If anyone asked me about Binic a couple of years ago, I would probably guess that it was a Serbian town about 200 kilometres from the Hungarian border. And would I be interested in a festival there, especially a folk blues one? Well, I leave that to your imagination. But since a fateful conversation last year, I knew I had to go to the Brittany region of France (that is where Binic is located, geographically) to see the Binic Folk Blues Festival, which has been around since 2008. Binic is a Bretanese commune with a beach looking over the Atlantic Ocean so the festival is practically a beach party held traditionally over the last weekend of July with an insane selection of rock n roll bands from all over the place. For a long time, the festival has offered its program for free but recently a symbolic price tag was introduced.

So, this summer we hit the road to see if this seaside rock n roll festival lives up to the expectations… Due to this year’s Olympic Games getting to Binic was a challenge but arriving in this bucolic fishing commune and seeing rockers everywhere on the streets was a surreal experience.

We didn’t make it to the actual start of the program but that was fine because many of the bands played multiple gigs over the weekend. Including but not limited to:

Tramhaus

Interesting post-punk (if this label means anything) band from Rotterdam – they haven’t exactly caught my attention with their recordings but their show was surprisingly full of energy and got me carried away. And of course I never went back to listen to their recorded stuff but the gig was still quite memorable.

The Judges

A young Australian rock n roll band from Melbourne with their first and only album released last year (via Anti Fade / Total Punk). Starting with The House Always Wins, we get a youthful cocktail of riffs and being judged by the frontman. We saw them a couple of times including while we were feasting in a Carrefour parking lot but they didn’t really seem approachable, just very cool and detached.

Dion Lunadon

Having seen this band for the third time within a year and they are always like fine wine. Dion brings out those stupid chains every single time to slaughter his guitar with them but no, it is not ridiculous! He might be the only person on this planet who could get away with it.

Gob Psychic

The regret… of missing them out.

Wine Lips 

Energetic psych garage from Canada who are total crowd pleasers in a good way. We caught both of their shows at the festival and they just know how to make a party and they seem to be really nice people. Here they are a couple of months earlier at KEXP:

Goutlaw

Sleazy, deranged Australian band who are surprisingly entertaining on the stage and to be honest, I was looking forward to their show a lot! They have a great album that was put out by Beast Records (who are involved in the festival to some extent, I guess) last year and the band doesn’t disappoint. And Goutlaw also have a lot of personality and a frontman who knows how to be funny in one moment, then frightening 2 secs later.

A place to bury strangers 

Unpopular opinion: this gig was a joke 🙂

A kozmikus szörfgitáros izraeli, majd sokáig Berlinben élő Charlie Megirát éveken át próbáltuk elhozni Magyarországra, ám az élet (helyesebben szólva a halál) közbeszólt. Charlie pont öt évvel ezelőtt távozott a bolygóról és emléke erősebben él, mint valaha: az egyik legmenőbb antológiás lemezkiadó, a Numero Group két lemezes válogatást adott ki Charlie dalaiból, 2019-ben pedig izraeli barátja, Boaz Goldberg forgatott róla személyes hangvételű dokumentumfilmet ‘Tomorrow’s Gone‘ címmel.

Az elmúlt években egyre többen figyelnek fel Charlie zajos, introspektív dalaira melyekben olykor mézédes amerikai 60’s balladák, néha rideg poszt-punk gitárok, máskor pedig Jim Jarmusch soha le nem forgatott filmjeinek zenéi köszönnek vissza.

Az estét a film levetítésével indítjuk, majd a mágia és a bolygóközi erőterek megidézésével hatalmas rock n’ roll áldozatot mutatunk be sercegő, poros lemezek pörgetésével.

A FILMVETÍTÉS UTÁN RNR666 & BANG BANG RADIO SHOW BULI!

