Legutóbb ma, azaz 2016. március 22-én, kedden reggel öltek meg embereket, valami isten nevében, egy másik isten ellenében a Föld nevű bolygón. Az azóta eltelt pár óra alatt, persze kinyírhatta egymást két különböző istenben hívő, új-guineai ember, vagy élve felgyújthattak azóta egy boszorkánynak vélt kislányt egy fekete-afrikai faluban és lehet hogy, még páran beledöglenek a vallásukba, vagy épp gyilkolnak majd a vallásuk nevében mielőtt leszáll az est. Hosszú még a nap. A poszt címében felvetett kérdést is el lehetne annyival intézni, hogy „Csak.” – gyk.:”Eli, Eli! Lama sabachthani?” állítólag ez volt Jézus utolsó mondata a keresztfán és kb. annyit jelent magyarul, hogy miért hagyta el őt az isten, vagyis, miért hagyta, hogy az történjen vele ami – de ennél a „csaknál” csupán eggyel kiérleltebb, de bizonyos tekintetben, maga a végső válasz lehetne az, hogy „nem hagyott el, mert nincs és nem is volt isten aki elhagyhatott volna, kedves Jézus”. Ám mielőtt teológia természetű vitába keverednék önmagammal, hogy akkor végső soron mi a faszért is kellet meghalnia Jézusnak, inkább foglalkoznék azzal, hogy, miért is kellett meghalnia ma (minimum) két tucat embernek az egyik, vagy másik isten nevében? Fura, de erre a kérdésre is simán lehetne a jó válasz az, hogy „csak”, viszont, ez így ebben a formában nem túl megnyugtató egy magamfajta, istent nem hívő ember számára. És, nem, nem leszek nyugodtabb attól sem, ha jönnek majd az okosok, hogy a robbantók szerint van az igaz és a kevésbé igaz isten, hogy vannak a tiszták és a tisztátalanok, mint ahogy (és most látszólag nagyot fogok ugrani) az sem nyugtat meg amikor az un. nyugati világ telefossa a Facebook üzenőfalat azzal, hogy „pray for Paris, Brüsszel, stb.” – de erre még visszatérek hamarosan. A lényeg, hogy szó szerint semmi értelmét nem látom ma, 2016. március 22-én, hogy bárki bárkit megöljön, vagy bárki bárki által meghaljon, valamiféle istennek nevezett idea nevében a Föld nevű bolygón.

Egyszer régen egy általam bölcsnek tartott ember azt mondta nekem, hogy az istent azért találta ki magának az ősember, mert éjszaka, amikor sötét volt és közel-távol senkiben sem bízhatott önmagán és a fegyverén kivül, akkor kurva jól jött hinni, imádni, vagy ha úgy tetszik, félni valakit, akiről azt gondolhatta szegény ősember, hogy az a valki majd jól megvédi őt, ha jön a kardfogú tigris a bokrokon túlról. Persze, ezt a szituációt szépen át lehet ültetni bármilyen másik korba és élethelyzetbe, de a lényegen nem változtat: hinni, imádni, félni egy nálunk (és a kardfogú tigrisnél is!) erősebb izét, semmi másról nem szól, mint, hogy nincs elég világos a bokrokon túl, ezért még mindig jobb ötletnek tűnik sokunk számára az, ha egyfajta Stockholm-szindrómát produkálunk össznépileg, így hajtva fejet a „mindennél nagyobb és erősebb” előtt, ahelyett, hogy elfogadnánk: a minket körbe vevő világ megismerhető, avagy, a bokrokon túl is lehet világos, csak tüzet kell rakni oda is! A másik nagy duma az „egy zuhanó repülőgépen nincsenek ateisták” – és tényleg. A zuhanó repülőgép maga, az éppen halálba száguldó utasok „sötét bokra” ami mögött ott leselkedik rájuk a kardfogú, mint ahogy a végstádiumos anyám is megtalált azzal az utolsó heteiben, hogy „fiam, ha egyszer meggyógyulok, betérek majd valami vallásba”, kérdeztem is rögtön, hogy melyikbe, mire ő: „mindegy” – hogy melyikbe tért volna be az hála a nyirokráknak, sohasem derült ki. Azóta is sokat agyalok azon, hogy nem lett volna bölcsebb azon izgulni a mutternak, hogy másnap reggelre találják fel a rák ellenszerét?

