanem lehető legbénábban szokás elnevezni zenekarokat és mivel ezek mögött sokszor elég király a zenei tartalom, már gyakorlatilag tényleg nem is számít a név.
Nohopekids – egy Wavves számrólelnevezni az egyszemélyes zenekarodat? na, ez például rettenetesen béna.
Viszont a zene suttyó, zajos és igen fogós, aztán ezúttal épp ad egy büdös nagy pofont a popnak is. Zavarbaejtően derűs dallamok egy le nem birkózott kamaszkor frusztrációiról, a vesztesség szépségéről – szóval ez nem valami szívderítő azért valójában.
A hat új számot Zoli alig egy hét alatt írta-rögzítette, és talán még mindig hajlandó Kőbányaiban fogadni, ha valaki úgy érzi, hogy tud nála fülbemászóbb refréneket írni.
Különben pedig ismerkedjetek meg Zolival, igen klassz srác!
A videóból kiderül, melyik a kedvenc akkordmenete, miért kezdett el zenélni és az is, hogy mikor pusztul el a világ!
Arra már nem emlékszem, hogy honnan tanultam a középső ujjat felmutató klasszikus figurát, arra viszont igen, hogy mikor használtam először. 6-7 éves voltam és alig vártam, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor kipróbálhatom élesben is, szóval amikor becsöngetett hozzánk a szomszéd lány, hogy van-e kedvem átmenni hozzájuk, akkor épp nem igazán volt kedvem és ekkor történt meg az a bizonyos első. Aztán persze átparancsoltak szüleim, hogy kérjek bocsánatot és mitagadás, ez jogos is volt, de azt hiszem ezt a napot már sose felejtem el. Béna kis sztori, de ki tudja, talán a szomszéd lány pont tőlem tanulta el.
Hogy honnan jutnak eszembe ilyenek? Hát ez az, amikor a rugós zengető elkezd időgépként működni és ilyen fátyolos, nosztalgikus zenéket sajtol ki magából, szerintem például a hatvanas évek ezért nem is fognak soha véget érni. Van is egy remek ajánlatom időutazóknak, a már több EP-t prezentáló, amcsi stílusban zajos, szétzengetett garázst játszó britThe Black Tambourines– a nemrég megjelent Chica egyszerűen óriási! Ne zavarjon meg senkit a fantáziátlan név, ami úgy hangzik, mintha nem csak időgépük lenne a srácoknak, hanem egy random garázs zenekarnév-generátoruk is…
Mert ha szereted a szörfpunkot, akkor jogosan számíthatsz rá, hogy a francia szörfpunkot nagyon fogod szeretni!
Ráadásul ezt mostanáig csak sejtettem, de a Full Total Complete Bronzage borítóját meglátva tudatosult bennem, hogy gyakorlatilag lehetetlen melléfogni egy olyan képpel, amin kisgyerek szerepel kutyával…