REALSOCPROD TESÓK –
Béka és Andrea lemezgyűjteményéből régi rock n’ roll kincsekre számíthatunk, garázs, psychobilly, surf, nagy műgonddal, ilyesmik

DJ JIMMY TRASH (Berlin, a mérleg jegyében) –
Jimmy egy szürke berlini délutánon megpillantotta Charlie Megira első videóklipjét, majd azonnal meg is hívta Európába az akkor még teljesen ismeretlen zenekart (nem sokkal később Charliék Berlinbe is költöztek).
Jimmy Trash az RNR666 régi barátja, zenész, filmrendező, DJ, a berlini Trashfest kurátora és mellesleg Charlie barátja. Eklektikus, kiszámíthatatlan vinyl szettre számíthatunk tőle!

poster: Mohair Sam

Zsófi: ‘Benedek (Past Cat, Zombie Girlfriend,  Galaxisok) és jómagam utoljára 8 éve írtunk közös számot, azt is álnéven. Gondos tervezés után idén tavasszal arra jutottunk, hogy ezúttal szintetikus dream pop műfajban fogjuk kipróbálni magunkat (ez természetesen nem így történt).’

Benedek: ‘Az elképzelhető legdemokratikusabb módon írtuk ezt a kislemezt; amihez Zsófi írt zenét, ahhoz én írtam szöveget, amihez én írtam zenét, ahhoz Zsófi írt szöveget.’

Zsófi: ‘Amikor meghallottam a zenei alapot, amit Benedek írt, egyből tudtam, hogy az inszomniáról szeretnék énekelni’

Benedek: ‘A Jodorowsky-féle Holy Mountain ihlette a szöveget, pont aznap néztem meg, amikor megkaptam az alapot.‘

Zsófi: ‘Uuuuu, tényleg, mekkora film!’

‘Aahhh, pandemonium at last. Perfect time for a new online album. (…) It’s so filthy though, you might catch a disease or four just by listening…’

After a hiatus of 8 years, Matthias von Stumberger created something infectious and dirty again in his living room. Self-written (well, except for the Kraftwerk cover, obviously), self-immolated, self-recorded, self-produced and self-released, easily the best way to approach garage punk.

As if no time had passed since 2012, the new songs are still carefully packed with anger, dark surf guitar riffs from all over the gypsy scale and the complete freedom to do whatever you want with your own music, no matter how dirty your hands get throughout the process.

Support Matthias von Stumberger, SHARE / BUY the album at his bandcamp page!

„A Hollywood Tapes 2018 legmelegebb havának legforróbb napjaiban a semmiből keletkezett és aktuális események hatására észrevétlenül átalakult Hollywood Suitcases-re.

Vető János

A sztori ott kezdődik, hogy Vető János megérkezett Los Angelesbe, ahova a Getty Museum hívta meg. A repülőtéren kiderült, hogy a kofferje, amiben az összes zenefelszerelését és egyéb mágikus tárgyait szállította, az eltűnt, olyannyira, hogy a számítógépben sem találták a lost and found sokat látott dolgozói. Miközben az elveszett bőröndöt a Delta légitársaság repítette körbe a világ körül, János vett egy új ukulelét, és felhívta Sőth Sanyit (vele készült interjúnk ITT), akivel már vagy húsz éve nem látták egymást, hogy van-e kedve átjönni Lukinhoz, akinek van egy kis stúdiója. Sőth Sanyi, aki már húsz éve nem basszusozott, gondolkodás nélkül igent mondott. Így történt, hogy a zenésztársak a legforróbb napok egyik kora éjszakáján Hollywoodban, az Enerva Stúdióban találkoztak. Lukin Gábor, aki első körben a zenei producer szerepét töltötte be, bekapcsolta a gépeket, a hangfalakat, a mikrofont és megtörtént a csoda. A fülledt lakás régi mozifilmek időtlen világában a rég nem látott barátok hangszereket ragadva egy éjszaka alatt elkészítették az „Icy Blue”-t. A pára is izzad, egy kialudt óceáni tájfun utolsó nyomai. A közös budapesti ifjúság pillanatai felelevenednek harminc év távlatából.