Egymást gyilkolászni, de akár csak el- vagy megítélni, megkülönböztetni az istenek nevében több mint rossz, úgyhogy következzen néhány javaslat arra, hogy mit is kezdhetne a poszt-modern ember az isteneivel, hogy mire való a vallás napjainkban és hogy mi lenne a dolga az egyházaknak, ahelyett, hogy időzítettbombákká változtatja a híveit, vagy épp kitalálja helyetted, hogy mehetsz-e vasárnap boltba.

1. A FŐ FELADAT: TISZTÁZZUK VÉGRE, HOGY MI VAN ÉS MI NINCS!

Oké, nagy falat, de próbálom egyetlen példán levezetni, hogy mire is gondolok: már-már kétségbeejtően vicces, amikor alig pár perccel azután, hogy egy vallása által fanatizált idióta felrobbantja magát egy európai nagyvárosban, akkor az európai emberek igen nagy többsége, első fontos feladatának tekinti, hogy kiírja a modern technikának köszönhetően, a bolygót átszövő világhálót felhasználva, a világ legnagyobb online közösségi terébe hangosan belejajveszékelve, hogy „imádkozzunk”. Úgyérted, kedves európai, hogy imádkozzunk a felrobbantottakért, vagy a felrobbantért, esetleg azért, hogy legközelebb ne minket robbantsanak fel? És ha már a vallás és ima, szóba került, tisztázzuk gyorsan: melyik istenhez imádkozzunk sebtibe’? Aki robbantatott? Vagy aki hagyta, hogy felrobbantsák az ártatlanokat??? Nem, kedves, poszt-detonációs sokkjában másokat imára szólító európai barátom: nem fogok imádkozni senkiért (se az élőkért, de a halottakért főleg nem) és másokat is erre a (nem)cselekedetre szólítok fel! Mert, tudod, nem csak balga vagy nevetséges ez a párizsi merénylet óta használt és olyan kuuurva együttérzően hangzó rigmus, hogy „pray for xy-európai nagyváros”, hanem: egyrészt szégyelnivalóan üres és mérhetetlenül hiábavaló, másrészt, ha holnap reggelre te és a magát felrobbantani készülő iszlám terrorista is felfogná, hogy nincs isten akihez imádkozni kéne, akkor lehet, hogy holnapután már nem lenne több öngyilkos merénylet – helyette viszont cseveghetnétek a világ szebbéjobbá tételéről az észak-afrikai sráccal: a modern technikának köszönhetően, a bolygót átszövő világhálót felhasználva, a világ legnagyobb online közösségi terében. Szóval tisztázzuk: nincs isten, viszont van bomba! Nincs isten, viszont van repülőgép, amivel egy óra alatt a robbantás helyszínre érhetsz, hogy saját kezüleg menthesd ami menthető, sőt, banki átutalás is létezik, amivel percek alatt tudsz gyors és hathatós segítséget nyújtani a rászorulóknak. Szóval, ha neked az imádkozás jut először az eszedbe arról, hogy egy vallásos hülye épp megölt egy rakás embert… akkor inkább ne csinálj semmit!

2. AZ EGYETLEN TOLERÁLHATÓ ISTEN-KÉP, A TE SAJÁT, PRIVÁT, BEFELEFIGYELŐ, JÓZAN ÉS BÉKÉS ISTENEDET ÁBRÁZOLHATJA!

Vagyis, azt az istent, akit az Anonim Alkoholisták és az egyéb szenvedélybetegek keresnek: magukban. „Kapcsolatot alakítunk ki egy nálunk hatalmasabb Erővel, ami irányíthatja józanodásunkat és megtarthat minket a felépülésben.” – így szól a függők 5. pontja. Ez az isten pedig nem más, mint maga a jó akaratú véletlen és az ártani nem akaró befolyásolhatatlan, vagyis, a „rossz szokások” romjai alatt szenvedő ember utolsó segélykiáltása, amit a józanodók ezzel a mantrával erősítenek meg magukban nap mint nap:

„Istenem, adj nekem lelki békét, hogy elfogadjam, amin változtatni nem tudok, bátorságot, hogy változtassak, azon, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget. A te akaratod legyen meg, nem az enyém.”

