Az udvarhelyszéki Lengyelfalván született báró Orbán Balázs négy dolgot szeretett igazán az életben: jönni-menni, írni, beszélni meg…
1846-ban 16 évesen családjával Konstantinápolyba utazik nagyanyai öröksége átvétele végett. A szabadságharc híre Athénban éri. 150 fős szabadcsapatot szervez, velük indul haza, ám a bekövetkező fegyverletétel miatt csak 1859-ben térhet haza, persze szabadcsapat nélkül. Idejét bolyongással tölti, él Angliában, megfordul Guernsey szigetén, ahol egy másik emigráns, Victor Hugo megtanítja fényképezni. Körülnézett Görög- és Törökországban, a közel-keleten, meg Egyiptomban. Hat kötetre rúgó élményei Utazás Keleten címmel 1861-ben jelentek meg Kolozsváron.
1862 és 1867 között gyalog bejárta Székelyföldet. Nincs olyan település, templom, kápolna, rom, fogadó, fürdő, hegy, domb, völgy, szikla, barlang, bánya, hasadék, zeg-zúg, odú, vízfolyás, kút, kert, kaszáló, rét, legelő, tó, erdő, liget, láp ahová el ne ment, be ne nézett volna. S nemcsak leírta a tájat, a települést, az épületeket, de lakóit töviről-hegyire kikérdezte, a szájhagyományt, szokásokat, történeteket feljegyezte, tárgyaikat kézbe vette, és még fényképezett is. Eredmény a 6 kötetes Székelyföld leírása. Amiben a „rajongók ihletével annál szebbnek színezte a múltat, minél sötétebbnek látszott a jelen s lelkét annyira betöltötte annak szépsége és nagysága, hogy fényében meg se látja az árnyakat, csak a nagyság és dicsőség állott előtte.” (1) Egy romantikus lélek a realizmus korában. De vérmérsékletéhez jobban is illet az eszményítés, mint a puszta ábrázolás. Victor Hugo jegyezte meg, hogy kétszáz francia Orbán Balázzsal meg tudná buktatni III. Napóleon császárságát.(2) Ami lehet nem igaz, de jellemző.
Ennyi jövés-menés után biztos jólesett beülni az Országgyűlés ellenzéki, függetlenségi padsoraiba. 1870-ben Marosvásárhely, majd 1872-től Székelykeresztúr választja meg 1881-ig. "Bukásában része volt annak, hogy az a különben nem közönséges szellemű ember választóit mindig ugyanazon gondolatmenetű, sőt kifejezésben is teljesen azonos beszéddel tájékoztatta a politikai helyzet és a szónoknak abban elfoglalt álláspontja felől, a székely nép politikai érettségének bizonyítékául lehet elfogadni, hogy székelykeresztúriak „megunták” a stereotip szónoklatokat."(3) Melyek a berettyóújfalúi választóknak megfeleltek. És ha nagyon kíváncsi vagy szónoki teljesítményére, hát olvashatod. 1871 és 1887 közötti elhangzott országgyűlési beszédeit kiadta – mondani sem kellene – 6 kötetben. Eredmény? Mikszáth írja
Orbán Balázs talán az egyetlen képviselő, aki összegyűjtve kötetekben adja ki parlamenti beszédeit.