Sőth Sándor

Az elsuhant tíz évek mit sem változtattak, mintha minden tegnap történt volna. Gondtalan gyökértelenség, egy virtuális szobazenekar születése egy mámoros nyári hét alatt. 

Epilógus: a bőrönd végül megérkezett Hollywoodba, János viszont közben elutazott Koppenhágába. Most a bőrönd várja vissza Jánost Hollywoodba. Addig is a Hollywood (lost and found) suitcase sztori folytatódik, egyelőre mint interkontinentális szobazenekar Malmö, Santa Monica es Hollywood között.

Felhívás: ÉNEKESNŐT KERESÜNK!” 

Icy Blue :

Zene, szöveg: Vető János

Zenei producer: Lukin Gábor

Basszus, konga: Sőth Sándor

Video: Szilvia Ruszev

Sőth Sándor, 1988. Fotó: Halas István

Annak ellenére, hogy a Megáll az idő című kultfilmet gyerekkorom óta ismerem, először csak tíz éve hallottam a filmben Pierre-t játszó Sőth Sándor zenekaráról, a Spenótról. Az Ultra Rock Agency című tematikus blogon fedeztem fel őket, és azóta is a kedvenc magyar zenekaromként konferálom fel őket új ismerőseimnek. Legtöbbször jól jön a térítés, mert nem igazán szokás ismerni a Spenót paranoid szintilüktetéssel tarkított new wave/post punk ihletésű zenéjét. Ráadásul szomorú módon végül a Spenót nem került be a nyolcvanas évek ún. underground panoptikumába. A többi, akkori zenekarhoz képest viszonylag keveset lehet tudni róluk, ezért borzasztóan örülök annak, hogy összejött ez az interjú az egyik alapítóval, Sőth Sándorral – aki nem mellesleg zenés pályafutását követően a nemzetközi filmszakmában is szép karriert  futott be producerként, forgatókönyvíróként és rendezőként.

Tovább / Read more »

Air Khruang is the sonic flight booking company of the Texas based psychedelic funk trio called Khruangbin. Behind such a pseudo company there has to be a music savvy band and their sound totally reinforces these expectations. The name Khruangbin simply means aeroplane in Thai by the way. Bassist Laura Lee and guitarist Mark Speer both wear weird wigs to disguise themselves (mainly in order to distance themselves from their other musical projects).

Guess what! They are music freaks specializing in worldwide funk and psychedelic relics especially from 70’s Asia (which was on the other hand heavily inspired by the contemporary US funk explosion). This way Khruangbin does not only ‘take back’ psychedelic funk music to the US but the result is a rich and smooth sonic adventure suitable either for solitary retreats or sensual evenings to be buried in soothing sounds.

For Khruangbin there aren’t really live or studio versions of their songs. They started out playing in a barn in the middle of nowhere in Texas enabling them to jam to an audience of cows. Ever since then, their albums are entirely live recorded, particularly in locations with a natural sound environment. Oddly enough they usually learn the spontaneously recorded jams to be able to perform them later at shows the same way, so the recordings are almost identical to their live shows (or vice versa, to be precise… ).

Their latest album Con Todo El Mundo has been released this January and vinyls are still available for sale.

So if you fell for the recent hype around Khun Narin from Thailand, give Khruangbin a listen at their Bandcamp or at Spotify.

Jómagam 1960-ban még sehol sem voltam, talán vagyunk is ezzel így egy páran. A The Sonics viszont éppen ebben az évben alakult és egy nagyobb kihagyást nem számítva a mai napig aktívak, sőt feltehetőleg az internetnek köszönhetően ismertebbek is, mint valaha

Hogy miben rejlik (különösen szerény kereskedelmi sikerükhöz viszonyított) kiemelkedő hatásuk a rock and roll történetére, ahhoz elég lenne felsorolni ki mindenkire voltak hatással a későbbi nagyok közül – meglehetősen hosszú lista lenne. Elégedjünk meg annyival, hogy a ma már csak proto punknak címkézett energikus, ösztönös, olykor kifejezetten pszichotikus rock and roll amolyan hiányzó evolúciós láncszemnek számít a műfaj történetében. Kurt Cobain saját bevallása szerint imádta a The Sonics primitív, olcsón előállított hangzását, beleértve a mindössze egyetlen mikrofonnal rögzített dob kalapálását.

