กระเทยประท้วง- nak

กระเทยประท้วง,

– Robi. Hol készült a kép?

– A kép Atlantában készült, éppen mentünk Marcival, és kerestük, hogy hol laktak régen, amikor megpillantottam a fekete lufikat, és akkor jött, az álljunk meg, tolass vissza, és mint látod sikerült a szülinapost is lekapni, ahogy jön ki a házból. Egyébként megtaláltuk Marciék házát, aki elmesélte, hogy a szomszédok egy buzi pár voltak, hatvan év körül, akik a felismerésig, hogy ők tulajdonképpen szeretik egymást, csak egymás szimpla szomszédjai voltak, családdal, gyerekkel, de aztán összeköltöztek.

– És a családjuk is összeköltözött?

– Azt nem tudom.

A három napos velencei kirándulást – anyámmal, apámmal, az öcsémmel, meg negyven pedagógussal – nem számítva, életemben először külföldön Finnországban voltam.

Tizenhárom éves, cserediák, inkább csere üdülő.

Onnantól más világ van.

Akkoriban olcsóbb volt az utazás a földön, mint a levegőben, amit máig nem hiszek ez után az út után, egy Mitsubishi mikrobuszban, amit hét másik honfitársammal tettem meg, akikről most nem beszélnék, illetve a sofőrről mégis. Láncdohányos volt, barna Szofi, végig cigizett a kocsiban menet közben, és először megkérdezte, hogy zavar –e valakit, igen zavar, mondta útitársunk, súlyos asztmás vagyok, többet már nem kérdezte meg, viszont a srác minden ciginél dughatta ki a fejét az ablakon. Aztán a hazafelé vezető út előtt, ami nem az az ugorjunk el Pestre távolság, matt részegre itta magát búcsúzóul, majd valahol Lengyelországban elaludt a volánnál és egy vasúti átkelőhelynél belehajtott a tilos jelzésnél szabályosan várakozó német rendszámú autóba.

A többi felnőtt sem volt sokkal különb.