Midőn egyszer Loiseau de Mauleon kiadta beszédeit s egyik olvasója kérdé tőle: Miért nem közölte ön egyszersmind a határozatokat is? Loiseau de Mauleon azt felelte: A bírák becsülete miatt. Ha Orbán Balázstól kérdeznék, miért nem közli köteteiben a határozatokat is, ő sokkal egyszerűbben felelhetne: Az én beszédeim nincsenek semmi összeköttetésben a határozatokkal. (4) A bárói címét nem használó, „legszabadabb demokrata” (5) politikus a belügyminiszter tárcájának költségvetési vitáiban mindannyiszor felemlíti lelencházak emelésének szükségességét, mert elegendő híján, államköltségen külföldre viszik a magyar gyerekeket: „Ha másként nem lehet, szüntessenek be minden ménló-telepet, minden lóversenyt, minden bikatelepet, (Derültség. Felkiáltások a szélső haloldalon: Operaházat) a melyek minden évben milliókat emésztenek fel.” (6) Amiért számos élcet kellett elviselnie a soha meg nem nősülő, és közismert férfiúi teljesítménye okán csontfaszúnak becézett bárónak. Aki 60 éves korában pár napos betegség után váratlanul elhunyt. Épp nála lévő képviselő társai „különös robajt hallva, látták, hogy Orbán Balázs íróasztala meghasadt, ruhafogasa darabokra tört. Abban a percben, minden haláltusa nélkül röppent az égbe Orbán Balázs tüzes lelke.” (7)
Midőn egyszer Loiseau de Mauleon kiadta beszédeit s egyik olvasója kérdé tőle: Miért nem közölte ön egyszersmind a határozatokat is? Loiseau de Mauleon azt felelte: A bírák becsülete miatt. Ha Orbán Balázstól kérdeznék, miért nem közli köteteiben a határozatokat is, ő sokkal egyszerűbben felelhetne: Az én beszédeim nincsenek semmi összeköttetésben a határozatokkal. (4) A bárói címét nem használó, „legszabadabb demokrata” (5) politikus a belügyminiszter tárcájának költségvetési vitáiban mindannyiszor felemlíti lelencházak emelésének szükségességét, mert elegendő híján, államköltségen külföldre viszik a magyar gyerekeket: „Ha másként nem lehet, szüntessenek be minden ménló-telepet, minden lóversenyt, minden bikatelepet, (Derültség. Felkiáltások a szélső haloldalon: Operaházat) a melyek minden évben milliókat emésztenek fel.” (6) Amiért számos élcet kellett elviselnie a soha meg nem nősülő, és közismert férfiúi teljesítménye okán csontfaszúnak becézett bárónak. Aki 60 éves korában pár napos betegség után váratlanul elhunyt. Épp nála lévő képviselő társai „különös robajt hallva, látták, hogy Orbán Balázs íróasztala meghasadt, ruhafogasa darabokra tört. Abban a percben, minden haláltusa nélkül röppent az égbe Orbán Balázs tüzes lelke.” (7)
Vagyonát – ahogy végrendeletében írja – keresztúri megbuktatása miatt bosszúból a székelységre hagyta népnevelésre. Eredmény?
Fényképét 1868-ban Kolozsváron készítette, Veress Ferenc. Példája megmutatja, bizony nem csak a kezdet nehéz.
Az áldást/átkot 1850-ben, talán épp 18. születésnapjára, anyjától kapta meg, köszönhetően Franciaország nagylelkűségének. 1839-ben ott mutatta be Louis Daguerre fényképező készülékét az Akadémián. A találmányt és az eljárást a francia állam rögvest meg is vette, s leírásukat díjmentesen a nagyközönség számára bocsátotta szabad használatra. Ennek lett áldozata Veress, aki életét a fényképészetnek, az eljárások tökéletesítésének, a színes kép titkának szentelte.
Kolozsvári polgárcsaládba született, de felesége – Stein János nyomdász, könyv és hírlapkiadó, könyvkereskedő lánya, Jozefa – révén arisztokrata családokkal is rokonságban került. A fényképészettel aranyműves mestere, Erdély egyik első amatőr fotográfusa ismertette meg. Aztán egy műkedvelő földbirtokossal a kor valamennyi fényképészeti eljárását kipróbálják. Majd gróf Korniss Zsigmond, gróf Mikó Imre és báró Apor Károly társai a kísérletekben. 1853-ban megnyitja Erdély első műtermét, ahová később a kor kedvelt festője, Vastagh György társul be fényképeket színezni. 1855-ben arisztokrata barátai lehetővé teszik számára, hogy müncheni és párizsi stúdiókat látogasson, aminek révén tudásban messze a kor hazai fényképészei (vannak vagy 250-en) elé került. Ismereteinek átadása és a szakma művészi szintre emelése céljából 1882-ben, félve, de útjára indította a Fényképészeti Lapokat.