Hogy ez a meglehetősen speciális isten-kép miről szól, azt nehéz lenne egyszerűen körülírni, a függő akár éveket is eltölt azzal, hogy megpróbálja felfogni, hogy mindez mit is jelent: a számára. Ami azonban a társadalmi méretű jelentősége lehet ennek a fajta „befelefigyelésnek”, az csupán annyi, hogy nincs társadalmi méretű jelentősége. Ha szükséged van hinni bármiben, akkor higyj, de ezt senki másra nincs értelme rátukmálni. Szerintem, van mit tanulnunk a szenvedélybetegektől.

3. VALLÁSMÚZEUMOK

Mint ahogy a művészettörténetnek sem az a feladata, hogy kimondja: a Mona Lisa szebb, mint Duchamp Forrása, de csúnyább mint az Altamira-i barlangrajzok, úgy a vallásokat is célravezetőbb lenne egy egészen újszerű kordinátarendszerbe helyezni. Az újszülötteket nem megkeresztelnünk kéne végre, hanem Vallásmúzeum örökbelépővel ajándékozhatnánk meg őket. A vallásmúzeum célja nem az lenne, hogy bemegy a gyerek, oszt majd jól kitalálja, hogy melyik vallást veszi fel, hanem egyszerűen lehetősége nyilna összességében és összefüggéseiben szemlélni mindazt, amit a régiek úgy hívtak, hogy „a vallások”. Szögezzük le, hogy nem minden, vallással összefüggésbe hozható filozófiai gondolatmenet rossz. A bibliai tékozló fiú története a megbánásról és a megbocsájtásról beszél, emberekről, rólunk, a viszonyainkról, a faszságainkról, csak úgy, mint sok más történet amit az un. szent könyvekben találunk, de ha nem dogmákként fognánk fel őket, hanem megpróbálnánk végre (egyik vagy másik) isten megmásíthatatlan szavai helyett meglátni bennünk magunkat, az Embert, akkor még a javunkra is válhatna megismerni őket: feltéve, ha kiváncsiak vagyunk rájuk – mindenki más becserélhetné a Vallásmúzeum örökbelépőjét pizzautalványra.

4. AZ EGYHÁZAK ÜNNEPÉLYES FELRAVATALOZÁSA ÉS SÍRBATÉTELE

Az egyházak ideje lejárt. Sokkal fontosabb lenne rákgyógyszert találni, mint még egy miatyánkat elmondani a templomban. Sokkal fontosabb lenne megtanítani irni-olvasni az embereket, mint, hogy vallási vezetők megtanítsák, hogy hogyan old ki magadon a csőbombát. A kerék feltalálása óta eszünkbe sem jut, hogy milyen lenne kerék nélkül az élet: az evolúció, a naprendszerek és az atomok felfedezése óta miért kell Ádámról, Éváról, a teremtés hat napjáról beszélnünk? De a tradícióinkat aranykeretben örző egyház képe is hazugság: aki akar, az lehet jó ember, aki meg nem, az úgyis kokaint fog szívni a tiniprosti seggéről, hiába írja bele az alkotmányba, hogy „márpedig mi mind kurvára vallásosak vagyunk!” Ahelyett, hogy évenként 1%-ot (és még ki tudja, hogy mennyit) odaadunk történelmi egyházainknak, javaslom, hogy forduljon meg a leányzó: 2017-től rekeszünk be minden egyházaknak szánt juttatást és az egyházak pedig kezdjék szépen visszacsorgatni a társadalomba az összvagyonukat: oktatásba, egészségügybe és mindenhova, ahol jól jön minden fillér. Egészen addig, amig egyetlen forintjuk, fontjuk, sékeljük, vagy rubeljük sem marad. Végül rolló le és ígérjük, hogy csak a szépre fogunk emlékezni.