Az akkori zenei körképbe valóban nehezen passzintható hangos, erőszakos zene nem szűkölködött sötét témákban és a jellegzetes átvezetőként alkalmazott hörgésekben sem. A korabeli szokásoknak megfelelően játszottak ők is számos rock standardet, csak persze a maguk zsigeri és zajos stílusában. Balladáknak, idilli romantikus témáknak nyoma sem volt természetesen. Aztán a felnövés sajnos beárnyékolta a The Sonics történetét és a hatvanas évek végére gyakorlatilag szétszéledt a zenekar, hogy aztán évtizedekkel később meghódíthassanak egy olyan közönséget ami már punkon nőtt fel. Elég csak megnézni az elmúlt években készült koncertfelvételeket, hát ez minden, csak nem nyugdíjastempó.

Nagy öröm, hogy ezúttal az A38-ra is ellátogat a The Sonics: a valódi kuriozitáson túl hatalmas bulira van kilátás.

Az est másik fellépje pedig Gemma Ray lesz, akinek mágikus blues rock műsorát nem kevésbé érdemes megnézni.

EVENT

Makoto Kawabata évtizedek óta él a német és angolszász hard-rock / prog-rock bűvöletében. A hetvenes évek végén Osakában már a punk és a new wave uralta a zenei színteret és ugyan Makoto ekkoriban vágott bele a zenekar- és hangszerépítésbe (szó szerint), de nem nagyon bánta, hogy a kedvenc nyugati zenéi hatására írt zenéi a barátain kívül aligha fognak mást érdekelni a környezetében. Azóta megszámolhatatlan kollaboráció (például egy kevésbé híres együttműködés az Afrirampóval) és albumhossznyi zenei meditáció nyélbe ütése után a mai formájában nagyjából húsz éve működő Acid Mothers Temple bárhova megy, megtalálja a barátait. Sőt, ha úgy tetszik, akkor az Acid Mothers Temple esetében zenekart és közönséget egyaránt a kontextustól és a zenei műfajtól független élmény hajtja egymás felé, azaz a legtisztább értelemben vett pszichedelikus élmény.

Nem is nagyon lehet meglepődni Makoto Kawabata turnénaplóján, melyben többszörösen felbukkanó motívumok például: lemezboltozás, pénz híján szállodai vízforralóban való főzés, bolhapiacozás, gitárgyújtogatás és kölcsönös tisztelet a közönséggel. Érdemes megnézni egyébként az Amoeba által készített Acid Mothers Temple epizódot, ha eddig még nem jött volna meg a kedv zeneboltozni a zenekarral. Szóval egy biztos: pénteken az A38 hajón jófej audiofilek játszanak jóej audiofileknek, csalódás kizárt!

Kevin Barnest, az of Montreal fejét hálistennek nem nagyon kell bemutatni, főleg mivel teljesen hibbant és eklektikus zenéje a 2007-es Hissing Fauna, Are You The Destroyer című lemez idején a teljes zenei sajtó figyelmét magára vonta.

Másrészt az of Montreal 20 éves pályafutása során volt már neo-pszichedelikus barkács zenekar, színpadi elemeket sem nélkülöző barokk pop produkció és a közelmúltban még EDM hatások is megjelentek lemezeiken. A folyamatos megújulás ellenére az of Montreal mégis abszolút felismerhető jelenség – bár sajnos a lemezek minőségi kiegyenlítettségéről kevesebb jót tudnék mondani, azért a nagy számok törvénye szerencsére az of Montrealnak is kedvez.

Ennyit az értelmes bevezetésről, kezdhetünk is hangolódni a hétfői A38-as koncertre!

>>Olvass tovább!<<

Tovább / Read more »