1888. decemberében jelent meg az utolsó szám, mert a „magyar fényképésznek nem kell magyar szaklap, mert még igen sokan közülük nincsenek azon az irodalmi színvonalon, hogy ennek szükségét érezzék! Új generatiónak kell jönni utánuk, melyet a külföld majd drágán megtanít arra, hogy szaktudomány, irodalmi szakismeret és szaklap nélkül ezen a téren sem lehet boldogulni, ha csak a külföldi szakemberek kegyelméből nem akar egy egész nemzet idegen nyelven és idegen morzsákon élősködni! (…)
Dolgoztunk és fáradtunk hét évig egy fillér haszon nélkül, (…) Az illetékes hatóságoktól több ízben kért a szerkesztő lapunk részére anyagi támogatást, de mindenütt megtagadták, pedig elég alázatosan esedezett (…) Most pedig, mielőtt elhatározta volna, hogy megszünteti a lapot, kérő levéllel fordult több érdemes férfiúhoz, hogy áldozatra kész hajlamukat megnyerje…(…) őszintén kívánjuk, hogy annak, kiben hamarjában az a vakmerő terv fogalmaznék meg, hogy magyar nyelven fényképészeti szaklapot merne megindítani: adjon az ég elég erkölcsi bátorságot!…Isten velünk!” (8)Mániája volt még, hogy bizonyos pillanatok a nemzet számára is megőriztessenek. Összesen öt, történelmi jelentőségű albuma jelent meg. Egy nevezetes személyekről, négy tájakról, városokról. 1895-ben javasolta, hogy a Honfoglalás 1000. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat részeként 400 fotós járja be az országot, örökítse meg tájait, híres embereit, ebből rendezzenek kiállítást, s a gyűjtemény kerüljön múzeumba. Ehhez adjon a vasút szabadjegyeket. Nem adott, de nem is lett volna kinek, mert a szakmát sem érdekelte az ügy. Ő ekkor anyagilag már annyira megroppant, hogy kénytelen volt bérbe adni műtermét. Egy év múlva iparát is visszaadta, és kizárólag egy fillér hasznot nem hajtó, annál többet felemésztő kísérleteivel foglalkozott 1916-ig, amikor örökre sötétkamrába vonult.
Jobban járt volna, ha eredeti szakmájában marad, és inkább aranyművesműhelyt nyit. Vagy ha egy bécsi kollegája példáját követi, aki rájött, hogyan lehet fényképezni az emberi bőrre.
„Az új találmány varázsa oly nagy, hogy az „Altér Fleischmarkt"-ról több öreg úr oly pompás hajat fényképeztetett megkopaszodott fejbőrére, hogy minden ismerőse megcsodálta.” (9)
1. Kelemen Lajos – A történetíró Orbán Balázs. in: Ki volt Orbán Balázs? (1929)
2. Boros György – Orbán Balázs emléke (1890)
3. Véli Várady Aurél. A jogász, politikus Orbán Balázs, mint politikus c. tanulmánya a Ki volt Orbán Balázs? c emlékkönyvben.(1929)
4. Parlamenti karcolatok. A T. Házból, 1885. április18.
5. Szentmártoni Kálmán – Emlékezés Orbán Balázsra (in: Ki volt Orbán Balázs?)
6. Képviselőházi Napló XV. kötet. 1887. február 5.
7. = 1 lábjegyzet
8. A lap utolsó számában írja Sárffy Ignác
9. Vasárnapi Újság, 1862. 15. szám
3. Véli Várady Aurél. A jogász, politikus Orbán Balázs, mint politikus c. tanulmánya a Ki volt Orbán Balázs? c emlékkönyvben.(1929)
4. Parlamenti karcolatok. A T. Házból, 1885. április18.
5. Szentmártoni Kálmán – Emlékezés Orbán Balázsra (in: Ki volt Orbán Balázs?)
6. Képviselőházi Napló XV. kötet. 1887. február 5.
7. = 1 lábjegyzet
8. A lap utolsó számában írja Sárffy Ignác
9. Vasárnapi Újság, 1862. 15. szám
Az írás egy fotókiállítás kapcsán született.